canzoniere.jpg

Különös vonzalmat érzek az olyan kultúrák iránt, amelyekben a hagyomány és a cutting edge innováció harmóniára talál egymással. Ilyen a legutóbbi számban tárgyalt Észtország, amelyben a nemzeti kulturális hagyományok ugyanúgy részei a mindennapoknak, mint a high-tech fókusz, az utópisztikus digitalizált társadalom, a regilaul és a Skype fejlesztése. És ilyen mostani Világrecorder-témánk, Puglia is. 

Puglia Olaszország egyik legérdekesebb része. Földrajzilag a csizma sarka, amelyet 4 millió ember lakik be. Sokféle nyelvjárás, sok kistérségi identitás, görög és albán szórvány által színesített kulturális mező. Olaszország és az Európai Unió egyik legszegényebb régiója (hogy mást ne mondjak, egy főre eső GDP-je 20%-kal alacsonyabb, mint Magyarországé). Nem, nincs benne semmi high-tech, sok tengerpart, tájszépség és rusztikus szegénység annál inkább.

Anna-Cinzia-VIllani-foto-Tony-Rizzo.jpgEurópának épp ezen a pontján és a válságménkű beütése után közvetlenül gondolták úgy, hogy a zenére, azon belül is elsősorban a népzenére alapul majd a gazdaság felpörgetésének stratégiája, a növekedési tündérmese. Nem abban az értelemben, hogy az utcán zenélő bandák hangszertokjaiba dobott turista-euróérmék lesznek a fő exportbevétel, hanem hogy a zeneipar fejlesztése indítja be a kreatív iparágak motorját és elsősorban a Puglia számára rendkívül fontos idegenforgalmat.

A zene ugyanis nagy multiplikációs hatású kreatív iparág. Nem mondhatnám, hogy ez a tény az általános műveltség szerves részévé vált, pedig polcnyi könyv foglalkozik a témával. Általában a start-upokat, a technológiai szektort értjük a „kreatív iparág” kifejezésen, de a zeneiparba, illetve egyes művészetekbe való befektetés többek között az adott ország, térség vagy város brandelésén keresztül kimutathatóan nagy hatással van az idegenforgalomra, beruházás-ösztönző hatása van és az exportot is serkenti. Puglia – kihasználva, hogy elmaradott térségként jelentős összegű EU-s fejlesztési forráshoz fér hozzá –, néhány éve indított (kimondottan gazdaságfejlesztési gondolkodással) hatalmas és átfogó, a lemezkiadástól a koncertszervezésig, a népzene-gyűjtésig, a helyi zenei expóig és zenei exportirodáig terjedő projektet Puglia Sounds néven. Tehát nem azon az alapon támogatja a kultúrát, hogy az az államnak egyszerűen identitáspolitikai feladata, hanem potenciált lát benne és professzionális módon méri, értékeli, menedzseli az eredményeit.

faraualla.jpg


A zenehallgató embert persze nem kell, hogy érdekelje Puglia GDP-je, pláne nem a kreatív iparágak növekedésserkentő mivoltának elmélete. Fontos azonban tudnunk, hogy azoknak a zenéknek a jelentős része, amelyekről itt szó lesz, nem lenne – vagy ha lenne is, sosem jutott volna el hozzánk – e stratégia nélkül. Öt évvel ezelőtt Puglia jóformán nem létezett a világzene térképén, mára pedig elárasztották a piacot és a fesztiválokat az előadóik. Dübörög a kreatív buzz – emlékeztek a Puglia-színpadra a Szigeten? Na, az is ebből volt. (Hogy a hosszú távú idegenforgalmi eredményei milyenek lesznek ennek, azt talán korai megítélni, de az szabad szemmel is látszik, hogy míg Puglia tíz évvel ezelőtt Olaszország legolcsóbb térsége volt idegenforgalmi szempontból, mára az egyik legdrágább lett.)


JÖVŐRE BUDAPESTRE JÖN A LEGNAGYOBB VILÁGZENEI ESEMÉNY, A WOMEX - MÁR ITT A STAFÉTA.

Officina Zoe 1.jpgNa, de milyen zenéről beszélünk egyáltalán? Leginkább a számos névváltozatban ismert tarantella (vagy tarantolati, tarantola, tarantata). Ez komplex etnográfiai tradíció: zene, tánc, népi gyógymód. Legélőbb ága ennek azonban a pizzica pizzica (igen, így duplán), amely a tarantella-műfajcsalád Salento környéki változata. A pizzica pizzica alapesetben 6/8-ados zene, legfontosabb hangszere a tamburello nevű nagy csörgődob, rajta kívül a mandolin, a harmonika jut még általában szerephez. A tarantellától leginkább az különbözteti meg, hogy míg azt elsősorban egyedül táncolják (a hagyomány szerint a pókcsípés gyógyítására szolgált a tánc), addig a pizzica páros tánc is lehet (de táncolják ezt is egyedül), amelyet vagy férfi-nő párok, vagy két csaj járhatnak. (A fehér épületeiről ismert Ostuniban viszont két férfi is összekapaszkodhat.) A műfaj legismertebbjei a Canzoniere Grecanico Salentino (nyitóképünkön), Anna Cinzia Villani (fent), Enza Pagliara, az Officina Zoe (fent, jobbra) vagy a pizzica+dub hibridet játszó Insintesi. A tarantella és a pizzica pizzica-előadók között persze sok az átfedés, Pugliában nagy tarantella revival van, amelynek a csúcspontja az augusztusi La Notte della Taranta.


AZ ELŐZŐ ALKALOMMAL A BALTIKUM ZENÉJÉRE JÁRTUK KÖRBE A RÉGIÓT.

Salento egyébként régió, amely három provinciát, Lecce, Taranto és Brindisi nagyvárosok vonzáskörzetét foglalja magába, de kulturálisan ennél szűkebb, inkább Lecce és környékéről beszélünk. Salentino-nak hívják az itteni erős nyelvjárást, a szicíliai dialektikus egyik változatát (sokan úgy vélik, hogy a különbség az olasztól elég nagy ahhoz, hogy külön nyelvnek lehessen nevezni, a Wikipédián olvasható példa szerint a „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben…” sor olaszul „Padre nostro, che sei nei cieli…”, salentino nyelven pedig „Sire nesciu ca stai an cielu…”). A salentinot több mint 1 millióan beszélik, de nincs egységes változata, falvanként is vannak különbségek. Mindenesetre a népdalok többsége ezen a nyelven szól. A Puglia Sounds-program népzene-gyűjtésre is kiterjed, ennek eredményeként jelent meg például a cannole-i asszonyok vagy az otranto-i férfiak salentino nyelvű dalainak remek gyűjteménye.

khaossia.jpg


Salento-nak és Pugliának általában van még két nyelvi kisebbsége: az egyik a Griko, egy elolaszosodott görög nyelvjárás, de még-többé kevésbé kölcsönösen érthető a modern göröggel. Ez az ókori görög telepek hagyatéka ebben a térségben. Kilenc kisebb-nagyobb településen él még ez a nyelv Salento régióban, összesen 40 ezren beszélik. Ezen a nyelven énekel például az Orchestra Sparagnina vagy a Khaossia (fent), és ezen szólnak a Calimerában gyűjtött népdalok. Néhány tízezren beszélik az arberes nyelvet is, amely közösségnek szintén saját zenéje van. Az arberes az albán középkori, az oszmán megszállás előtti állapotából indult, a török uralom elől menekülő albánok hoztak Olaszországba, de azóta már külön életet él, az évszázadok alatt őt ért olasz és görög hatások miatt nagyon eltávolodott az albántól. (Garibaldi is arberes-származék volt!)

radicanto.jpg


A tarantellán, pizzicán és a nyelvi szigetek népzenéjén kívül is van persze élet. A Puglia Sounds nem műfaji alapon válogat a támogatott projektek között, pop és dzsessz ága is van – többek között. Vokális zenében a Faraualla (fenről a harmadik képen, csupa fehérben) és a Triace, hibridizálóbb világzenei megközelítésben pedig a Radicanto (fent) (sokszor Raizzal, az Almamegretta egykori frontemberével kiegészülve) tartoznak a kedvenceim közé.

Weyer Balázs

Puglia régió változatos zenéjét bemutató 20 számos válogatásunk: 

 

https://recorder.blog.hu/2014/11/13/hagyomany_es_innovacio_puglia_zeneje
Hagyomány és innováció – Puglia zenéje

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr686893561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása