A képzőművészet, a zene és a távhő találkozása: újpesti térképrészletet festett a Színes Város egy távhővezetékre

2014.11.10. 15:30, Recorder.hu

pmp6.jpg

(X) Egy hónapon keresztül kereste a FŐTÁV azt a legkreatívabb városszínesítő ötletet, amely alapján megújulhatott a IV. kerületi Elem utcában található, föld fölött futó távhővezeték. A városlakók szavazatai alapján a szakmai zsűri úgy döntött, hogy a Színes Város egy újpesti térképrészletet fessen a 200 méter hosszú csőszakaszra, mert a lokális értékek és a kerülethez való kötődés érzésének megerősítése is fontos szempont a városszínesítés mellett.

A festés ideje alatt 100 liter festéket használt fel a Színes Város. Az ország első legális köztérszínesítéssel és tűzfalfestéssel foglalkozó csoportja az évek során több mint 15 ezer négyzetméternyi felületet tett színesebbé festményeivel. „Ez egy rendkívül komplex feladat volt a számunkra, ugyanis a tűzfalfestés vagy bármilyen   eddigi munkánk egészen más műfajt képviseltek, hiszen általában mi tervezünk és kivitelezünk egyszerre, de itt most a tervezés nem a mi feladatunk volt, hanem a városlakókra bízta a kampányban a FŐTÁV" – mondta el Flór Péter, a Színes Város főtitkára. "A nehézséget az okozta eleinte, hogy a 200 méter hosszú csövet még befotózni sem volt egyszerű, márpedig az elengedhetetlen egy rendes látványterv elkészítéséhez. Végül   sikerült olyan megoldást találni, amivel a terv központi elemei sem csorbultak nagyon, illetve a kivitelezés színvonala is hozzátett a nyertes koncepcióhoz.”  

A Pimp My Pipe csőszínesítő pályázat során két művészeti ágazatot is összekapcsolt a FŐTÁV, hiszen a képzőművészet mellett a zene is fontos szerepet kapott: a hiphopszcéna elismert képviselői, Busa Pista (Irie Maffia, Zuboly) és Zsolaa (Teebag, Faktorlabor) az akció élére állt és rímekbe szedve hívta fel a városlakók figyelmét a városszínesítés lehetőségére. A két rapper a cső eredeti állapotánál videóklipet is forgatott és megerősítette, hogy a hiphop mint társadalmi kérdésekre érzékeny zenei műfaj egyik feladata, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a legális graffiti felületre és a kreativitásuk bemutatásának lehetőségére.

„Nagy öröm, hogy a FŐTÁV is hozzájárult a lakók segítségével ahhoz a városarculati és környezetszínesítő mozgalomhoz, ami mostanában egyre nagyobb szerepet kapott a fővárosban. Fontosnak tarjuk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy-egy életszínesítő ötlettel a panel-lakótelepek és a panellakások megfelelő, ideális lakókörnyezetet tudnak biztosítani az embereknek. Ezért kezdtünk bele tavaly az I LOVE PANEL kampánysorozatba, melynek során az Urbanista bloggal közösen szervezett Lakótelep Bajnokság, a Panellakás szépségverseny és a Legtakarékosabb panelépület pályázat is megvalósult, ahol a korszerűsítés, az energiahatékonyság, valamint az esztétikum is kiemelt szerepet játszott” – mondta el Vojtku Ágnes, a FŐTÁV kommunikációs vezetője.

A megszépült távhővezetékről készült képek megtalálhatók a FŐTÁV hivatalos Facebook-oldalán

Fotó: Farkas András

És az akcióról készült werkvideó:

https://recorder.blog.hu/2014/11/10/a_kepzomuveszet_a_zene_es_a_tavho_talalkozasa_ujpesti_terkepreszletet_festett_a_szines_varos_egy_tav
A képzőművészet, a zene és a távhő találkozása: újpesti térképrészletet festett a Színes Város egy távhővezetékre
süti beállítások módosítása