„Ránézni a saját fejünk búbjára” – Szabó Balázs-interjú (1. rész)

2014.11.08. 12:06, rerecorder

szb_gyarmati_lili.jpg

Szabó Balázs először zongorázni tanult, aztán gitározott és idővel a hegedűnél, majd lényegében szinte minden hangszernél kikötött, de közben bábszínészként több társulatnál is megfordult. A Suhancossal folkos hiphopot játszott, majd szólólemezt adott ki és 2009-ben megalakította a Szabó Balázs Bandáját. Az idén ötéves zenekar májusi harmadik albuma, az Élet elvitelre című lemez remek fogadtatásban részesül, a változatos zenén túl nem kis részben a közönséget megszólító szövegek miatt is. Kétrészes nagyinterjúnk első fele a zenekar ötödik születésnapját ma, november 8-án az Akváriumban telt házas koncerttel ünneplő frontemberrel, Szabó Balázzsal.

- Hogyan került az életedbe a zene? Mikor kezdtél el hegedülni?

szbb 2_1.jpg- Nem születtem zenészcsaládba, az első zenéhez kötődő gyerekkori emlékem mégis apámmal meg a gitárral kapcsolatos. Apukám katonaság alatt zenélgetett, meg volt is még otthon egy gitár a falon, de az nagyon ritkán volt fenyegetve apu által. Életemben kétszer-háromszor ha láttam a kezében. A Tetétlen nevű faluban, ahol születtem, nem volt zeneiskola, de a falu központjában álló Zichy kastélyban volt egy zongora, amin a faluból verbuvált gyerekek tanulhattak. Oda jártunk zongorázni pár évet a nővéremmel, de aztán az is kudarcba fulladt, mert fölszámolták ezt a kezdeményezést. Akkor az én zongorista karrierem is derékba tört, bár jelentkeztem a szomszéd településre, Kabára, hogy átvesznek-e, de olyan rondán játszottam, hogy mondták, hogy ezt nem fogják tudni megfejteni (nevet). Úgyhogy ez abba is maradt. Édesanyám óvónő, úgyhogy ő otthon sokat énekelgetett, de valahogy ezek se nőttek úgy bele az én tudatomba, hogy én gyerekként elhatároztam volna, hogy a zene az egy varázslatos dolog és ezzel akarok foglalkozni. Akkor javában űrhajós akartam lenni, meg sokáig katona. A zene engem igazából középiskola vége-közepe felé szippantott be. Gimi harmadik-negyedikben kezdtem el gitározni. Akkor születtek az első ábrándok, meg álmok, olyanok például, hogy de jó lenne majd fellépni egyszer a gimi dísztermében. Amikor már tudtam egy-két akkordot, akkor már elkezdtem dudorászgatni, persze tanultam Cseh Tamás-dalokat, meg egyéb dolgokat, mert onnantól kezdve osztálykirándulásokon mindig előkerült a gitár. De az nagyon hamar, már az elején eldőlt, hogy vannak is, meg kifejezetten szeretnék is saját ötleteket és saját dolgokat megvalósítani. Egy éve gitároztam, amikor összegyűlt tizenkét dal: Ady verset, Juhász Gyulát, egy-két saját szövegűt csináltam.. Negyedikben össze is jött a nagy álom, és egy akkori zenésztársammal, Filep Zolival ketten kiálltunk a gimnázium dísztermében a tanári kar és a diákság elé. Ott megtanultam nagyon hamar, mi az, hogy lámpaláz, hogy semmi nem úgy alakul, ahogy az ember eltervezte, hogy milyen az, amikor visszatapsolnak, de igazándiból nem tudunk több számot, és melyiket játsszuk el a repertoárból újra? Valamikor ott történt az a fajta megfertőződés, amit akkor még nem is tudtam. A szüleim is szerették volna, ha ezt csak hobbinak kezelem, meg én magam is nagyon másba gondolkodtam még akkor. Onnan indult ez a nagy löket, bár szó se volt még hegedűről, meg saját zenekarról.

- Ez a más, amiben gondolkodtál, a teológia volt, ugye?

- Igen, gimi után jelentkeztem a teológiára, de ott végül csak egy bő fél évet sikerült okulnom az élet dolgairól, mert otthagytam. Aztán átmentem kántor szakra, ha már úgyis olyan jól zongorázom (nevet). Az nagyon vicces volt, mert három darabbal kellett jelentkezni kántor szakra, és én csak azt a hármat tudtam, amiket még gyerekként Tetétlenen tanultam meg. Végül fölvettek, nagyon sokáig jártam oda, de aztán nem végeztem el ezt sem. Sok ilyen félbemaradt történet van azokból az évekből. Nagyon sok mindent elkezdtem, nagyon sok minden érdekelt. A refiből ugyanis nem nagyon tudtunk kijönni, hétvégente is programok voltak, így nekem nagyon sok minden kimaradt a középiskolás évekből, ami másnak meg bőven megvolt. De nem bánom, hogy így alakult.

- Aztán még a zenélés előtt jött a bábozás is.

- Gyakorlatilag a tanítóképző után bezuhantam a debreceni Csokonai Színházba, onnan pedig a Vojtina Bábszínházba. Megtanultam, mi is az a bábozás, de nem iskolában, hanem éles bevetésen lestem az öregektől. Szerencsére nagyon jó emberektől tudtam tanulni. Akkoriban is volt már ez, hogy esténként összeültünk, mindenféle próbatermekben, próbálkoztam én is zenekaroknál helyettesítéssel, illetve saját dalokkal. De akkor gyakorlatilag még egyedül zenéltem, mindegy hogyan, de csinálni akartam, mert nagyon szerettem csinálni. Aztán utána elszerződtem Kecskemétre, és oda már olyan hévvel, meg öntudattal érkeztem, hogy a szülői város és környéke elhagyásával kicsit jobban kinyílik a világ. Ez így is volt, ekkor már tetten érhető volt magamban is, hogy mindenképpen akarok foglalkozni a zenével. Addig csak barátokhoz, parókiákra, ide-oda jártam fellépegetni, általában ételért, italért. Kecskeméten egy színházi főpróbán egy hangtechnikus mutatott be Fankadelinek. Gyakorlatilag már azon a főpróbán ötletezni kezdett egy-két dalomon, és simán rá tudott reppelni egy-két dologra. Valahogy így indult el az egész Suhancos történet - az volt nekem az első nagyobb, nyilvános jelenlétem a világban. Addig egyébként jelent meg egy-két, sőt, három Szabó Balázs-kazetta, de azok otthon vannak jól elzárva és védve a nyilvánosságtól, nehogy elszabaduljanak (nevet).

szb 4.jpg


- A Suhancosban eltöltött időre hogyan gondolsz vissza? Nem is feltétlenül a
Fankadelivel való nézeteltérésekre gondolok, arról nyilván sok helyen beszéltél már, hanem arra, hogy mint zenésznek, zenekarvezetőnek, mit adott neked az az időszak. Hogy látod mai fejjel?

suhancos.jpg- Az, hogy a Suhancos lemezfelvételnél én játszottam fel minden hangszert, sokat segített abban, hogy amikor lett körénk zenekar, hogy élőben is el tudjuk játszani a dalokat, akkor körülbelül tudtam, hogy mit lehet kérni egy basszustól, mit lehet elvárni a billentyűstől, a gitárostól, a vokalistától. Hogy valamit konyítok ezekhez a hangszerekhez is, amikkel játszom együtt, hogy ismerem ezek korlátait, lehetőségeit és előnyeit, az mind a mai napig nagyon sokat segít nekem a zenekari működésben. Úgyhogy engem – igazából tudtomon kívül – felkészített egy kicsit erre a kiteljesedettebb időszakra, amikor gyakorlatilag azt játszhatunk és azt zenélhetünk, amit csak szeretnénk, és amit megálmodunk. Ha az nem lett volna, akkor nem is tudom elképzelni, hogy mi lett volna. Nagyon hasznos időszak volt. Jó viszonyban vagyunk egyébként Ferivel, nincs nagy hirig. Nem is olyan régen adtunk a Petőfi Rádióban egy közös interjút annak kapcsán, hogy beválasztották a Suhancos első lemezét a legjobb ötven magyar album közé. Nagy móka volt öt év elteltével leülni egy közös mikrofonhoz és beszélgetni a múltról. Szóval bennem inkább mindaz egy nagyon boldog, kölykös emlék.

- Nem tudom, belülről hogy láttad, de kívülről úgy tűnt, hogy a Suhancost szerető emberek, és a koncertekre járók nagyjából veled tartottak a továbbiakban. Sokaknak mintha szervesen folytatódott volna ez az egész a szólólemezzel, aztán a Bandával. Nagyon lojális a rajongótábor.

- Arra emlékszem, hogy nehéz volt nagyon. Persze nem arra számítottam, hogy ha vége a Suhancosnak és megcsinálom a saját zenekaromat, akkor ez egy könnyű menet lesz, de valóban nagyon nehéz volt. Szerintem akkor sokáig még nem tudták az emberek, hogy hogy is van pontosan, mi is van pontosan. Azt nem tudom felmérni, hogy mennyien tartottak velem és a közeg az milyen mértékben lett lojális. Időnként találkozom emberekkel, akik elmondják, hogy nagyon sajnálják, hogy vége a Suhancosnak, mert nagyon szerették azt is. Valaki elmondja, hogy azt jobban szerette, valaki azt mondja, hogy ezt szereti jobban. Sokan képben vannak, de persze akad olyan is, aki csak utólag ismerte meg a Suhancost.

ÉS AZ ÉV EGYIK LEGJOBB KLIPJÉT LÁTTAD MÁR? A SZABÓ BALÁZS BANDÁJA KÉSZÍTETTE.

- A Suhancossal is az volt és a Szabó Balázs Bandájával is nagyon szövegcentrikus a zenéd. Nagyrészt saját szövegeiddel, de részben versfeldolgozások is szerepelnek. Van-e eltérés a két dalszerzési metódus között? Máshogy dolgozol, amikor verset zenésítesz meg, mint amikor a saját szövegeidet? Előbbi azért elég rizikós terep.

- Igen, egy kicsit más azért a kettő. A belső haladás is más a történetben, hiszen eleve nem a saját gondolataim jönnek szembe, hanem én is műélvezőként, olvasóként hívom elő a vonatkozó élményeimet. Egész más ehhez zenét keresni. Hogy mitől lesz olyan, mint amit a vers megismerése bennem elindított. És amikor elkezdem dudorászgatni, meg próbálgatni a vershez a dallamot, akkor valahogy mindig érzem a csontjaimban, hogy ez jó, vagy nem jó. Ugyanakkor hiába érzem, hogy működik, még mindig ott van az, hogy nem törvényszerű, hogy mindenkinek ugyanazt a hangulatot idézze elő – főleg, ha valakinek a kedvenc versét játssza el az ember, mert az mindig egy életveszélyes történet. Nekem eddig hála a jó égnek szerencsém volt, azt gondolom, hogy mind a Pilinszky-lemez, mind a Radnóti- vagy a Grecsó-történetek is sok emberhez találtak utat. A saját dalszövegeknél meg néha hamarabb születik maga a szöveg, mint a zene, néha meg fordítva. Nagyon változó és különféle helyeken tör rám az ihlet. A telefonom is tele van skiccekkel.

szbb1_a38_140515_nmcs_00-19.jpg


- Van olyan vers, aminek sokszor nekiültél már, nagyon szereted, de mégsem sikerült eddig úgy megcsinálni, ahogy szeretted volna?

- Igen, Pilinszkynek az Azt hiszem című verse ilyen. Szerintem nem vagyok vele egyedül, nagyon sokan szeretik azt a verset. Annyira sokszor nekiültem már, de mindig úgy érzem, hogy csak elrontom. Azon még valahogy nem találtam fogást.

- A szövegcentrikussággal részben az is együtt jár, hogy a zenéd nem feltétlenül, hangsúlyosan közönségbarát. Volt már olyan, hogy megváltoztattál egy-egy sort, hogy könnyebben befogadható, esetleg rádióbarát legyen?

szbb megcsa.jpg- Kompromisszumot már kötöttem magammal, de nem amiatt, hogy beférjen a rádióba, vagy hogy jobban szeressék. Inkább azért változtattam meg szöveget, ha változtattam, mert rájöttem, hogy olyan alagutakban, olyan helyeken járok már én is a saját gondolataimban, ahol nem hagytam elég kapaszkodót ahhoz, hogy érthető legyen. Így is van olyan szövegem - gondoljunk csak a Zajra például - ami annyira víziószerű, és néha annyira soronként változik benne a kép, hogy ha egy film lenne, akkor inkább klipszerű lenne, mintsem egy nyugalmi dráma. Tehát inkább azért változtattam, mert rájöttem, hogy ez már annyira követhetetlen, hogy valószínűleg nem tudnak majd velem tartani ezen a kiránduláson, és az viszont senkinek nem jó, mert én is szeretem, ha nem vagyok ott egyedül, és azt gondolom, aki hallgatja, az is tudni szeretné, mit akarok mondani. De közben meg nem szeretem ezeket könnyen odaadni – mármint olyan értelemben, hogy könnyed nyári szövegek legyenek. Azt gondolom, hogy jó megteremteni a mélységeit a történetnek, amennyire csak lehet. Ebben mindig is sokat ingáztam, hogy hogy lehet azt megcsinálni, hogy még átmenjen a túloldalra, de ne érezzem azt, hogy gyakorlatilag banálissá tettem.

- Az előző lemezen szerepel két vers is Grecsó Krisztiántól. A közös munkát hogy kell elképzelni, ezek teljesen új versek voltak, amit közösen átdolgoztatok?

- Krisztiánnal az AEGON-díj kapcsán ismerkedtünk meg (Szabó Balázs 2012-ben kapta meg az AEGON-társdíjat, amire Grecsó Krisztián az AEGON az évi művészeti díjasa választotta ki – a szerk.) aztán jóba is lettünk, és nagyon hamar földobódott ez az ötlet, hogy mi lenne, ha összeakasztanánk a bajszunkat. Krisztiánnak jelent meg verseskötete még régen, és mondta, hogy rengeteg elheverő foszlánya és versszerű dolga van és átküld ezekből párat, hátha találok benne valamit. Rá pár napra hívtam is, hogy elugranék hozzá, mert, hogy énekelnék neki valamit. Ez volt az Ami elhasadt című dal. Van és lesz még dolgunk egymással szerintem, néha van is vele közös estünk, amikor ő felolvas és eljátsszuk a közös dalokat. De a versátdolgozások egyébként is nagyon fontosak nekem. Igyekszem nagyon sok felé eljutni a versekkel. Rendhagyó irodalomórákat tartok középiskolásoknak, és vannak kifejezetten csak verses műsorok, koncertek. Egyébként a “hagyományos” koncerteken is mindig igyekszünk elővenni egy-két verset, mert azt gondolom, hogy ez egy olyan dolog, amit nem tudnék kihagyni.

szb 5.jpg


- Mennyi benned a nevelő célzat a versekkel? Manapság egyébként is kezd újra előtérbe kerülni ez a slam poetry kapcsán. Gondolod, hogy a fiatalok majd gyakrabban vesznek versesköteteket a kezükbe otthon?

- Nem tudom, én most örülök, hogy egy kicsit errefelé terelődött egy kis fény ebbe a sarokba, oda a versekhez, bár tudom, hogy a verskultúra még most sem olyan, és soha nem is lesz olyan, mint amilyen régebben volt. Már nagyon sok éves küzdelem ez nálam, egy jó küzdelem, de ilyen szempontból nincs bennem szándékosság és tanárbácsi, hogy akkor én most mindenképpen győzzek meg középiskolásokat, fiatalabbakat, idősebbeket arról, hogy márpedig a verset olvasni igen is jó. Közben meg van bennem egy ilyen kölykös vágy, hogy ne hagyjam ezt szó nélkül. Szóval valahogy a kettő között vagyok, nem tartom missziónak sem, meg nem is én találtam fel a spanyolviaszt természetesen. Inkább csinálni jó és nem beszélni róla, és akkor az a jó, ha ezek megjelennek lemezen, meg koncerten is, és akkor nem is kell róla beszélni. Tehát olyan előadásokat nem is tartok, ahol én hosszasan beszélek a versek értékeiről vagy ilyesmi. Hanem inkább elhangzanak és ha utána van például kérdés, akkor tök jó ezekről beszélgetni. És vannak ilyen beszélgetések, hála a jó égnek.

- Végül is már azzal, hogy a dalaidban a szöveg használata hasonló egy vershez, rádöbbentheted az embereket arra, hogy a szavak fontosak és lehet velük sokféleképpen bánni.

szbb átjárók.jpg- Abszolút és ez szerintem a zenénk sajátja is. Soha nem engedném meg magunknak azt a luxust, hogy ezt figyelmen kívül hagyjuk és valamikor majd egy könnyed délutáni lemezt készítsünk, mert azt gondolom, hogy a szöveg az egy olyan hangszer, ami legalább akkorát tud fordítani egy zenei hangulaton, mint a zene egy szövegen. Nagyon is szeretem ezt a játékot kihasználni. Egy nagyon bús és szomorú szöveg, egy nagyon vidám és életszerető zenével izgalmas ellenpárt tud létrehozni, és ez fordítva is igaz. Ezekben meglátom a feszültséget, a játékosságot és ezért a mai napig találok ebben a módszerben kihívást és alkotási vágyat. Egyszerűen így szeretek dalt szerezni, az ilyesfajta zenéket kedvelem. Fel sem merül bennem, hogy ne ez legyen a fontos. Remélem így is marad és rám szólnak, ha elfelejteném.

- Beszéljünk egy kicsit a zenekarról. Idén ötéves a Szabó Balázs Bandája, ami annak ellenére ötéves, hogy közben volt egy nagy váltás a zenekar életében. Majdnem három éve kicserélődött mögüled a teljes zenekar. Ezek szerint te mégis egységes folyamatként tekintesz az egészre?

- Az én fejemben ez az öt év abszolút egyben van. Ugyanúgy írom a dalokat, ugyanúgy zajlik az alkotás, ugyanúgy emlékszem az első lemez stúdiózásának az örömeire, mint most a legutóbbiéra, tehát bennem inkább egybefolyik ez az egész. Persze két külön korszak, ha úgy vesszük, hiszen a tagcserék miatt most máshogy szól a muzsika, mint akkor, de ki tudja, hogy  mennyi mindenkivel sodor még majd össze az élet, és mi minden történik. Én ezen már nem aggódok és görcsölök annyira, mint régen. Ahogyan öregszem, rájöttem, hogy annyi mindenkinek annyiféle élettörténete és élethelyzete van, hogy az ember abban lehet csak biztos, ami már megtörtént. Úgyhogy annak is örülök, hogy azokkal a zenészekkel játszhattam együtt akkor, és annak is nagyon örülök, hogy most ilyen csapattal muzsikálhatok.

(hamarosan folytatjuk a második résszel)


interjú:
Csada Gergely
fotók: Nagy Márton, Gyarmati Lili


az idei lemez, teljes egészében: 

https://recorder.blog.hu/2014/11/08/_ranezni_a_sajat_fejunk_bubjara_szabo_balazs-interju_1_resz
„Ránézni a saját fejünk búbjára” – Szabó Balázs-interjú (1. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr96877727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása