Heti programajánló: november 4 - 10.

2014.11.04. 19:13, subrecorder

mount-kimbie-2.jpg

Elkezdődött a november, amely ugyan nem lesz annyira brutálisan erős, mint az október, de azért még így is számos érdekes fellépést tartogatnak a budapesti klubok, ezekből szemezgetünk az előttünk álló hét napra.

November 5. Szerda

A német Kadavar nem is múltidéző zenekar, hanem maga a múlt. Dalaik minden további nélkül íródhattak volna akár 40 évvel ezelőtt is, élvezeti értékükből azonban ez egy jottányit sem von le.

Kadavar, The Pictuebooks

Helyszín: A38

Kezdés: 20:30

Belépő: 2900 / 3500 Ft

Facebook esemény

A Kadavart 2010-ben alapította Philipp „Mamut“ LippitzChristoph „Tigris“ Bartelt és Christoph „Bőrfarkas“ Lindemann. Ez így akár a Szelid motorosokhoz haosonló film szereplőgárdája is lehetne, pláne ha hozzávesszük, hogy pár évvel később Mamut kilépett, a helyére pedig Simon „Sárkány“ Bouteloup lépett. Na de nézzük, mit is alkot a három német szakállkirály. A Black Sabbath proto-metál nyomdokaiban lépkedő, krautrockos gitárnyúzó-motorberregtető első albumuk után a Nuclear Blast kiadó is felfigyelt rájuk, ami után végre utat törtek az USA-ba, ahol természetesen nagy sikereket értek el, ez a zene ott épült be igazán a köztudatba. A tavalyi Abra Kadavar lemez a bemutatkozáson jól bevált recepten nem változtatott, minek is, ha '69 óta változatlanul népszerű. Ha érdekel, milyen lehetett látni a Steppenwolfot 1970-ben, akkor ez a koncert a legközelebbi élmény, amit ajánlani tudunk.


November 6. Csütörtök

Néha a legváratlanabb helyekről jönnek az igazán jó dolgok. Ha például egy király psych-rock zenekart akarsz hallani, amiben ketten dobolnak egyszerre, akkor a görög Bazookát ajánlanánk.

Bazooka, Terrible Ted

Helyszín: Trafik Klub

Kezdés: 21:15

Belépő: 1500 Ft

Facebook esemény

A Bazooka körülbelül olyan, mintha a Thee Oh Sees-t összekevernéd a Butthole Surfersszel, vagyis igazi bólogatós, léggitározós garage rock ez. Miután többször végigturnézták Európát, a Slovenly kiadónál jelentették meg első lemezüket, EP-iket pedig a francia Inch Allah hozta ki. Az öttagú felállás (Xanthos, John, Billy, Panos, Aris) főleg élőben üt nagyot, a dupla dob és a dupla gitár 10 másodperc alatt képes leszedni a fejed. Előttük a Terrible Ted játszik majd, akik nálunk tartották első albumpremierjüket és nemrég kiadtak egy igazán remek videót is.


November 7. Péntek

Több zenekar is visszatér ősszel hazánkba nyári, Szigetes fellépés után, nemrég volt az INVSN, nemsokára lesz Klaxons is, most pénteken pedig a Mount Kimbie játszik majd, igaz, ezúttal dj-szettet.

Mount Kimbie, 9b0, iamyank, Headshotboys

Helyszín: A38

Kezdés: 23:00

Belépő: 4000 Ft

Facebook esemény

A Mount Kimbie duóját (Dominic Maker és Kai Campos) a hálátlan nevű posztdubstep stílus megalkotójaként is nevezik, hiszen 2008 környékén barátjukkal, James Blake-kel közösen ők voltak azok, akik szinte teljesen véletlenül belenyúltak egy régi-új bass music hangzásba, amiből aztán kinőtt egy egész szcéna. Korai EP-ik és első nagylemezük (Crooks & Lovers) még nagyjából behatárolható, érzelmes elektronikával dolgozott, de a sokáig készülő második albummal nagyot mertek álmodni a srácok. Élő hangszerelés, több ének (vendég: King Krule), réteg rétegre halmozása - a Warpnál megjelent Cold Spring Fault Less Youth egy igen sűrű és a teltnél is teltebb anyag lett,  és stílusilag nehezen megfogható. A Mount Kimbie egy igazi nyári lemezt tett le az asztalra, amit hallgatva azonnal beugrik a tóparton, a fűben (vagy a Szigeten a porban) heverészés. Egy hideg novemberi estén pedig mi másra lenne szüksége az embernek?


November 8. Szombat

Talán a legismertebb kiadó nélküli zenekar érkezik az A38-ra, a Nathan Nicholson által vezetett The Boxer Rebellion büszke függetlenségére, és arra, hogy így is nagy rajongótábort sikerült gyűjteniük poszt-posztpunk zenéjükkel.

The Boxer Rebellion, We Are Rockstars

Helyszín: A38

Kezdés: 19:30

Belépő: 2000 / 2500 Ft

Facebook esemény

Nathan Nicholson eredetileg az USA-ból származik, de viszonylag korán Londonba költözött és legfőbb zenei inspirációi is ebből az országból érkeztek. A Boxer Rebelliont 2001-ben hozta létre, a csapatot először Alan McGee kiadója, a Poptones vette szárnyai alá, ennek sorsát azonban ismerjük, 2005-ben megszűnt. Azóta függetlenként, saját erőből jelentetik meg lemezeiket és szervezik koncertjeiket, és így is népes rajongótáborra tettek szert, köszönhetően annak, hogy dalaik rendszeresen felcsendülnek különböző sorozatokban, filmekben és videojátékokban. A kritikusok is dicsérik melankolikus zenéjüket, amely sokszor szinte posztrockosan éteri, főleg a legfrissebb, Promises (2013) című album, mely az eddigi legszellősebb, legőszintébb, mégis legpoposabb anyaga a csapatnak. Már készül az új lemez is, talán a koncerten hallhatunk is belőle valamit.


FRISS INTERJÚNK NATHAN NICHOLSONNAL ITT OLVASHATÓ.


November 9. Vasárnap

Heidi Happy Priska Zemp néven látta meg a napvilágot 1980-ban. Mindkét szülője zenei háttérrel rendelkezett, nem véletlen tehát, hogy lányuk is erre a pályára lépett. És milyen jól tette! A svájci énekesnő-dalszerző folkos, akusztikus dalai minden körülmények között mosolyt csalnak bárki arcára.

Heidi Happy, Manoya

Helyszín: Roham Bár

Kezdés: 20:00

Belépő: 1000 / 1500 Ft

Facebook esemény

Priska Zemp már 6 éves kora óta zongorázik és csellózik, később a luzerni zenei főiskolán lett dzsessz-szakos. Több formációban is kipróbálta magát (Funktasy, Protonic, Prishilla), de kiemelkedő sikereket csak 2005-től, szólóelőadóként, Heidi Happy néven sikerült elérnie. Kedves dalai néhol folkos, néhol dzsesszes beütésűek, de nem áll tőle messze a sanzon és időnként az elektronika sem. Öt lemezén sokmindenben kipróbálta már magát, az egyetlen, ami közös bennük, az a törhetetlen életkedv és öröm, ami minden egyes számából kihallatszik. Érdemes még megjegyezni, hogy származása végett három nyelven (angol, német, francia) is énekel, szóval tényleg egy igazán változatos dalszerzőről beszélünk, akinek élő koncertjei is csak hasonló jelzővel illethetők. Előtte Hódosi Enikő szólóprojektje, vagyis a Manoya lép majd fel, nála jobb felvezetőt nem is lehetett volna találni. 


További ajánlott zenei események a közeljövőben:

November 14. Péntek

A38

Stereo MC's

 

November 19., Szerda

A38

Emilíana Torrini


November 20. Csütörtök

A38

Yelle
 

November 23., Vasárnap

Akvárium Klub

Klaxons

 

November 24. Hétfő

Akvárium Klub

George Ezra

 

November 26. Szerda

Budapest Aréna

The Beach Boys

 

November 28. Péntek

A38

 

December 1. Hétfő

A38

Suicide Silence

 

December 4., Csütörtök

Akvárium Klub

Kadebostany

 

December 8., Hétfő

Akvárium Klub

GusGus

 

December 17. Szerda

A38

Lydia Lunch

 

Január 24. Szombat

A38

The Raveonettes

Február 23. Hétfő

A38

Mark Lanegan

Február 27. Péntek

A38

Bad Manners

 

https://recorder.blog.hu/2014/11/04/heti_programajanlo_november_4
Heti programajánló: november 4 - 10.

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr646863531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása