kiddo 1.jpg

A 2013-ban indult és első klipes dalával, a Tornádóval a Recorderen debütált kiddo a napokban tette közzé második videóját, mi meg most lehetőséget adunk nekik, hogy Magyarradar rovatunkban is bemutatkozzanak.

Megalakulás éve: 2013.

kiddo 2.jpgTagok: Persely Tomi – ének, gitár, billentyű; Rátkai Márton (Marcello) – gitár, billentyű; Magda Zsolt (Torpedósrác) – dob; Kőrös Gergő (Köge) – basszus.

Stílus: Sub pop. Az együttes összetett zenei világa a izgalomkeresésről tanúskodik, hiszen a kiddo zenéjében jól megférnek egymás mellett a vintage szintipop, a letisztult rock’n’roll, a modern indie és az electro elemei is.

Hatások: White Lies, Foals, U2, Justice, UNKLE, Bastille, The Naked and Famous, M83, Nine Inch Nails.

Kiadó: GrundRecords.

Történet: Az együttes 2013. februárjában alakult, mikor az alapító tag, Persely Tomi úgy döntött, hogy az évek alatt megszületett dalszövegei és zenei elképzelései megérettek arra, hogy végre testet öltsenek. A formációhoz (amelyet ekkor még mixikutya néven indítottak - a szerk.) már a kezdetekben csatlakozott a sokévnyi gitározás után új zenei kihívásokat kereső Rátkai Márton, akivel Tomi közösen kezdte el teljessé formálni a félkész ötleteket. A formáció kezdetben több tagváltáson is keresztülment, míg végül a klasszikus zenei téren is magasan képzett Magda Zsolt (Torpedósrác) dobos/szaxofonos, majd Kőrös Gergő (Köge) basszusgitáros/gitáros csatlakozásával elérte végleges, négyfős felállását. A sub pop banda 2014 elején jelentette meg önálló gondozásban négy dalt tartalmazó, magyar nyelvű bemutatkozó EP-jét, melyet 2014-ben már több budapesti klubban és szabadtéri fesztiválon is bemutatott. A kislemez videoklipes dala, a Recorderen debütált Tornádó
 röviddel a megjelenés után már felkerült a Petőfi Rádió játszási listájára, majd 2014 nyarától a VIVA TV is műsorra tűzte. Az együttes 2014. októberében jelentette meg soron következő videoklipes dalát, a Hozzátok el!-t, jelenleg pedig gőzerővel dolgozik első nagylemezén.

kiddo ep.jpgMegjelenések: 2014. február – kiddo EP (önálló gondozásban), 
2014. október – Hozzátok el! single (GrundRecords).

Küldetés: Hiszünk abban, hogy lehet olyan magyar nyelvű pop zenét csinálni, ami újszerű, mégis időtálló, amiben megvan a lendület és a mondanivaló, emellett pedig nem veszik ki belőle az őszinteség.

Jövőkép: Fél éven belül szeretnénk egy kiddo-nagylemezt megjelentetni, nagyszerű lenne bekerülni a legjobbak közé A Dalban, illetve rengeteget koncertezni az országban.

Mellékprojektek: Marcello és Köge duója képezi az Autopilot együttest, Torpedósrác pedig szaxofonosként visszatérő sztárvendége több jazz és punk formációnak.

Szexepil: Dobosunk, a zseniális Torpedósrác kifinomult jazz szaxofonos létére képes szeletelős, Travis Barker-féle californiai punkot játszani.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Petőfi Rádió és a VIVA TV is több hónapon keresztül játszotta a bemutatkozó dalunkat, a Tornádót.


a kiddo legközelebb november 1-én, most szombaton lép fel a Szilvuplében, Facebook-eseményoldal


a kiddo új klipes dala, a Hozzátok el!


a zenekar cím nélküli bemutatkozó EP-je: 

Címkék: kiddo magyarradar
https://recorder.blog.hu/2014/10/31/magyarradar_kiddo
Magyarradar – kiddo

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr936846679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása