Klippremier! Bulbs: Ashore

2014.10.29. 15:00, rerecorder

bulbs.jpg

A Bulbs elektropop duó fiú- és lánytagja között nem a legmegszokottabb a reláció, mert ugyan rokoni kapcsolatban vannak, de nem testvérként vagy házaspárként zenélnek együtt, hanem sógorként és sógornőként. Tavaly novemberben mutatkoztak be három dallal SoundCloudjukon, idén augusztusban jött egy újabb felvétel, most pedig egy még újabb, amihez már „illusztrációszerű” videót is készítettek. Lassan haladnak, ám dalaik annál jobbak. 

bulbs logo.jpg

„Nem vagyunk túl termékenyek, de igyekszünk tartani a színvonalat – ismeri be Kramer Veronika énekesnő, majd be is mutatja magukat: „dalainkat az elektronika mellett a sok perkusszív kiegészítő, és dallamos ének jellemzi. Stílusunkra, zenei ízlésvilágunkra elsősorban a Phantogram, a Chvrches, valamint az izlandi-skandináv elektronikuszenei színtér (Bloodgroup, Asbjorn, KateBoy) hatott. Szeretnénk hinni, hogy dalaink a közönség számára fülbemászók, dinamikusak lesznek, „amikre lehet koncerten bulizni”, de nem törekszünk a mainstream popban helyet foglalni, hisz ez a műfaj talán nem is alkalmas rá idehaza.”

Szipszer Szabolcs szerzi a zenét, én az éneket és a dalszövegeket. Szabi régóta zenél, 20 éve dobol, legutóbbi zenekarai a stoner metal Locust On The Saddle, indierockos Feketedoboz, és jelenleg is zenél az indie-electronicát játszó Karmapolisban. Ezekben mind tevékenyen részt vett a zeneszerzésben is. Első önálló, elektronikus dalait nagyjából három és fél éve szerezte, és én két egészítem ki dalait énekkel. Nekem nincs zenészmúltam, még nem szerepeltem egyetlen zenekarban sem, és dalokat sem szereztem korábban.”

Szabolcs a Bulbs munkamódszeréről és az Ashore című legújabb dal születéséről mesélt a Recordernek: „az alapokat Gyöngyösön írom a házi stúdiómban, emailen küldözgetjük az ötleteinket, így fejlődnek a témák dalokká. Az ének felvételében Csongor Bálint (Subscribe) segített, mondhatni, hogy egyfajta produceri segítséget nyújtott az énekszólamok kialakításában, effektezésében. A keverést, és masteringet én csináltam, szintén otthon. A dal arról az érzésről szól, amikor rájössz, hogy az életedet nem úgy, nem azon helyen éled, ahol és ahogyan szeretnéd.

A Bulbs lassú lépésekkel, de magabiztosan halad: „olyan zenét szeretnénk írni, amit mi is szívesen meghallgatnánk. Egyelőre nincs tervben az élő bemutatkozás, de bármi megtörténhet!”

Az Ashore című friss dalukhoz videó is készült „a klipet is mi vágtuk, a fair use jegyében készült sok-sok anyagból. Nem is klip igazából, inkább illusztráció.”


és akkor a legújabb Bulbs-dal, a fülbemászó és vagány Ashore, valamint a hozzá - amolyan Final Cut-osan - összevágott "illusztrációklip": 


itt pedig a Bulbs korábbi dalai, a két hónapja publikált Ice Break


és a három 2013-as dal, a Give Up


a Silver Plan


valamint a Forest


a nyitóképet Kalászi Benjámin rajzolta

https://www.facebook.com/bulbsmusic

https://recorder.blog.hu/2014/10/29/klippremier_bulbs_ashore
Klippremier! Bulbs: Ashore

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr246843701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.