„Végletekig kitágítani a dalforma kereteit” – Bérczesi Róbert (hiperkarma)-interjú

2014.10.24. 13:41, rerecorder

IMG_1264a.jpg

Bérczesi Róbert megjárta a maga földi poklát, de visszatért belőle és 2014-et hosszú, hosszú idő óta első drogmentes éveként kezdte. Visszatért a lemezkészítéshez is, a nagyon régóta várt, a Senkitöbbet című megunhatatlan dallal és annak klipjével felvezetett harmadik hiperkarma-album október legvégén jelenik meg. Pont aznap, október 31-én, amikor a klasszikus felállású hiperkarma újra koncertet ad a PeCsában, előtte pedig ma, október 24-én Veszprémben egy bemelegítő fellépés lesz. Hogy mi lesz később, az még kérdés, de már ez is jóval több, mint amit a zenekar rajongói remélhettek.


- Az elmúlt bő évtizedben az életed egy lefelé tartó spirális pályán haladt, amin a 2013-as év legvége jelentette a végső mélypontot. Hogyan sikerült kikecmeregned ebből az állapotból, mi történt veled az elmúlt egy évben?

- Tizenkét évig minden nap kemény drogokat használtam. 2013. december 29-én, amikor már nagyon kétségbe voltam esve, megkértem két jóbarátomat, hogy hívják ki rám a mentőket. Ezt magam nem tudtam megtenni, mivel volt bennem egy olyan kábítószeres én, akinek esze ágban sem volt leállni. Végül rendőrök segítségével vittek be az elvonóra, ahol megkezdtem a kényszer-gyógykezelést. Snitt. Amikor magamhoz tértem, eltelt tizenkét nap, már jócskán benne jártunk a januárban. Méregtelenítettek, ezt a hónapot még a zárt osztályon töltöttem, erőteljesen legyógyszerezve. Februárban kikerültem a nyílt osztályra, ahol már kevesebb gyógyszert kaptam, ami relatív, mert ez még napi huszonegy tablettát jelentett. Márciusban már javult a helyzet, áprilistól napokat tölthettem otthon és májustól számítom azt, hogy már csak kontrollra kellett visszajárnom a kórházba.


TAVASZI INTERJÚNKBAN  BESZÉLT ELŐSZÖR BÉRCZESI RÓBERT DROGOS ÉVEIRŐL ÉS KITISZTULÁSÁRÓL.


- Azóta is tiszta vagy?

- Azóta is drogmentes életet élek, ezt egész életemben így szeretném és fogom is tartani.


- Hogy érzed magad? Milyen most számodra a világ ennyi év drogozás után?

IMG_1292a.jpg- Olyan mintha tizenkét éven keresztül lenyomtam volna a fejemet a víz alá, és a vízalatti világban éltem volna. Most meg újra a szabadban vagyok és nézelődök. Körülnézek, hogy milyen új zenék vannak, mi újság a fesztiválokon. Új előadók és stílusok vannak, ma már tényleg nem kell zenészi tehetség ahhoz, hogy valaki zenéket írjon, az önkifejezés korát éljük. Az interneten bárki egy pillanat alatt felfuthat és sikeres lehet. Vannak ezek az új zenekarok, akik szórakoztató zenét játszanak, a koncerteken megmozgatják, tapsoltatják a közönséget. Erre én sajnos nem leszek képes. Annak viszont örülök, hogy aki ki szeretné magát fejezni, annak sokkal könnyebbé vált ez az út. Nyilván kicserélődött a közönség is, a mostani fiatal generáció tagjai a hiperkarma aktív időszakában még általános iskolások voltak.


- A legendásan sokáig készült harmadik hiperkarma-lemez sokféle stádium után október 31-én megjelenik. Számodra mi ennek a lemeznek a története?

- Ez alatt a tizenkét év alatt, amit betépve töltöttem a víz alatt, nagyon sok szöveget és zenét írtam. Ezeknek az összegzése ez a tizenegy dal, ami a lemezre fog kerülni. Úgy érzem, hogy nem egy elsőre befogadható album, valószínűleg többször meg kell majd hallgatni, hogy igazán megtetsszen, de persze lehet még úgy sem fog. Az esélyes, hogy elsőre nem fog átjönni, hogy milyen sokat dolgoztam a variációkon, azon, hogy minden szótag, minden hang a helyére kerüljön.


- Ezek közül a dalok közül nagyon sokból létezett már stúdióverzió, de aztán most tavasszal elkezdted újravenni az anyagot. Hogyan zajlott a szerkesztési munka, a stúdiózás?

- Az évek során a legtöbb dalból több mint tíz különböző demóverzió készült. A lemez kezdő, címadó szerzeményéből, a Konyharegényből összesen harmincegy verzió létezik, ez a lemezanyag rekordtartója. Bedrogozva egyszerűen képtelen voltam a végtelen számú variációk közül választani, ezért nem készült el ebben az időszakban a lemez. Ahogy kijózanodtam, eloszlott a köd és egyből döntésképes lettem abban a tekintetben, hogy melyik szöveg, melyik zenére passzoljon. Tavasszal Somogyvári Danival közösen kezdtük el felvenni a dalokat, majd bekapcsolódott a munkába Vasti (Vastag Gábor zenész, hangmérnök – a szerk.) is, és az ő stúdiójában is újravettünk még különböző szólamokat. Aztán bekapcsolódott a munkába a zenekar is: Frenk újra beült a dobok mögé és feldobolta a számokat, a többiek is maguk részét és jelenleg is Vastinál folyik a keverés.


- A hiperkarma nemcsak a lemezfelvételbe kapcsolódott be, de október 31-én ismét lesz egy koncertetek a PeCsában.

- Mégpedig az eredeti felállásban, amivel 2001-től 2006-ig játszottunk. Frenk dobol, Varga Laca basszusgitározik, Kis Tibor Sztivi a szólógitáros, Bacsa Gyula zongorán játszik és visszatért az eredeti perkásunk, Zaják Péter is. Mivel a Konyharegényen mindenki feljátszotta a maga részét, ez így egy teljesen élő hangszerekkel felvett lemez lett, nem tettünk alá groove-okat, ahogyan azt eredetileg terveztem. Zenekari lemeznek íródott, úgy látszik ennek így kellett lennie.

hiperkarma fekvő.jpg


- A hiperkarma most csak egyetlen koncertre áll össze?

- Most egyelőre a lemezbemutató koncertnél – ami október 31-én lesz a PeCsában – tovább nem látok. Nem tudom, mit fog hozni még a jövő. Én szeretném folytatni, de az tény, hogy volt már egypár leállásom a drogról és ahogy ezek alatt a leállások alatt – amikor különben meg gyógyszerre ittam, tehát józan akkor sem voltam – kezdett visszatérni a képbe a hiperkarma, úgy mindig sikerült is visszaesnem. Úgyhogy a zenekart most óvatosan kezelem. Ha a jövőben lesznek még hiperkarma-koncertek, akkor a turnézással és minden velejáróval sokkal óvatosabb leszek, mert nagyon nem szeretnék visszaesni.


- A nyáron két hónapot Londonban töltöttél a barátnőddel, hogy kiszakadj Budapestről, pihenj, kikapcsolódj, feltöltődj. Milyen élményekkel jöttél haza?

- Jól éreztem magam. A két hónap alatt volt három fellépésem a magyar közösségnek, volt egy utcazenélésem is, ahol angolul játszottam a Temze partján, meg volt egy open mic-est is, ahol színpadra álltam. A zenei élmény nagyjából ennyi volt, az idő többi részében letisztáztam az új lemez szövegkönyvét és írással töltöttem a napjaimat. De nem dalszövegeket írtam, hanem készülök egy színdarabra, és ahhoz gyűjtöttük ki a barátnőmmel az évek során diktafonra felmondott anyagaimat. Ő kigépelte ezeket, én pedig rendszereztem. Illetve belekezdtem egy filmforgatókönyv írásába is, de az egyelőre még kemény dió nekem, úgyhogy nem tudok róla semmit mondani.

- A sokáig készülő lemezekre jellemző, hogy az alkotója nehezen tudja elengedni. Most neked kikerül a szervezetedből ez a több mint tíz éve készülő album. Hogyan érzed, ezzel átszakad a gát és megindul a lemezkészítés is?

konyharegény 500x500-000000-80-0-0.jpg- Összeírtam egy lemeznyi feldolgozást, az Én meg az Ének projekt második lemezét, az Emléxel még? című albumot. Ezt szeretném jövő tavasszal megjelentetni és ezzel a két feldolgozásanyaggal, ha nem is turnézni, de koncerteket adni. A tervem az, hogy az ezt eljátszó zenekarnak a hiperkarmáéhoz hasonló lesz a felállása. Ezen kívül van még egy népdalos-versmegzenésítős lemezanyagom is, ami akusztikus lesz. Attól tartok viszont, hogy cd-korongot én már nem fogok többet kiadni, elég erős környezetszennyezésnek tartom és teljesen feleslegesnek is. Lehetséges, hogy jövőre már csak dalokban fogunk gondolkodni, legalábbis a hiperkarmával mindenképpen. Aztán van még egy KMK című lemez, ez egy közreműködős album. Az évek során gyakorlatilag a város majdnem mindegyik stúdiójában megfordultam és sok zenésszel csináltunk közös dalokat, ezeket is ki szeretném majd adni, szintén lehet, hogy csak dalonként. Rengeteg tervem van, néha úgy érzem, hogy kicsit túl sok is.


- A Konyharegény dalai között akad tízéves szerzemény is. Most, hogy ezek megjelennek, marad még az archívumodban kész, félig kész szerzemény a múltból, vagy már írod az újakat?

- A lemez legrégebbi dala tízéves, de a legfrissebb is megvan már vagy három-négy. Vannak új dalaim is, letisztultabbnak, egyszerűnek mondanám őket. Ezek valahogy így jönnek ki, kitisztult a fejem, kitisztultak a dalszerkezetek is. Most már nem akarom tovább tágítani a dalforma kereteit, szeretnék klasszikus értelemben vett dalokat írni, kicsit úgy tekinteni a dalszerzést, mint a teremfocit, aminek megvannak a keretei, szabályai. Ezen belül kell mindenkinek megmutatnia, hogy mit tud. Az új dalok mellett amúgy körülbelül még egy albumnyi dalom van, ami erről a mostani lemezről lemaradt. Szeretném idővel ezeket is rendesen felvenni, szóval azért még maradt egy-két bonyolultabb dal is a tarsolyban.

- A koncert klasszikus lemezbemutató lesz, elhangzik majd az összes dal?

- A tizenegy dalból nyolcat tervezünk eljátszani, van három olyan, amelyik nem kifejezetten koncertdal, összetettebbek, nehezen eljátszhatók. Szerintem nem fognak hiányozni, mert így is huszonkilenc dalt fogunk előadni, majdnem a teljes hiperkarma-életművet.

interjú: Dömötör Endre
nyitófotók: Lékó Tamás


az október 31-i 8. hiperkarma Halloween, a Konyharegény lemezbemutató koncertjének (amelyen előzenekarként fellép a Bermuda és a Patikadomb, valamint vendégként szerepelni fog Müller Péter Sziámi, Fluor, Halott Pénz és Szekeres AndrásFacebook-eseményoldala - a zenekar pedig ma, október 24-én ad bemelegítő koncertet a veszprémi Expresszóban


a Senkitöbbet klipje: 

https://recorder.blog.hu/2014/10/24/_vegletekig_kitagitani_a_dalforma_kereteit_berczesi_robert_hiperkarma_-interju
„Végletekig kitágítani a dalforma kereteit” – Bérczesi Róbert (hiperkarma)-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr86828951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.