„Így van ezzel még sokmillió másik ember” – St. Vincent-interjú (plusz koncertgaléria)

2014.10.21. 20:05, rerecorder

IMG_6730.jpg

St. Vincent szombaton, telt házas első magyarországi koncertjén az A38-ban győzte meg a hazai közönséget arról, hogy az egyik legjobb kortárs dalszerző-előadó, a fellépés előtt azonban Lemeztáska-interjúnkban mesélt kedvenc zenéiről, arról, hogy kik hatottak rá - úgyhogy aki tovább szeretne merülni az Anne Erin Clark néven született művész világában, annak alább az útvonal.

- Mi az első zenei emléked?

- Michael Jacksont hallgatok, megállás nélkül. A Badet.

- Mi volt az első lemez, amit saját pénzeden vettél?

tripping daisy.jpg- A Tripping Daisytől az I Am An Elastic Firecracker (ez egy 1995-ös lemez, a Tripping Daisy vezetője, az énekes-multiinstrumentalista Tim DeLaughter a zenekar 1999-es feloszlása után alapította a The Polyphonic Spree nevű együttesét, aminek idővel – egy rövid időre – St. Vincent is tagja lett – a szerk.)

- És gondoltad volna aznap, amikor megvetted ezt a lemezt, hogy egyszer majd együtt fogsz zenélni az énekessel?

- (mosolyog) Soha nem gondoltam volna! Nyilván eszembe sem jutott.

- Ki volt az első zenész, aki gitározásra inspirált?

- Jimi Hendrix. Tizenkét éves koromban hallottam az All Along The Watchtowert. Eldobtam tőle az agyam. Volt egy barátom, akinek az apukája birtokolt egy hatvanas évekbeli Stratocastert. Egyik gyermekét sem érdekelte a hangszer, persze szerette volna, ha ez nem így van. Viszont rajtam meg látta, hogy foglakoztat a gitárja, talán kézbe is vettem és pengettem rajta egy kicsit, úgyhogy megmutatta, hogyan kell eljátszani az All Along The Watchtowert. Itt kezdődött minden.

- Mit hallgattál ekkoriban, amikor elkezdtél gitározni és dalokat írni?

- Classic rockot. Korai amerikai és brit klasszikus rockzenét. Neil Youngot, Led Zeppelint, Hendrixet, aztán meg grunge-előadókat, Nirvanát és Pearl Jamet, főképp.

- Koncert, ami megváltoztatta az életedet?

- Az első nagy koncertélményem, sőt az első nagy koncert, amit valaha láttam, egy Steely Dan-fellépés volt, az 1994-es turné egyik állomásán. Egy hatalmas dallasi koncerthelyen. Masszív Steely Dan-rajongó vagyok a mai napig.

- Kedvenc Steely Dan-lemezed?

220px-The_Royal_Scam_album_cover.jpg- Valószínűleg a The Royal Scam (az 1976-os, ötödik stúdiólemeze a zenekarnak – a szerk.).

MELYIK ZENÉSZNEK A KEDVENCE MÉG UGYANEZ A LEMEZ? ÉS MELYIKNEK EGY MÁSIK STEELY DAN?


- És előadóként mi volt a legnagyobb koncertélményed?

- Nem is előadóként, de mint előadóra nagyon nagy hatást gyakorló fellépés, az egy Swans-koncert volt két éve Helsinkiben. Epikus volt látni a zenekart. A másik ilyen briliáns élmény Sufjan Stevens koncertje volt New Yorkban négy éve, a The Age Of Adz turnéján.

- És akkor két éve már formálódott az együttműködésed a Swans-szal?

- Nem, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is játszhatok velük, elképesztően szerencsés vagyok! Ja, eszembe jutott még egy: nemrég láttam Nels Cline-t és Julian Lage-t két akusztikus gitárral léptek fel és elképesztő volt.

- Kedvenc gitárosod?

- Nincs egyetlen kedvencem. Marc Ribot, Nels Cline, Jimi Hendrix, Tuck Andress (ő St. Vincent nagybátyja, Annie tinédzserként a turnémenedzsere volt – a szerk.) Howlin’ Wolf. És még sokáig sorolhatnám.

- Kedvenc gitárszólód?

- A Steely Dannek vannak a legjobb gitárszólói.

TAVASZI ST. VINCENT-INTERJÚNKAT A LEMEZMEGJELENÉS UTÁN KÉSZÍTETTÜK.

- Örök kedvenc lemezed?

- A lemez, amit valószínűleg a legtöbbször hallgattam meg életemben, az a Pink Floydtól a The Dark Side Of The Moon. Vagy a Wish You Were Here, ezeket alighanem minden másnál többször hallottam. Meg persze rajtam kívül így van ezzel még sokmillió másik ember (nevet).

- Kedvenc zene utazáshoz?

- Nagyon sok ambientzenét hallgatok utazás közben. Olyasmiket, amiben alig van ének. Tim Heckert, Holly Herndont, J. Dillát.

- Zene, amiről meglepő lehet, hogy szereted?

- Nem is tudom. Azt hiszem eléggé nyilvánvaló, hogy milyen zenéket szeretek. De nagyon szeretem például az utolsó Beyoncé-lemezt. Vagy a Throbbing Gristle-t. Scott Walkert, de talán ez sem olyan meglepő.

TalkingHeadsRemaininLight.jpg- Kedvenc Talking Heads-lemezed?

- Remain In Light!

- Kedvenc szombat esti lemez?

- Mivel nagyrészt állandóan turnézom, legtöbbször fogalmam sincs, hogy milyen nap van. De amikor otthon vagyok, akkor a Pointer Sisterstől az Automatic. (suttogva) Imádom azt a lemezt! Annyira jó!

- Kedvenc vasárnap reggeli lemez?

- Brian Enótól a Music For Airports.

- Gondolom, ezt sokat tesztelheted élesben is.

- (nevet) Igen, de nagyon passzol ahhoz a környezethez. De amúgy otthon a házban is nagyon jól működik, majdnem mindenféle tevékenységhez.

- Kedvenc idei albumok?

- Nagyon tetszik az új Perfume Genius-lemez. Aztán a zenekaromban játszik Toko Yasuda billentyűs-gitáros-énekes, akinek van egy PLVS VLTRA nevű projektje, és a Yo-Yo Blue című lemeze egészen gyönyörű.

- Kedvenc őszi zene?

- (kicsit gondolkozik) Határozottan van ilyen. A Midlake-től a The Trials Of Van Occupanther. Kiváló őszi lemez.


interjú:
Dömötör Endre
koncertfotók: Lékó Tamás


és akkor egy galéria St. Vincent szombati budapesti koncertjéről: 


az idei lemeze teljes egészében: 

https://recorder.blog.hu/2014/10/21/_igy_van_ezzel_meg_sokmillio_masik_ember_st_vincent-interju_plusz_koncertgaleria
„Így van ezzel még sokmillió másik ember” – St. Vincent-interjú (plusz koncertgaléria)
süti beállítások módosítása