Hallgatható lesz a zene a Twitteren

2014.10.20. 16:42, BizRecorder

twittercard.jpg

Új zenei megoldást jelentett be a Twitter: az Audio Card funkció lehetővé teszi zenei tartalmakat beágyazását és lejátszását a népszerű közösségi felületen. Indulásképpen mintegy 50 meghatározó dj-vel, zenei magazinnal állapodtak meg, ők innentől fogva már Twitter posztjaikban elhelyezhetnek zenei tartalmakat.

A Twitter számára, mint a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb közösségi szolgáltatása a zene az egyik legfontosabb tartalom, miközben az egyik legnagyobb fejtörést is jelenti a kaliforniai vállalat számára. Hosszas vajúdás után a cég végül tavaly egy a Facebook óvatosságát követő zenei megoldással állt elő: a music.twitter.com cím alatt (illetve anno letölthető appként) futó szolgáltatás tulajdonképpen nem tett mást, mint megmutatta, mit hallgatunk és ezen keresztül segített az új zenék felfedezésében. A koncepció és maga az alkalmazás rengeteg sebből vérzett,így fájó, de nem meglepő módon némi hezitálás után hamar beszüntették. A Twitter ugyanakkor ezzel egy időben kitweetelte, hogy tovább keresik a módját a zenei tartalomszolgáltatásnak.

OLVASD EL MIÉRT ÉS HOGYAN ZÁRT BE A TWITTER MUSIC.

Szűk fél év elteltével úgy tűnik, a Twitter megtalálni vélte a megoldást, az Audio Card névre keresztelt új koncepció formájában, amely a zenehallgatás élményét helyben kínálja a felhasználók számára, azaz nem kell a streamingszolgáltatók oldalaira elnavigálniuk azért, hogy a valaki által behivatkozott zenét meghallgathassák. Ebben a Twitter első két partnere a SoundCloud és az iTunes Radio, azaz a jelenlegi streamingpiaci viszonyokat figyelembe véve két meglehetősen nehéz helyzetben levő szolgáltató. A SoundCloud egyszerre került nehéz pénzügyi helyzetbe, illetve a nagy nemzetközi kiadók nyomása alá, az Apple kulcstermékeként induló iTunes Radio pedig mára másodlagos fontosságúvá vált a Beats Music mögött. A Twitter tehát - egyelőre - az igazán fontos szereplők (Spotify, Deezer, Rdio, Google, Amazon) nélkül indította el zenei szolgáltatását, ugyanakkor nagyon ügyesen megkerülte az előfizetéses zenehallgatás problémáját, hiszen mind a SoundCloud, mind az iTunes Radio ingyenes, hirdetés alapon működő szolgáltatások. (A reménybeli újabb csatlakozó partnerek esetében erre azért majd szükség lesz megoldást találniuk.)

Hosszú idő után tehát most végre azt írhatjuk le a Twitter aktuális zenei tervéről, amit mindig is szerettünk volna: jó irányba indult el. Mindehhez az kellett, hogy felismerjék, a zenei tartalmakat és a zenehallgatást nem lehet úgy kezelni, mint a fotókat vagy a videókat, azaz csak preview-t mutatni belőlük és a partneroldalakra irányítani linkkel. A zenei tartalmaknak a Twitter feed integráns részének kell lenniük, hogy a zenéket anélkül lehessen meghallgatni, hogy elhagynánk az oldalt.

Ezzel pedig, hogy a Twitter egy vélhetően a zenekedvelők számára is megfelelő megoldást implementált, végre minőségi zenei tartalommegosztási platform is lehet majd.

 
Pléh Dániel

Címkék: twitter
https://recorder.blog.hu/2014/10/20/hallgathato_lesz_a_zene_a_twitteren
Hallgatható lesz a zene a Twitteren

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr456807991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása