hamori_web.jpg

A Jászai Mari-díjas színésznő, Hámori Gabriella Nem örmény népzene címmel poplemezt jelentetett meg október 13-án (itt volt a premierje), amit a szólóban és az Amber Smith, valamint The Poster Boy zenekarokból ismert Poniklo Imrével készített, és a projektet egy zenekar is kíséri. Az albumot október 16-án, ma egy dedikálással egybekötött minikoncerten mutatják be a Musiclandben 18 órától – mi pedig kinyomoztuk, hogyan született meg a végeredmény és mi is az, ha nem örmény népzene.

- Hogyan kezdődött közöttetek ez az együttműködés?

Poniklo Imre: - Nem ismertük egymást személyesen, amikor 2012-ben zenészismerősök révén elhívtam Gabit egy akusztikus szólóestemre. Láttam egy Rocklitera-videóban és tudtam, hogy közel áll a zenéléshez, szokott dj-zni is, gondoltam, hogy érdekes lenne vele egy duett.


- És te mit szóltál ehhez?

Hámori Gabriella: - Nagyon örültem, mert az Imi kiválasztott egy dalt, ami igen tetszett. Serge Gainsbourg szerezte és eredetileg Anna Karinával énekelte el. Már akkoriban, amikor próbáltunk erre az első fellépésre, valahogy felmerült, hogy csináljunk egy lemezt. Nem olyan dolog volt ez, aminek az ember másnap tényleg nekiül, hanem egy olyan mondat volt, amit szerintem mindketten elraktároztunk a fejünkben. Aztán egyszer csak Imi jelentkezett, hogy akkor mi legyen a dalokkal? Nem azt mondom, hogy véletlenek sorozata, hogy elkészült a lemez, de én e nélkül a megkeresés nélkül nem kezdtem volna el énekelni.

PI: - Részemről még két további két dologból fakadt ez a közreműködés. Egyrészt Gabi eljött még másik akusztikus koncertjeimre is, ami után mondta, hogy neki tetszenek ezek a dalok így lecsupaszítva, milyen jó lenne valamit közösen csinálni. Másrészt meg mindig bennem volt, izgatott a lehetőség, hogy azon túl, hogy frontember vagyok különböző zenekarokban, milyen lehet másnak, mással dalt szerezni. A zenélésben egész biztosan a dalszerzés a kedvencem. Persze nem vagyok álszent, továbbra is imádok énekelni, és szeretnék frontember is maradni, de nagyon tetszik, hogy írtam egy csomó számot – aminek egy része nyilván lehetne akár Amber Smith-dal is – de amiket Gabi énekel el. És ezek megszületése egy nagyon izgalmas folyamat számomra.

hámori 2_1.jpg


- Gabi, neked van az általános színészi képzésen túl énekesi előképzettséged, múltad?

HG: - Csak annyi, amennyi teljesen általánosan kötelező a színészképzés során. Ha olyan volt, akkor adott darabokhoz jártam kifejezetten énektréningre, de ezek egészen más feladatok voltak. Azt gondolom, hogy az olyan dalok, mint az első, amit együtt adtunk elő, nemhogy nem kívánnak előképzettséget, hanem annál rosszabb, ha van. Szerintem az érinti meg az embert, ha a személyiség erősebb, mint az előképzettség. A mi dalaink meg mások, de én még mindig nem érzem magam énekesnőnek. Nem is fogom ezt így projektálni, de ebben a minőségben itt színész sem vagyok már. Ez tényleg nem színészlemez. Ezek popszámok, amik mögé úgy kell odaállnom, hogy félrerakom, amiket amúgy csinálok. És ez számomra nem simán egy elfogadható dolog, hanem ellenkezőleg, pontosan így is szeretném. Viszont azt is most kezdtem el érezni, hogyha gyakorlom a dalokat, akkor ennek hogyan, milyen módon lehet a birtokában lenni – persze idővel.


- Az akkor benned soha nem is mozgolódott, hogy rengeteg nagy magyar színésznőnek jelent meg lemeze, de jó lenne, ha egyszer majd nekem is lenne?

HG: - Nem, sőt, az elején próbáltam picit presszionálni azt, hogy ne az én nevemen jelenjen meg. Szerintem az a jó, hogy most megszületett valami, és az lesz a dolgunk, hogy ezt az emberek elé vigyük, elevenebbé tegyük és hogy ez majd milyen irányba megy tovább, az kiderül. Mivel egyikünk életében sem ez az egy dolog létezik, ezért pont nem szükséges, hogy lássuk az út végét. Ha még dolgozunk együtt, könnyen lehet, hogy teljesen más hangvételű dalokat fogunk létrehozni.

PI: - Azt nem tagadom, hogy én győzködtem Gabit arról, hogy az ő neve alatt jelenjen meg. Félreértés ne essék, nem azt akartam, hogy soha senki ne vegye észre, hogy ezeket a dalokat én írtam, de az elsődleges az, hogy hallgassák az emberek, és ha valami rezonál bennük, és sétálnak mondjuk az utcán és beleborzonganak az egyik dalba, akkor az szuper. Ha elismerésről van szó a másodlagos az, ha ír valaki, hogy hallotta a Gabi-lemezt és tetszik neki, annak is örülök. De ezek mellett itt leginkább arról van szerintem szó, hogy Gabi egy országosan ismert színésznő, ha kitalálunk egy zenekarnevet – mittudomén a Diktafons –, akkor a végén úgyis az lett volna, hogy a rádióban bemondják, hogy ez volt a Diktafons, ami egyébként Hámori Gabriella zenekara. Ezt mindig odatennék. Akkor meg minek? Kicsit úgy tűnhet, hogy „biztos titkolni akarja”.


- Van kedvenc színészlemezetek?

PI: - Bár soha nem hallgattam végig egyetlen színészlemezt sem, de a dalok alapján általában túl teátrálisnak gondolom ezeket. A Kern András-lemezek viszont viccesek voltak, vállalhatóak.

HG: - Volt egy időszak 19 évesen, amikor rommá hallgattam a Kern lemezeit. Nekem inkább együttműködések voltak, amik tetszettek. Külföldi példaként Julie Delpy lemeze jut eszembe, vagy Charlotte Gainsbourg albumai, amiket igazából már nem is lehet színészlemeznek nevezni. A magyar tradíció az más, mert a színész, amikor énekelt, akkor kuplét és sanzont énekelt és ennek az attitűdje, a furcsa, saját életén szemlélődő ember szerintem ebből ered. Akár még a későbbi poplemezek is, például amit Für Anikónak írt Bereményi Géza. Az egy nagyon szép lemez, érezni rajta, hogy az Anikó egy énekesnő.


- Hogyan születtek a ti dalaitok?

hamorigabi-nem_1.jpgPI: - Egy kivételtől eltekintve én írtam mindet. Nagyrészt feldemóztam a dalszerkezeteket otthon, amiken Gabi túl sokat nem változtatott. Viszont ő is küldött nekem két ujjal feljátszott ötleteket. Amúgy az elején még mentegetőzött, hogy ő nem énekesnő, meg nem tud zenélni se gitáron, se zongorán, aztán ehhez képest a lemez egyik legpoposabb számát szinte teljesen egyedül ő írta!

HG: - A közelmúltig főleg Berlinben éltem és egy nagy ablak melletti zongoránál próbáltam dalokat írni. Egyszer még Imi fiának is írtam egy vicces gyerekzenét. (mosolyog) Berlinben a próbák közötti időszakban, vagy amikor elmentem sétálni, jártak különböző dallamok a fejemben és azokat feldúdoltam a telefonomra. Az egyik ilyen megragadt és megpróbáltam eljátszani zongorán. Azért valamennyire ismerem a zongorát, vannak dolgok, amiket el tudk játszani, de nem állnék ki emberek előtt játszani rajta. Hogy aztán Imi ezekből hogyan használt bármit is, azt nem tudom. Olyan, mintha valaki ásatáson próbálna popzenét keresni a csontok között. (nevet)

PI: - Ebből az ötletből különben egy kései beatles-es, sok vokálos, fúvósokkal teli dal lett! Itt még kicsit visszakanyarodnék ahhoz, hogy Gabi mennyire énekes, vagy nem énekes, vagy nem zenész. Igazából a sok ok közül ez is egy, ami miatt rá gondoltam és fantáziát láttam az együttműködésben. Mert nem az van, hogy kinézni egy bármilyen tehetségkutatóban feltűnt valakit. Csatlakozom azokhoz a popzenészekhez, akik azt mondják, hogy ezek a tehetségkutatók ördögtől valók. Ahhoz, hogy valaki énekeljen, nem kell tanult énekesnek lenni, millió ellenpélda van!


- Hogyan lett az elraktározott gondolatból ténylegesen is lemez?

PI: - Amiatt is, hogy Gabi Berlinben élt és játszott mindenfelé, meg amiatt is, hogy nekem a 2012-es első közös fellépés idején ott volt az Amber Smith-lemez, meg jött a Poster Boy-lemez, meg a magánéletemben is sűrű időszak volt egy ideig, ezért csak levelezgettünk az ötletről. Azon a szinten persze rajtam múlott a dolog, hogy nekem kellett számokat írni, de persze lehetett volna az is, hogy Gabi átküld két lemeznyi szöveget…

HG: - …és akkor azt mondod mindre, hogy szuper, és lett volna egy nagyon furcsa album. (nevet)

PI: - De nem ez volt, úgyhogy idézőjelben: rám vártunk. Ha fél évvel előbb születnek dalok, akkor előbb lehetett volna lemez, de valahogy tavaly nyáron indult be a dolog. Gabi írta, hogy itthon lesz egy ideig, összefutottunk és elkezdtünk dolgozni. Aztán lehet ez már egyfajta pszichológia csak, de nekem tavaly nyáron született a fiam, ami egy fantasztikus, zseniális dolog az életemben, de ekkoriban nyilván nem zenéltem semmit. És egy idő után viszketett a bennem levő zenész és gyorsan megindultak az új dalok, egy-két hét alatt megírtam a lemez felét.


- Ki írta a dalszövegeket? Mennyire írtad ki magadból a gondolataidat?

HG: - Mindketten írtunk szövegeket is, volt, hogy egymás szövegeibe is beleírtunk, de például a Piros fehér és fények című dalhoz annyira kompakt szöveget írt az Imi, hogy nem volt értelme belenyúlnom. Nekem is volt olyan szövegem, amiben csak jelzőt cseréltünk. Más dalok meg úgy alakultak ki, hogy folyamatosan betoldott egyikünk és aztán másikunk sorokat bele.

PI: - Nekem az volt fontos, hogy magyar nyelvű legyen a lemez, hiszen a Gabi mestersége az, hogy a színpadon magyarul beszél, szerintem fura lett volna, hogy egy magyar színésznő miért kezd el angolul énekelni.

HG: - Az volt kihívás még, hogy egy férfi és egy nő által írt szövegezésű lemezen mi az a világ, mi az a szellemiség, ami körül mozoghatnak a dalok, amibe azonos súly jutott mindkettőnkből. Így aztán a dalok kapcsán érintetünk olyan mély kérdéseket is, amikről az emberek nem nagyon beszélnek, hogy például miket álmodunk. Kialakult egy közös platform, ami felé mindketten közeledtünk, és kialakult egy közös hang. Ez szerintem egy olyan fajta lemez, amiben az egymáshoz közeledés gondolatisága jelenik meg, semmiképpen nem az a pillanat, amikor már két ember, mint a delfinek együtt úsznak, hanem egy nagyon szép időszak szöveges lenyomata. Stílusban, hangvételben, szövegekben is közeledés albuma szerintem. Különben most – hogy egyben is hallottam a lemezt –, éreztem meg, hogy mennyire büszke vagyok rá. Remélem sok koncert, élő pillanat is kapcsolódik majd hozzá.


hámori g_1.jpg


- Nem ritka, hogy egy zenekarban nem az énekes-előadó írja a szövegeket, hanem egyfajta szerepként kell belehelyezkednie azokba, ez esetben viszont volt-e olyan szöveg, amit mintegy vallomásos módon írtál meg?

HG: - Nem igazán. De ennek lehet az az oka, hogy megszoktam, hogy idegen szövegen keresztül vagyok vallomásos. Leginkább színházban, színházi szerepekben. Nincs ilyen szerzői véna bennem. Vagy ez olyan fajta, hogy a képzeletemet tudom mozgósítani és a fantáziám részleteit próbálom megfogalmazni. A vallomásos szövegek inkább Imihez köthetők a lemezen.

PI: - Van a lemezen pár szám, amik gyakorlatilag Poniklo Imre-dalok, az én érzelmeimet tükrözik. Viccesen fel is merült, hogy lehetne a lemez címe Hámori Gabi Poniklo Imrét énekel. (nevetnek)

HG: - Részemről inkább az jellemző, hogy olyan élményeket osztottam meg, amik nekem megvoltak, de ezeket sem, mint vallomásokat.


- Annak ellenére, hogy inkább a középtempós, zongorás dalok uralkodnak a lemezen, mégis végig változatos lett a
Nem örmény népzene.

HG: - Változatos lett, a Pár perc nekem például olyan, mintha egy betét lenne egy musicalből. És azért tökjó, mert közben meg nem olyan, csak van benne valami musicales.

PI: - Nehéz megfogalmazni, mert már millióan megfogalmazták előttem, de a dalszerzésben az a varázslatos, hogy minden zeneszerző kicsit másképp alkot, de a végeredmény mégis hasonló lesz. Azokat a dalszerzőket szeretem a legjobban, akik, ha nem is folyton megújulni akarnak, de mindig kihívások elé állítják magukat. Lehet, hogy egy átlagos fülnek nem tűnik fel, mert a végén ugyanúgy háromperces popdal lesz, de direkt törekedtem a kicsit szokatlanságra, az eltérésre. Folyamatosan tágítani próbálom a határaimat.

hamori g.jpg


- Ez a változatosság az énekedre is igaz, a
Bond-lányban hallható népdalos hajlítástól egészen addig, hogy a Máshol ébredsz felben olyan, mintha az Imre stílusában énekelnél. Direkt figyeltél arra, hogy sokszínű legyen?

HG: - Inkább arra figyeltem, hogy az egyes dalok mit kívántak. Ennyiből jó ide a színészi véna, hogy nem hajszolok egyetlen egy dolgot. Megszoktam azt, hogy mindegyik stílus egy picit mást kíván. Karácsonyra azt szeretném kérni, hogy az én hangom is tudja ezt az igényemet követni. (nevet) Egyre bátrabb vagyok különben énekesként. A Pár percben is teljesen máshogyan énekelek a többihez képest, ezt is csak az után fedeztem fel, hogy végighallgattam egyben a lemezt. De lehet, erre mondják azt, hogy valaki keresi a saját hangját. Az is vállalható, hogy ezt a fejlődést figyelemmel lehet követni.

PI: - Különben meg az is igaz, hogy ha valaki már kialakított egy stílust és abban jól is érzi magát, és nem nagyon akar onnan elmozdulni, az egy kicsit a produkció halálához vezet. Ezekből lesznek a nagyon egyforma dolgok. Kényelmes, de unalmas. A Pár percre visszatérve meg azt mondhatom, hogy az csak úgy jött, egy ihletett pillanatban. Azt nekem is meg kell tanulnom, el kell töltenem vele egy napot, mert nem tudom, hogyan van. Jött az érzés és tudtam, hogy ilyen rövidre akarom hagyni, megszületett magától.

HG: - Ebben a kérdésben nagyon egy húron pendülünk. Ez a kihívásra való hajlam bennem is nagyon megvan. Ami belőlem leginkább ismerhető, az a filmekből az üzembiztosan hozott finom lány. És közben színházban én nagyon extrém dolgokat keresek. Ezt is kifejezetten hajtom, hogy hogyan tudok olyan társulatokkal dolgozni, akik nagyon próbára tesznek engem. Az elmúlt három évem ebből a szempontból nagyon fullos tréning volt. Ez a lemez is ilyen. Viszont vele végre nem csak a saját önmegvalósítási spiráljaimban pörgök, hanem egy olyan anyag, amin keresztül majd tudok az emberekkel kommunikálni. Olyan gondolatiság jöhet belőle, ami nőies forma, szemben a, ha nem is férfias, de kihívásokra éhes színésszel. Ilyen szempontból szerintem ez egy női lemez, sok finomság van benne, nem esik nehezemre közel engedni magamhoz.


- Ezzel szemben, az hogy lemezed van, mégiscsak letérés a főcsapásról, itt is új formában, új helyen próbálod ki magad.

HG:- Nekem most az a feladatom, hogy ezt élőben is tudjam hozni, teljesen tisztában vagyok vele, hogy ehhez sok tréningre lesz szükségem. Annyi szuper énekes van, miért pont én állok ki? De közben az a fantasztikus dolog, hogy ez annyi mindennek az összeadódása, hogy nem lehet nem bátran kiállni vele.

interjú: Dömötör Endre
nyitófotó: Lékó Tamás
koncertkép: Szörfdeszka.hu


az október 16-i, musiclandes, 18 órakkor kezdődő, dedikálással egybekötött ingyenes minikoncert Facebook-eseményoldala


a Nem örmény népzene lemez: 


a Máshol ébredsz fel videója: 

https://recorder.blog.hu/2014/10/16/_ez_tenyleg_nem_szineszlemez_hamori_gabriella_poniklo_imre-interju
„Ez tényleg nem színészlemez” – Hámori Gabriella & Poniklo Imre-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr696797827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása