Kompromisszummentesen extrém – A 2014-es UH Fest első öt napja (beszámoló)

2014.10.03. 19:09, rerecorder

charlemagne.jpg

Az UH Fest évekig stabilan nyújtott a zenebuziknak látókörtágító és meghökkentő élményeket: az egyes koncerteken túl ugyanis a fesztivál fő erénye, hogy azoknak is „illik” ott lenni, akik egyébként nem hallgatnák meg az előadók a kísérletezőbb popzenéktől az egészen szalonképtelen zajokig terjedő spektrumának nagyobb részét, és élőben általában értékelik is ezeket. Az UH Festet idén négy év szünet után rendezik meg újra, és még vasárnapig tart.

Az általam elképzelt ideális experimentális koncertélmény kábé olyan valami, ami úgy kompromisszummentesen extrém, hogy közben, ha behívnánk egy tetszőleges embert az utcáról, simán el tudna vonatkoztatni az egész életében kapott popzenei kondicionálástól és értené, hogy miről van szó. Négy éve szerintem a Shit and Shine-nak ez teljes mértékben sikerült (igaz, tesztelve nem lett az elméletem), idén legjobban Charlemagne Palestine közelítette meg ezt eddig. A fesztivál Élő Legendájának produkciója a spirituális komolyság és az aranyos nagypapás zenebohóckodás között mozgott. A drone műfaj (azaz nagyjából minden zajos-elnyújtott-hipnotikus kísérleti zene) megteremtésében kulcsszerepet játszó karizmatikus öregúr a Vakok Intézetében talált mindenféle hangszeren (zongorák, orgona, csembaló) végigment, néha kántálva énekelt, pár hang hipnotikus ismételgetésére, variálására és a sebesség váltogatására épülő, nagyrészt improvizált „dalai” a templomhoz hasonló díszletek között leginkább egy természeti erőhöz voltak hasonlíthatók. Zárásként aztán az őt évtizedek óta mindenhova elkísérő plüssállataival „énekeltetett” egy gyerekdalt – ezen a ponton például a mellettem ülő nő láthatóan nem tudta, hogy nevessen vagy sírjon a meghatottságtól, de nem volt ebben igazából semmi elítélendő, egy ilyen előadástól valamivel tényleg szebb lett a világ.

charlemagn 2.jpg


Palestine másnap a CEU-n beszélgetős előadást is tartott – erre már csak kevesen jöttek el, pedig az élménynek ez is szerves része volt. Például részletesen elmondta, hogyan és miért alakult úgy az előző napi koncert, ahogy, anekdotázott a múltról, és betette YouTube-ról a saját régebbi felvételeit, amikbe látványosan bele is élte magát, de a lényeg inkább azon volt, hogy mindezt mennyire szórakoztatóan tudta előadni. Egyszer például egy gyakorlatilag egyetlen iszonyú masszív zaj-falból álló lemezét mutatta, aztán hirtelen egy másodpercre megállította a zenét, és odaüvöltötte nekünk: „És ez csak orgona, semmi elektronikus hang!”. Az alapvető igazság, hogy az öregedésben az a legjobb, hogy a ripacskodásunk egyre „organikusabbá” válik? Az új Leonard Cohen-lemez se rossz, de én azt hiszem, inkább ilyen nagypapa szeretnék lenni.

INTERJÚNK AZ ULTRAHANG FESZTIVÁL LELKÉVEL ÉS ALAPÍTÓJÁVAL, NUN ANDRÁSSAL.

Dominick Fernow aktuális underground sztár, a rémségek ezermestere, aki szinte minden létező extrém műfaj és koncepció köré szervezett már projektet. Engem főleg azzal fogott meg, hogy az első Ash Poollal elkészítette a kétezres évek legjobb metállemezét, de a többi projektjét is általában figyelemmel követem. Nem igazán értettem viszont az indusztriál-techno Vatican Shadow körüli hájpot, amely itt a fesztivál eddigi messze legnagyobb és legsűrűbb tömegében materializálódott. Most aztán kiderült, hogy a Vatican Shadow receptje röviden: lemezen prüntyögés, élőben veretés. A zene itt a legnyersebben fizikai hatású, ellentmondást nem tűrő techno volt, némi atmoszférikusabb színezéssel, így nem is nagyon lehetett máshogy, mint hogy hatásosabb legyen, a legfeljebb háttérzeneként működő lemezeknél.

vatican.jpg


A projekt szám- és lemezcímei a közel-keleti háborúk tematikáját járják körbe, ehhez illeszkedett a vetítés és Fernow katonát idéző tombolása és megjelenése, így akár a koncepció részeként értelmezhető az agresszív egyértelműség, és az is, hogy a koncert hatását sokszor egészen „lakossági” eszközökkel érte el. Pár éve cikkezgettek arról, hogy az Irakban harcoló amerikai katonák milyen zenékkel hergelik magukat – Fernow mintha csak az ő playlistjükön szeretne helyet biztosítani magának ezzel a produkcióval. Azt azért megemlíteném, hogy ugyanaznap este hasonló műfajban a hazai Ste Pwri Mod show nélkül is legalább olyan élvezhető volt, sőt, a maga keretein belül változatosabb és játékosabb is volt zeneileg.

Dubrovszki Dániel
fotók: UH Fest Facebook / Csatári Gergely

 

https://recorder.blog.hu/2014/10/03/kompromisszummentesen_extrem_a_2014-es_uh_fest_elso_ot_napja_beszamolo
Kompromisszummentesen extrém – A 2014-es UH Fest első öt napja (beszámoló)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr566756489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.