Klippremier! DJ SuperStereo feat. Dé: 7 Lépés

2014.09.30. 16:00, Frontrecorder

superstereoandde.jpg

Legutóbb júniusban mutattunk be egy dalt DJ SuperStereótól, aki a Jön az éj után ismét Darabos Dávid  énekessel és Tariska Szabolcs szövegíróval dolgozott együtt. A 7 lépés című slágerhouse dalhoz rögtön klip is készült - a megtekintése innen egy lépés.  

DJ SuperStereo, azaz Laskai Vikornak, a Péterfy Bori & Love Band dobosának produceri alteregója latin, karibi és balkáni beütésű tánczenéjével tűnt fel, és ha nem is szakít teljesen a global bass színtérrel (készül egy EP a szerb Killo Killo-val. akivel az áprilisban megjelent Right Foot Dancerben is kollaborált), de most a fő csapásiránya a dallamos, rádióbarát house, annak is a jelenlegi német vonala, megcsavarva a kilencvenes évek dance-zenéire emlékeztető hangzásokkal. A Jön az éj már ennek jegyében született és ezt viszi tovább az új szám is, amely ugyanannak a teamnek a munkája. "Ezt a dalt egy már meglévő alapomra, közösen hoztuk össze Tariska Szabolccsal és Darabos Dáviddal, azaz Dével. Szabinak volt egy szövege amit Kerouac Úton című műve ihletett, ezt aztán addig demózgattuk, mire megszületett a végleges verzió" - árulja el SuperStereo. A 7 lépéssel június végére elkészültek, de SuperStereo mindenképpen szeretett volna hozzá klipet. "Pénz nem sok volt, meg lemaradtunk egy pályázatról is, de én ragaszkodtam a kliphez" - meséli. "Aztán jött az az egyszerű ötlet, hogy vegyük fel valami forgalmas úton, ahogy Dé elénekli a dalt. Volt ennek több verziója, de az egyik ilyen végig éneklős felvétel annyira megtetszett, hogy ezt választottuk a klipnek. Az utómunkákat, és a felvételt is Mendre Jánosnak köszönhetjük, aki aztán előállt azzal az ötletével,hogy  mi lenne, ha adnánk neki VHS videó feelinget. Nekem ez tetszett, viszont digitális effektekkel nagyon bénán nézett ki, ezért vett egy videomagnót és azon lett átjátszva sokszor, majd ez lett szépen összevágva, megtartva az egysnittes hatást."

A 7 lépés egyben SuperStereo novemberben megjelenő hétszámos albumának előfutára. A Tropical House című anyag (amelyből néhány száz példányban CD is készül)  már teljes egészében a producer új, house-os arcát mutatja, melyet színpadképes élő produkcióvá szeretne felfejleszteni. Mint mondja, "tervben van egy lemezbemutató koncert is, ahol élőben előadjuk a dalokat, gitárral, énekkel, nádigránáttal - élő house-t a népnek!" 

Addig is, DJ SuperStereo és Dé új közös dalának videója, benne sok utcán megtett lépéssel:

https://recorder.blog.hu/2014/09/30/klippremier_dj_superstereo_feat_de_7_lepes
Klippremier! DJ SuperStereo feat. Dé: 7 Lépés
süti beállítások módosítása