Hallgasd meg Aphex Twin új albumát!

2014.09.22. 14:09, Frontrecorder

syro.jpg

Ma okafogyottá váltak az Aphex Twin-rajongók egyre elkeseredettebb "mikor lesz már új lemez?" sirámai, az elektronikus zene magának való géniuszának ugyanis a Warp kiadónál megjelent a SYRO című, 13 éve várt új albuma, amely máris teljes egészében streamelhető.

Azt eddig is lehetett tudni Richard D. James-ről, hogy belső, szűnni nem akaró kényszerből csinál zenét, elsősorban és mindenekelőtt magának, így az, hogy az elkészült számait más is hallja nem igazán érdekli - ha nincs valamilyen külső - általában kiadói - nyomás, talán nem is jelennének meg lemezei. 2001-ig azért valahogy sikerült egész folyamatos ütemben közreadni egy-egy albumot az általa folyamatosan rögzített felvételekből, a dupla Drukqs után viszont szorosan elzáródott ez a szelep (2006-ig AFX néven még aktívkodott ugyan, onnantól viszont tényleg csend állt be lemezfronton, mindössze dj-fellépéseket vállalt). Majd idén áprilisban valahogyan előkerültCaustic Window-ként jegyzett, húsz évvel ezelőtt fiókba tett nagylemezének egy tesztpéldánya, és annak kapcsán ismét felerősödtek az új Aphex Twin-albumért könyörgő hangok (sőt, az a konteo is járta, hogy a Kickstarter-kampányon keresztül hozzáférhetővé tett archív matéria nem más, mint a következő album felvezető víruskampányának része). A Caustic Window-lemezt övező hisztéria és a rajongók odaadása James-t is meghatotta, bevallása szerint részben ennek hatására döntött úgy, hogy ha már ennyien és így szeretik, akkor ezt ideje lenne viszonozni azzal, hogy csurrant-cseppent valamit a felhalmozódó felvételeiből; Hogy pontosan mennyi kiadatlan zenén ül, azt persze csak ő tudja - egy 2010-es interjú szerint már akkor hat komplett albuma volt elfekvőben, egy évvel később már 10-11-ről beszélt, nemrég a Rolling Stone-nak viszont úgy nyilatkozott, hogy az év legviccesebb sajtóanyagával beharangozott SYRO 12 száma nagyjából egyötöde annak, ami az elmúlt tíz év során született -, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ezekből most végre mi is hallhatunk egy keveset. Sőt, ha minden igaz, a SYRO-val áttört egy mentális gát is és James kész a közeljövőben még többet kiadni az utóbbi évek terméséből, hogy ezzel maga mögött hagyhassa ezt az időszakot és új korszakot kezdhessen. Így legyen, addig pedig örüljünk annak, ami már biztosan megjelent.

Mert a SYRO mindenképpen öröm, még akkor is, ha nem az, amire mindenki (titkon, és ennyi idő után érthető módon) várt - olyan lemez, ami újradefiniálja ha nem is az agyas elektronikus zenét, de legalább Aphex Twin hangzásvilágát. Nos, erre egyelőre várni kell, James ugyanis marad(t) az eddig ismert univerzumán belül. A lemez számai valamikor az elmúlt hét-nyolc év során keletkeztek és vagy random választotta ki őket a lemezre, vagy nem; ha akarjuk, kihallhatunk belőle ívet, a számsorrend megszerkesztettségét - a lemez első részét acidesen puttyogó, fura funkos alapú számok teszik ki, aztán a ritmusok egyre törtebbé válnak, majd jön két jungle-es szám is, a végére pedig egy szépen csendes zongorás darab -, de az is simán lehet, hogy az elv csak annyi volt, legyen Aphex Twin minden oldalából egy kicsi a lemezen. (Érdekesség, hogy a SYRO-n az első számban éneklő James mellett az egész családja - második, orosz felesége, két fia és a szülei - is hallhatók, persze alaposan eltorzítva.) James évek óta tiszteletbeli skótnak számít, egy 300-as lélekszámú, Glasgow melletti faluban él és alkot, hat különböző stúdióban, túlnyomórészt analóg eszközökkel (a SYRO artworkjén az egy lemezre jutó előállítási, illetve marketingköltségek tételes listája mellett az egyes számokban használt hangszerek felsorolása is megtalálható, összesen 138), a világtól félrevonultan, külső behatásoktól mentesen. Hogy tényleg sor kerül-e korszakváltásra Aphex Twin zenéjében, azt majd meglátjuk, amire viszont nem kell már várni az egy újabb ízig-vérig aphextwines album, amely már teljesen mentes a korai évekre jellemző vadulásoktól, ellenben meglepően, izé, funky, meleg hangzású és könnyen hallgatható. Mi sem tudnánk frappánsabban összefoglalni annál, ahogy James röviden elintézte: "jólesik hallgatni, de olyan nagyon már nem új".

Aphex Twin SYRO című albuma -  (X) Hallgasd a Spotify-on (Spotify ♥ Telekom):

Címkék: aphex twin
https://recorder.blog.hu/2014/09/22/hallgasd_meg_aphex_twin_uj_albumat
Hallgasd meg Aphex Twin új albumát!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr766719017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása