"Biztosan nemsokára" jön az új David Bowie-lemez

2014.09.20. 12:37, subrecorder

bowiee.jpg

Legalábbis ezt mondta Tony Visconti, Bowie régi barátja és producere. Egy karrierösszegző válogatásról már eddig is tudtunk, de ezek szerint lehet, hogy a tavalyi The Next Day-en való munkálkodás ismét előhozta a mester alkotóvágyát?

A The Next Day mindenképpen nagyszabású visszatérése volt David Bowie-nak, aki 2003 óta nem jelentetett meg lemezt előtte, és hát az akkori próbálkozásai sem voltak mind fényesek. Folytatódik tehát a brit legenda fél évszázados, Sinus-görbére emlékeztető minőségű karrierje, ahol a mesterművek sorát mindig meg-megtöri egy hosszabb száraz időszak, pár mellélövéssel. 2014-ben Bowie ismét egy hullám tetején van, mi pedig csak örülünk, ha tovább üti a vasat. Azt már eddig is tudtuk, hogy idén novemberben megjelenik egy Nothing Has Changed című, nem kevesebb, mint 59 dalt tartalmazó összegző válogatása, lévén éppen 50 éve, 1964-ben jelent meg Bowie első felvétele, a Liza Jane. Ezen természetesen helyet kap minden fontosabb Bowie-állomás, egészen a már említett első single-től kezdve a tavalyi Love Is Losthoz készült James Murphy remixig. Az 57 klasszikus mellé kapunk két új szerzeményt is, a Sue (Or In A Season Of Crime) című dalt külön erre az alkalomra vették fel Viscontival, és kapunk egy B-oldalt is mellé, Tis a Pity She’s a Whore néven. Ez a csomag november 17-től lesz kapható, 3 CD-s és dupla vinyl lemezes változatban is.


ÉRDEKEL DAVID BOWIE 100 KEDVENC KÖNYVE?

Ezen kívül nemrég a CNN készített interjút Viscontival, akinek volt érdekes mondanivalója nem csak Bowie múltjáról, de jövőjéről is: "Biztosan lesz új album, nem is sokára. Hogy fellépések lesznek-e mellé, azt nem tudom. A Next Day-t David nem promózta élő koncerttel és azt, hogy a következő albumát akarja-e, azt csak ő tudja. Szerintem ő is úgy van vele, hogy majd alakul. Ha lesz kedve fellép, ha nem, nem." A producer beszélt Bowie régóta pletykált hosszú betegségéről is: "Mindenfelé azt beszélték, hogy már régóta beteg és ezért hagyott ki ilyen hosszú időszakot. Ez nem volt így, Davidnek semmi baja. Még örült is, hogy ezt beszélik róla, így legalább eltűnhetett egy időre. nekem elmondta, hogy csak simán nem érzi magát inspirálva és addig fog várni az új albummal, amíg teljesen nem érzi azt, hogy megint eljött az ő ideje." A The Next Day tehát nem csak nekünk, rajongóknak, de úgy tűnik, magának az előadónak is igen jól jött, most nem kell megint 10 évet várni új Bowie-lemezre. Pontos megjelenési dátumot Visconti természetesen nem árult el, valószínűleg azért, mert még ő sem tudja. Hogy mi folyik a 67 éves legenda fejében, azt fél évszázad alatt sem sikerült senkinek megfejteni. Nem is bánjuk, lepjen csak meg minket még minél többször!

 

 

Címkék: david bowie
https://recorder.blog.hu/2014/09/20/_biztosan_nemsokara_jon_az_uj_david_bowie-lemez
"Biztosan nemsokára" jön az új David Bowie-lemez
süti beállítások módosítása