Album- és klippremier! Anton Vezuv: Into The Sea / Bird

2014.09.16. 14:15, Frontrecorder

anton_vezuv_promo2014_woodenhouse1.jpg

Az Anton Vezuv zenekar története azután kezdődött, hogy az énekes-dalszerző Gyulai István "Sztív" pár évet a világtól elszeparálódva egy budapesti pincében töltött kizárólag dalírással. Miután Sztív előjött a felszínre, hamarosan zenekar szerveződött köré, amely ritkán koncertezett és a lemezkészítéssel is lassú ütemben haladt. De végre elkészültek a bemutatkozó albumukkal, mely Into The Sea címmel ma, Sztív születésnapján jelenik meg. A 12 angol nyelvű, akusztikus alapú, éterien szomorú power melankólia szerzemény itt már meghallgatható, sőt, a Bird című dal klipje nálunk látható először.

anton_vezuv_into_the_sea_front.jpgA lemez története már-már regénybe illő: a zenekar dalait Sztív írta pár éve, amikor egy rossz korszakában gyakorlatilag egész nap egy pincében ült egy zongorával, és csak néha mászott ki onnan enni és a városban inni. Nem tervezett semmi mást a jövőre nézve, csak azt, hogy másnap felébred és énekel tovább. Később billentyűs lett az Amber Smith-ben: ahová Kalmár Tibor basszusgitáros ajánlotta be Sztívet, és ő volt az is, aki később addig erőltette, hogy Sztívvel zenéljenek együtt, hogy összerántott egy zenekart, hozott gitárost (Csé) meg dobost (Ádi), ez lett az Anton Vezuv. (A zenekar jelenlegi felállása: Gyulai István “Sztív”: ének, zongora, Kalmár Tibor: basszusgitár, Csé: gitár, Stéger Tamás: elektronika, billentyűk, Kocsis Szabolcs: dobok.) A zenekar a dalok nagy részét egyben vette fel, hogy a hangulatot megtartsák. Az album keverési munkálatait Schram Dávid mellett a korábban a Portisheaddel, az Oasis-szel és Robbie Williams-szel is dolgozó angol hangmérnök, Rupert Coulson, valamint a zenekar gitárosa, Csé végezte. A lemezfelvétel során a hagyományos hangszerek mellett használtak elektronikát, spanyolgitárt, trombitát, harmonikát, glockenspielt, bendzsót, sőt a Moment Of Bliss című dalban még egy 25 fős gyerekkórus is szerepel. "A dalok hangszerelésénél semmilyen józan vagy előre megfontolt koncepciónk nem volt, egyszerűen csak úgy alakítottuk a dalokat, ahogy épp kedvünk tartotta. Talán ezért is van az az érzésünk, hogy ez egy nehezen kategorizálható album, nem tudjuk elhelyezni a nagy könnyűzenei képen sehova. Nagyon figyeltünk arra, hogy őszinte dalok legyenek, nem akartunk menőzni, és valami egyszerűséget, nyersességet is meg akartunk hagyni a hangszerelésben. Volt, hogy véletlen mellényúlásokat benne hagytunk a dalokban, zongoraszék recsegést, papírtologatást és hasonlókat. A hangulat kedvéért volt, hogy lekapcsolt lámpákkal játszottunk, volt hogy néma csendben ültünk egy dal előtt öt percig" - meséli a lemez felvételeiről Sztív. Az album koncepciója a tenger és a halak köré épül, maga a cím a Fishes című dalból való. "Ez az óceán-halak téma egy nagyon mély dolog nekem, a dalok egy nagyon befelé fordult, kitaszított végtelenben íródtak, ezért a téma sokszor szerelem, sokszor magány, nagyon sokszor búcsúzás" - árulja el Sztív.

Íme tehát, az idei év egyik legkülönlegesebb hazai lemeze, az Anton Vezuv bemutatkozása, lebegés a szívszomorúság végtelen óceánján, Into The Sea: (A lemez dalai élőben legközelebb október 22-én a Gozsdu Manó Klubban hangzanak el, az Anton Vezuv a Pegazusok Nem Léteznek társaságában koncertezik, Facebook-eseményoldal itt.)


Az album Bird című dalához rögtön klip is készült MYGL, azaz Szőke Barna rendezésében, hangulatos performance video bedobozolt fejű zenekarral, premier:

https://recorder.blog.hu/2014/09/16/album-_es_klippremier_anton_vezuv_into_the_sea_bird
Album- és klippremier! Anton Vezuv: Into The Sea / Bird
süti beállítások módosítása