FKA twigs Sam Smith-t dolgozott fel, aki meg visszavette első helyét a brit albumlistán

2014.09.08. 10:55, rerecorder

fka.jpg

A hétvége történései praktikusan egy hírben: a bemutatkozó lemezével - stílusosan: LP1 - néhány hete jelentkezett R&B-csoda (vagy definíciónk szerint: experimentális poszt-R&B-t játszó csodaénekes) FKA twigs a BBC 1 Live Lounge című szombati műsorában saját dala mellett egy Sam Smith-feldolgozást játszott, majd a vasárnap este közzétett múlt heti albumeladási összesítésen újra a szintén idén debütált soulénekes szerepelt a lista élén (úgy, hogy hetekig "csak" az élmezőnyben tanyázott) - hogy van-e összefüggés, azt persze nem tudjuk.

FKA twigs első nagylemeze vita nélkül az év egyik legjobbja, a táncosként, klipjeivel is elsőrangú énekesnő nagyjából mindenkit meghódított mostanra, de persze a tábor növelésére az egyik legnépszerűbb brit rádióműsor még mindig jó, ahol saját Two Weeks című dala mellett előadott egy Sam Smith-feldolgozást is, a Stay With Me című dalból. A műsor itt hallgatható (interjú 1:11:45-nél, saját szám 1:40:00-nél, feldolgozás 1:48:50-nél), a klip alább is.

Sam Smith In The Lonely Hour című debütlemeze május 26-án jelent meg, rögtön az első héten az első helyre került (a Coldplay albumát taszította le a dobogó csúcsáról), még egy hétig maradt ott, de azóta is folyamatosan aTop 5-ben szerepelt, miközben a nyár nagy részében Ed Sheeran vezette a listát. Aztán múlt héten a Royal Blood-bemutatkozás az elmúlt három év leggyorsabban fogyó debütáló rocklemezeként vette be a brit listát, de ezen a héten meglepő mód újra Sam Smith vezet. Mik vannak.

FKA twigs feldolgozás közben: 


ez pedig a saját szám, a Two Weeks


JÖN A 25. RECORDER MAGAZIN! JÖN AZ AUSTRA! REC025 LAUNCH PARTY SZEPTEMBER 11-ÉN. 

 

Címkék: sam smith fka twigs
https://recorder.blog.hu/2014/09/08/fka_twigs_sam_smitht_dolgozott_fel_aki_meg_visszavette_elso_helyet_a_brit_albumlistan
FKA twigs Sam Smith-t dolgozott fel, aki meg visszavette első helyét a brit albumlistán
süti beállítások módosítása