Marianne Faithfull új albummal köszönti pályafutása öt évtizedét

2014.08.30. 18:33, Frontrecorder

faithfullysl.jpg

Az anyai ágon magyar származású Marianne Faithfull 1964-ben kezdte énekesi pályáját, vagyis - kisebb-nagyobb megszakításokkal - ötven éve van jelen a zenei életben. A félévszázados jubileumra jut egy másik kerek szám is: szeptember 29-én jelenik meg a huszadik stúdióalbuma Give My Love To London címmel. Erről az Anna Calvival együtt írt Falling Back az első kislemezdal, melyhez Samantha Morton brit színésznő ötletei alapján készült klip.

MARIANNE FAITHFULL LEGUTÓBB AZZAL KELTETT FELTŰNÉST, HOGY KIADTA JIM MORRISON GYILKOSÁT.

faithfullcover.jpgA sztárparádésnak nevezhető lemeznek a PJ Harvey-tól szinte elválaszthatatlan Rob Ellis és a francia Dimitri Tikovoi (Palcebo, The Horrors, Goldfrapp stb.)  voltak a producerei, illetve tagjai voltak az erre az alaklomra összeverbuvált kísérőzenekarnak is, a portisheades Adrian Utley, az énekes-dalszerző Ed Harcourt, illetve a Nick Cave & The Bad Seeds-ből Warren Ellis és Jim Sclavunos társaságában. A dalszövegeket Faithfull írta, a zenét pedig olyanok szerezték, mint Roger Waters, Nick Cave, Steve Earle, Pat LeonardTom McRae és Anna Calvi. Az utóbbival való együttműködésről így beszélt a 67 éves előadó: "Amikor megismerkedtem Annával, tudtam, hogy működni fog a kollaboráció, ami nem mindenkinél ilyen egyértelmű, mert félre kell tenni az egót. Az első benyomásom az volt róla, hogy gyönyörű, és nagyon szép a gitárja. Végül remekül éreztük magunkat."  (Hogy Calvi mit gondol a közös munkáról, azt elmondta nekünk a márciusi budapesti koncertje előtt adott interjúban). A lemez címéből arra lehet következtetni, hogy egy szerelmes levél Londonhoz, ám Faithfull elárulta, hogy ambivalens a viszonya a brit fővároshoz, de úgy érzi, az album készítése révén visszaszeretett Londonba, annyira élvezte a munkát a sok vendégzenésszel.

A lemezt a Calvival közösen írt Falling Down című drámaian érzelmes dal harangozza be, amelyhez az erőteljes alakításairól ismert színésznő, Samantha Morton társított vizuális képzeteket. Az igéző, álomszerű klipet Martina Hoogland Ivanow svéd fotóművész rendezte, a képanyagot nyári rezidenciáján, egy svéd szigeten vette fel, ahol Ingmar Bergman is többször forgatott.

Faithfull egyébként a Saint Laurent divatház rockikonokat megörökítő Music Project-sorozatának aktuális alanya/tárgya (lásd Hedi Slimane fotóját a nyitóképen). Októberben megjelenik az énekesnő pályafutását dokumentáló képeskönyv, és ugyancsak októberben kezdődik az ötvenéves jubileumot ünneplő világkörüli turné, amely egy évig tart majd. 

 

https://recorder.blog.hu/2014/08/30/marianne_faithfull_uj_albummal_koszonti_palyafutasa_ot_evtizedet
Marianne Faithfull új albummal köszönti pályafutása öt évtizedét

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr766650143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása