Martin Scorsese filmre viszi a Ramones történetét

2014.08.29. 15:04, Frontrecorder

theramones.jpg

Most, hogy a Ramones eredeti felállásából már senki sincs életben, a legendás zenekar emlékének ápolása még nagyobb jelentőséggel bír. A Ramones-mánia pedig két év múlva újra a csúcsra járhat, ekkor lesz ugyanis negyven éve, hogy megjelent a punkúttörők bemutatkozó albuma, és a jeles évforduló megünneplése nem is marad el; a jubileumra számos projekt tervben van, köztük egy film is, melyet Martin Scorsese rendez.

A JÚLIUSBAN ELHUNYT TOMMY RAMONE-TÓL ITT BÚCSÚZTUNK.

Idén negyven éve, hogy a Ramones megalakult, a zenekar hagyatékának társkezelője, Jeff Jampol szerint viszont nem 2014 az ünnepi év, hanem majd a jövő utáni lesz az, amikor az első Ramones-lemez betölti a negyvenet. Persze ő nyilván ezt mondja, hiszen ő felügyeli a 2016-os jubileumra időzített projekteket, amelyek alaposan felpörgetik a Ramones-emlékipart. Jampol közlése alapján várható egy könyv, amely a Ramones megalakulását és az első albumaik megjelenésének időszakát dolgozza fel, egy dokumentumfilm rengeteg eddig soha nem látott felvétellel (melyeket főleg a hetvenes években, illetve kis részben a nyolcvanas évek elején forgatott egy bizonyos George Seminara), egy musical (jajj!), továbbá lemez újrakiadások és ruhák. Na meg egy játékfilm, amelyről egyelőre nem tudni többet annál, mint hogy állítólag Martin Scorsese már elvállalta a rendezését - persze már önmagában ez is óriási hír. Scorsese ezzel - a Bob Dylan- és a George Harrison-dokumentumfilm, illetve a Rolling Stones-koncertfilm után - tovább gyarapítja zenei tárgyú alkotásai számát, a Ramones pedig feltámad a mozivásznon - remélhetőleg Joey, Johnny, Dee Dee és Tommy nem forognak majd a sírjukban.

Apropó, sírok, íme a Ramones egyik legnagyobb slágere, amit a Pet Sematary (Kedvencek temetője) című horrorfilmhez írtak:

https://recorder.blog.hu/2014/08/29/martin_scorsese_filmre_viszi_a_ramones_tortenetet
Martin Scorsese filmre viszi a Ramones történetét

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr306648109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása