„Azt üzenem Tarlósnak, hogy sajnálom őt” – Brian Molko (Placebo)-interjú

2014.08.19. 12:26, rerecorder

IMG_3066.jpg

Tavaly megjelent Loud Like Love című hetedik lemezére koncentrált setlistjével a Sziget Fesztivál első „rendes” napján fellépő Placebo, akik még így is hamar megnyerték maguknak a közönség „én csak a régi Placebót szeretem”-felét is. A Magyarországon viszonylag sűrűn fellépő, és még mindig hatalmas népszerűségnek örvendő zenekar énekese, a híresen érzékeny Brian Molko meglepően jókedélyűen mesélt a saját fejlődéséről, az emberi kapcsolatok elszemélytelenedéséről, illetve üzent Tarlós Istvánnak is a Szigeten adott egyetlen interjújában!

- A fennállásotok huszadik évfordulóját ünneplitek idén. Ami a legfontosabb ezzel kapcsolatban az talán az, hogy aktív zenekar tudtatok maradni sok koncerttel, új albumokkal. Emellett pedig úgy tűnik, te magad is változásokon mész keresztül és fejlődsz, tartasz előre, hiszen felhagytál a drogokkal, van egy gyönyörű fiad is. Szerinted a 20 évvel fiatalabb Brian Molko büszke lenne a maira?

- Nagyon remélem. Viszont én azt vallom, hogy nem szabad visszanézni. Van egy híres mondás, ami így szól: a tegnap történelem, a holnap rejtély, a ma ajándék. Én pont így próbálom élni az életem, ennek megfelelően. A jelennek élek. Teljesen felesleges visszanézni, főleg, ha a jelen is jó, és nagy esély van rá, hogy a jövő is az lesz.

- Ezek szerint most boldog vagy?

- A boldogság relatív. Boldogabb vagyok.

- Látom a csuklódon van egy tetoválás, pedig én úgy tudtam, tartasz tőlük.

- Nem, nekem nincsenek fóbiáim. Egyedül a magasságtól félek. De valóban ez az első tetoválásom, viszont biztosan nem az utolsó.

- Milyet tervezel még?

- Nagyon tetszenek a feliratos tetoválások. Szóval azt hiszem, hamarosan érkezik is a következő!

IMG_3136.jpg


- A zenekarban három eléggé különböző személyiség keveredik, méghozzá te magad jellemezted így: Stefan a rideg skandináv, Steve a pörgős és nagyon vidám, te pedig az érzelmes vagy a csapatban. Hogyan jöttök ki egymással mégis ilyen jól?

- Egy zenekar pontosan olyan, mint egy család: szeretitek egymást, de nem is tudjátok, pontosan mit is kedveltek a másikban. Valóban nagyon különbözőek vagyunk, de értjük és érezzük, mennyire értékes az, amit együtt kreálunk. Innentől kezdve pedig megszűnünk egyéniségek lenni, és együtt leszünk egy egész.

- És mi az, amiben mégis hasonlítotok?

- (hosszan gondolkodik) Talán a művészet iránti rajongásunk. És itt nem csak zenére gondolok, hanem bármilyen művészeti ágra, akár festészetre például. Legyen szó akár magas művészetről vagy alacsonyról, népszerűről vagy kevésbé népszerűről, ez összetart minket.

- Beszélgessünk kicsit az új albumról, ami szövegileg nagyon erős lett, szinte kézzelfogható karaktereket teremtettél. Te magad is úgy érzed, hogy fejlődött a dalszövegírási készséged?

- Igen, pontosan így érzem. Sőt, inkább azt mondom, hogy egyre jobb vagyok történetek írásában! Ez egy paradox dolog. Minél jobb sztorikat írsz, minél élethűbb karaktereket teremtesz, annál őszintébbnek kell lenned. Régebben nem is igazán figyeltem arra, mit írok, nem volt tudatos. Most viszont figyelembe veszem a közönség igényeit, hogy mi az, ami az embereket érdekli és megérinti. Így egész tömegek érzelmeire tudok hatással lenni, pedig csak a saját véleményemet mondom el, több szemszögből. Narrátorként sokkal jobban átlátod a helyzetet, nyitottabb és őszintébb vagy, hiszen egy egészen egyedi aspektusból látod a történteket és a karaktereket is, illetve többféle személyiségre kell hatással lenned. Ugyanis én, te, és mindenki nagyon összetett személyiség vagyunk, és pont ezt kell a szövegekkel megragadni. Az író mindig a történet szeme marad.

IMG_3104.jpg


- Egy korábbi interjúban azt mondtad, az album minden dala egy külön történet. Mégis mi tartja össze őket?

- Amikor nekiálltam a Loud Like Love lemezt megírni, az eredeti elképzelés szerint nem lett volna túl „Placebós”. Az album összes száma tulajdonképpen egy szerelmesdal, de ez nem baj. Nyilvánvalóan az volt a feladatunk, hogy ez ne Justin Bieber-stílusban szólaljon meg. Mint mondtam, olyan témára volt szükség, ami sokakat érint. És mi más van az életben a politikán kívül? A szeretet. És az sokkal fontosabb.

- Az album összes dalához készült videó- vagy hivatalos klip, vagy alternatív rendezői változat formájában. Erre miért volt szükség?

- Ezt a lemezkiadó akarta így. Manapság már senki sem vásárol cd-ket, ez tény. Az embereknek viszont meg kell érteniük, hogy a zene nem ingyen van. Ez a kapitalizmus lényege. Ha mindent ingyen adnánk, akkor hamarosan semmink sem lenne. Minden elkészítéséhez pénz kell. Mindenhez. A kapitalizmus elméletben a tökéletes rendszer, ami azt feltételezi, hogy a fogyasztónak jogai és elvárásai vannak. Ezért annak érdekében, hogy az emberek cd-t vegyenek, ösztönözni kell őket. Nem elég, ha a zenédet adod, kellenek mellé például ilyen videók is, hogy elégedettek legyenek.

- Te magad is forgattál egy „kulisszák mögött” videót a Loud Like Love videójához. Ez is csak üzlet?

- Elárulok neked egy titkot a videoklip-forgatásokról: ezek a helyszínek extrém mértékig unalmasak. Ahhoz, hogy valaki egy izgalmas kulisszák mögötti videót tudjon összehozni, ahhoz elképesztően jó szerkesztőnek kell lennie. Az egész arról szól, hogy folyamatosan a seggeden ülsz. Aztán felkelsz, csinálsz néhány dolgot, utána pedig ülhetsz tovább.

- A Too Many Friends című dal erősen nekimegy az internet következtében kialakuló személytelen kommunikációnak. Viszont biztos vagyok benne, hogy egy turné során te is rákényszerülsz, hogy ily módon beszélgess akár a szeretteiddel. Nem érzel kontrasztot a dal és a saját életed között?

- Kontrasztot érzek, kapcsolatot viszont nem. Számomra már az is elég nehéz, hogy kapcsolatban legyek/maradjak a szeretteimmel, a családommal. Akkor mégis miért akarnék 1000, 2000 vagy akár 5000 (Facebook) barátot, akikkel úgysem találkoznék soha?! Már önmagában az, hogy kapcsolatban maradok a szeretteimmel is kielégíti a különc, lelkendező oldalamat. De szeretnék ezzel a témával kapcsolatban két nagyon fontos dolgot mondani. Az egyik, hogy a dal nem a technológiáról szól, hanem a magányról. A másik, hogy a technológiát nagyon fontos és jó dolognak tartom, hiszen rengeteg előnyünk is származik belőle, mint például az orvostudomány vívmányai. Szerintem ez egy csodálatos dolog, és egyáltalán nem vagyok ellene. Ha így lenne, akkor hipokrita lennék. De a legkevésbé sem vagyok az. Ez a dal a magányról szól, és a technológia emberi oldaláról. Legfőképp a közösségi oldalakról, amik megrontják a valós emberi kapcsolatokat. A mai generáció úgy használja ezeket az oldalakat, hogy meg sem kérdőjelezik őket. Csak mantrázzák, hogy ettől jobb lesz a világ. Szerintem ez egy elképesztően naiv hozzáállás. Hogy azt hiszik, attól, hogy felmennek a Facebookra, valami jót tesznek. Pedig ezzel csak nagyon sok pénzt termelnek egy nagyon szűk körnek. Csupán ennyiről szól az egész Facebook, a Google és minden ilyesmi.

IMG_3077.jpg


- Ezek szerint te nem is használod ezeket az oldalakat? Akkor hogy nézel utána dolgoknak?

- Ez nyilván megkerülhetetlen, szóval igen, szoktam néha rákeresni a dolgokra a Google-n. De ez azért teljesen más, mint a Facebook, ahol az embereket hihetetlen információkat osztanak meg magukról, a magánéletükről. Egyszerűen kiszolgáltatják magukat. Gyerünk, ez az, osszatok meg mindent! Ne tartsd vissza! Mi marad akkor magadnak? Az égvilágon semmi. És ezzel mindened értékét veszti.

- Viszont mostanában a hivatalos Placebo Facebook-oldalon egész sok petíciót osztottatok meg.

- Igen, erre az egy dologra használom. Hogy talán egy minimális változást hozhatok vele a világban.

- És nemrégiben jöttetek vissza az orosz turnétokról is, ez is mindenképp egy fontos élmény lehetett. Mi az, amit ha tehetnél, megváltoztatnál a világban?

- Azt hiszem, az emberek valamiért még mindig remekül tudnak utálkozni. Utálják azt, amit nem értenek, utálják egymást. A világ semmivel sem toleránsabb, mint volt, bárki bármit mond. Rasszizmus, szexizmus, homofóbia – ezek mind virágzóban vannak.

- És hogy élted meg az orosz turnét? Az egy híresen intoleráns hely.

- Minden egyes helyre, ahol felléptünk, üzenetet vittünk magunkkal. A szeretet, a tolerancia, az együttérzés és a megértés üzenetét. Direkt olyan helyekre mentünk, ahol ezek nem a társadalom részei.

- 2001-ben az akkor óbudai polgármester homofób támadása miatt a színpadon válaszoltatok neki, még homofób faszfejnek is nevezted. Az a rossz hírem van számodra, hogy Tarlós István azóta főpolgármester lett.

- Látod, ez tökéletesen igazolja mindazt, amiről az előbb beszéltem.

A SZIGET 20 LEGEMLÉKEZETESEBB PILLANATA KÖZÉ IS BEVÁLASZTOTTUK MOLKO 2001-ES KIFAKADÁSÁT.

- És üzennél neki most valamit?

- Igen. Azt üzenem, hogy nagyon sajnállak. Biztosan boldogtalan ember vagy. Fogadd szánakozásomat!


interjú:
Biczó Andrea
fotók: Lékó Tamás


a Placebo legfrissebb klipes dala, az A Million Little Pieces


a Too Many Friends a Szigeten: 

https://recorder.blog.hu/2014/08/19/_azt_uzenem_tarlosnak_hogy_sajnalom_ot_brian_molko_placebo_-interju
„Azt üzenem Tarlósnak, hogy sajnálom őt” – Brian Molko (Placebo)-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr486615213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.