Tegnap még a Szigeten játszott, mára feloszlott a Darkside

2014.08.18. 16:07, subrecorder

darkside_2.jpg

Nicolas Jaar és Dave Harrington duója egy EP, egy remixalbum, egy stúdiólemez és az idei Sziget legjobb koncertje után befejezte a működését. Búcsúzásként meg megosztottak velünk két dalt, mindkettő a tavalyi Psychic című albumukról maradt le. 

A zenészek a Twitteren jelentették be a rossz hírt, miszerint alig 3 éves közös munka után határozatlan időre polcra teszik a Darkside-projektet. Az amúgy is kísérletező kedvű Nicolas Jaar ezzel a space-rock/jazz-IDM stílussal még magához képest is meglepte korábbi zenéinek kedvelőit, de a Darkside végül mind kritikai, mind rajongói oldalról népszerű formáció lett. Első hangos sikerük a Daftside című feldolgozásanyag lett, amelyen a Daft Punk teljes tavalyi Random Access Memories-albumát gondolták újra, de annyira, hogy többször rá sem lehetett ismerni a dalokra. Ezután jött a Psychic, a duó első és egyetlen stúdiólemeze, amely az utóbbi évek egyik legizgalmasabb elektronikus zenei kavalkádja lett. 

A páros különösebb okot nem mellékelt a feloszlást bejelentő üzenet mellé, megosztottak viszont két dalt, amelyek a Psychic-ra készültek, de végül nem kerültek fel rá. A What They Say és a (stílszerűen elnevezett) Gone Too Soon szépen illeszkedik a Darkside eddigi munkásságába, mindkettő remek trekk, míg az előbbi inkább egy lebegős űr-szerzemény, addig az utóbbi egy kemény grúvos techno szám, laza gitártémával.

A Darkside adta amúgy tegnap a Sziget nem-hivatalos zárókoncertjét, talán az egész fesztivál legjobbját. Aki kimaradt, sajnálhatja, hogy nem látta őket, bár az őszi turnéjukat még befejezik, úgyhogy ha valaki véletlenül például Zürichben, Vilniusban vagy Berlinben jár szeptember elején, még elcsípheti a duót. A Nicolas Jaar-rajongóknak azonban valószínűleg nem kell félniük attól, hogy a chilei-amerikai zenész eltűnne szem elől, ahhoz túlzottan munkamániás. Például a Just Friends nevű projektje, amelyet Steven Spielberg filmrendező lányával, Sashával visz, nemrég kezdett csak beindulni


A Darkside két búcsúdala:

 


a teljes Daft Punk-újragondolás:

https://recorder.blog.hu/2014/08/18/tegnap_meg_a_szigeten_jatszott_mara_feloszlott_a_darkside
Tegnap még a Szigeten játszott, mára feloszlott a Darkside

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr96613763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.