hp_getty_pulpkaraoke_655.jpg

A Pulpról készült rendhagyó dokumentumfilm New York-i vetítése után karaoke versenyt rendeztek, a zsűri elnöke maga Jarvis Cocker volt, a győztes pedig nagy meglepetésre egy kilencéves kissrác lett, aki a This Is Hardcore című Pulp-slágert adta elő elképesztő táncmozdulatok kíséretében. Tényleg kemény!

A  PULP: A FILM ABOUT LIFE, DEATH & SUPERMARKETS CÍMŰ FILMRŐL ITT ÍRTUNK.

A rendhagyó eseményre az Industry City nevű innovációs komplexumban került sor Brooklynban, a film vetítése előtt. A versenyre Twitteren lehetett jelentkezni, és csak azokat választották be, akik valamilyen kreatív módon felhívták magukra a figyelmet. Hogy a kilencéves Graham Johnson mivel került be az indulók közé, azt nem tudjuk, de az előadása alapján nem kérdés, hogy született showmannel állunk szemben. A fiú egyébként elmondta, hogy a This Is Hardcore nemcsak a kedvenc Pulp-dala, de úgy általában a kedvenc száma...hmm. A produkcióval Jarvist is levette a lábáról, a Pulp-frontembere az értékelésében egyenesen azt mondta, hogy ez volt az egyik legemlékezetesebb dolog, amit valaha látott, és hogy soha nem fogja elfelejteni. A magunk részéről igazat adunk Jarvisnak. A karaoke verseny még augusztus 7-én zajlott, de csak mostanra került elő egy közönségből felvett videó a nyertes előadásról:


és a rend kedvéért íme az 1998-as Pulp-album címadó dalának eredetije:


(Nyitókép innen)

Címkék: pulp jarvis cocker
https://recorder.blog.hu/2014/08/16/ez_hardcore_kilenceves_kisfiu_nyerte_a_pulp-karaoket
Ez hardcore: kilencéves kisfiú nyerte a Pulp-karaokét

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr996609405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.