Idén újra megrendezik az Új Gitáros Tehetségkutatót

2014.08.15. 16:58, Frontrecorder

santanagitar.jpg

(X) 2010-ben Jimi Hendrix kapcsán szervezték meg első alkalommal az ÚJ GITÁROS tehetségkutató versenyt, melyre minden várakozást meghaladó mennyiségű nevezés érkezett és a vetélkedő nagyon sok rendkívül tehetséges fiatal gitárost ismertetett meg a nagyközönséggel. A régóta dédelgetett folytatásra Santana új albumának megjelenéséig kellett várni. Remélhetőleg ezúttal is legalább annyi fiatal gitárost sikerül versenybe hívni, mint négy éve, és megmutathatja az ország Carlos Santanának, hogy Szabó Gábor óta is sok tehetséges fiatal választotta itthon ezt a csodálatos hangszert önkifejezése eszközéül.

ujgitaros.jpgA verseny szervező munkáját az ÚJ GITÁROS megújult emblémájában is látható gitár indította el, melyet a Corazón album kapcsán ajánlott fel a Sony Music promóciós célra. A woodstocki fesztivál óta generációkat inspiráló gitáros igazi élő legenda, a gitározás emblematikus figurája, aki ezer szálon kötődik a hangszerhez és annak legnagyobb művelőihez.

A tehetségkutató népszerűsítésére egy csomó ismert hazai gitárost kértek fel, hogy játsszanak a Santana-gitáron. A felvételek folyamatosan kerülnek fel a Hear Hungary playing Santana YouTube-csatornára.

Az ÚJ GITÁROS 2014 Tehetségkutatóra nevezni maximum 3 perces videofelvétellel lehet. A pályamű lehet feldolgozás és saját szerzemény is.

Nevezési határidő: 2014. augusztus 31.

A tehetségkutató versenyt elsősorban magyarországi versenyzők számára írták ki a szervezők, de elfogadnak nevezést a határainkon túlról is, csupán a magyar nyelv ismerete kritérium a döntőbe jutás szempontjából. Ennek is csak praktikus okai vannak, hiszen a döntőbe jutó 10 versenyző felkészülése során fontos lesz, hogy a résztvevők tudjanak egymással kommunikálni. Minden versenyző csak egy felvétellel indulhat a versenyben.

A pályamunkák az ÚJ GITÁROS YouTube-csatornájára kerülnek ki.

A beérkező alkotásokat a zsűri folyamatosan értékeli 1-től 10-ig terjedő skálán. A pontozás állásáról hetente tájékoztatják a versenyzőket és a közönséget az ujgitaros.hu Facebook-oldalán. (A szervezők fenntartják annak jogát, hogy a későbbiekben beérkező pályázatok ismeretében változtassanak a korábbi értékelésen.)

A pályamunkák alapján 10 gitáros kap lehetőséget arra, hogy élőben is bemutassa tudását. Öt gitárost a zsűri juttat a döntőbe, öt gitáros a közönségszavazatok - az ÚJ GITÁROS YouTube-csatornájára feltöltött pályamunkákra leadott Tetszik/Like szavazatok száma - alapján kap lehetőséget a végső megmérettetésre. A kiválasztott 10 legjobb új gitáros közül a szeptember 18-án 19 órakor megrendezésre kerülő döntőben bemutatott élő produkciók alapján választja ki a győztest a zsűri. A döntő helyszíne: Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1143 Budapest, Gizella út 37.)

A zsűri:

Cseh István – az ÚJ GITÁROS 2010 döntőse, Príma Díjas gitárművész
Erdősy László – az ÚJ GITÁROS 2010 döntőse
Hajdu Zoltán – Audmax KORG.hu ZóNA - A Marshall hivatalos hazai forgalmazója és a gitar.blog.hu vezető szerkesztője
Kurina Tamás – hangmérnök, Tom-Tom Stúdió
Lee Olivér – az ÚJ GITÁROS 2010 győztese
Lovrek Krisztián - az ÚJ GITÁROS 2010 döntőse, a Marshall Gitárverseny győztese
Szarka József – a Hear Hungary Music Kft. ügyvezető igazgatója
Verók András – az ÚJ GITÁROS 2010 döntőse
Virághalmy Bálint – az ÚJ GITÁROS 2010 döntőse
Z. Kiss Zalán – az ÚJ GITÁROS 2010 döntőse, a Pokolgép zenekar gitárosa

A legjobb új gitárosra értékes nyeremények várnak:

- Marshall JVM 205 H erősítő
- Audio-Technica System10 Stompbox gitár vezeték nélküli rendszer
- 200.000 Ft értékű stúdióidő a Tom-Tom Stúdióban
- Egyéves képzés a Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola szabadon választott tanszakaira.
- A győztes hangfelvételét a Hear Hungary Music Kft. kiadja és minden lehetséges fórumon promotálja.

https://recorder.blog.hu/2014/08/15/iden_ujra_megrendezik_az_uj_gitaros_tehetsegkutatot
Idén újra megrendezik az Új Gitáros Tehetségkutatót
süti beállítások módosítása