Vannak olyan dolgok, amiket egyszer mindenképpen látni kell, még ha amúgy kicsit ódzkodunk is tőle. Egy Skrillex-buli a 2010-es években pont ilyen – lásd az EDM emelkedéséről és talmi tündökléséről szóló műfajösszefoglalónkat. Június végi glastonbury-s fellépéséről a jó nevű FACT magazin szerzője nem kevesebbet állított, mint hogy “kisebbfajta mestermű” volt. Más, szintén jobb hírű oldalak is általában nyitva hagyják a kérdést, hogy egy jókor, jó helyen felbukkanó nímandhoz vagy korszakos zsenihez van-e szerencsénk a személyében. Az biztos, hogy megkerülhetetlen figura, és valamit muszáj gondolni róla.
„Hú, szerinted ez mennyi ember?” – találgattak csomóan mindenféle nyelven a Sziget első napján Skrillex fellépése előtt (1995 óta szigetelek, azt hiszem nem láttam ekkora tömeget soha, bár Guettán nem voltam – D.E., a szerk.). A nagyszínpad előtti téren alig lehetett mozdulni, az összes mellékúton, minden irányban elfolyt a dropokra éhes tömeg. Aztán kapták is rendesen, jó két percenként. Látszólag ez elég is volt, a legtöbben vigyorogva ugráltak, de ez inkább annak volt köszönhető, hogy Skrillexen vannak, nem máshol. Egy nevenincs dj-től ugyanez a műsor érdektelenségbe kellene, hogy fulladjon, viszont Skrillex elviszi a hátán a legarcpirítóbb borzalmakat is.
WTF-VIDEO: SKRILLEX EGY KARIBI SZIGETEN LAZÁZIK.
Könnyedén le lehetne rajzolni a szett görbéjét, véletlenül sem ívét, mert az egyáltalán nem volt neki. Véletlenszerű pop-hangminta megtámogatva basszusokkal, kiállás, drop, aztán jönnek a jellegzetesen vartyogó géphangok, amire mindenki megőrül. Újra, és újra, és újra ugyanez a séma ismétlődött. Skrillex közben sokszor ügyesen elszámol háromig, hogy a figyelmetlenebbek is tudják, hogy mikor kell negyedikre törzsből bólintani, de ezen kívül is rengeteg hasznos tanácsot ad mutáló tinédzserhangján, például „Make some noise!” vagy „Put your hands up!”. A tömeg pedig lelkesen viselkedik tömegként, és gondolkodás nélkül csinálja is, amit mondanak neki.
Pontosan ebben rejlik Skrillex ereje, senkit nem láttam még, aki ilyen biztos kézzel irányította volna a közönséget. A zenéje szinte pavlovi-reflexeket vált ki, semmiféle tudatos reakciónak nem hagy helyet, testi szinten hat. Ha engem kérdeznének, első körben ezzel magyaráznám Skrillex, és tágabban az EDM világhódító sikerét. A sallangmentes, hatásvadász, mindenféle gondolati tartalomtól megtisztított mixek tökéletesek abból a szempontból, hogy tömegként kerülünk vele szembe, mindenféle individualitást levetkőzünk, mert a kőművestől a szívsebészig mindenki ugyanúgy zsigerből fog reagálni. Emellett minden szám az itt-és-mostról szól, véletlenül sem utalnak arra, hogy bármi létezne a jelenen kívül, minden el lehet felejteni. Ezek nagyban elősegítik a „kilépést”, mondom görögül is, hogy világos legyen, mire akarok kilyukadni: eksztázis.
Szép, nemes cél, korábban is irányozták meg ezt mindenféle elektronikus zenei irányzatok, az EDM annyiban hozott újat, hogy a lehető legegyszerűbb eszközökkel akarja ezt elősegíteni. Skrillex is bedob mindent a dancehalltól, a drum and bassen keresztül a trapig, csak azért, hogy beszippantsa az embereket a pillanatba. Viszont képtelen kézben tartani ezt a mindenfelől összehordott anyagot, hiába a „Skrillex-hangzás”, ami összetartani hivatott a mixet, sokkal inkább olyan az egész, mintha nagyanyám – akinek gőze nincs a Bunyós Pityun és Márió, a harmónikáson kívüli zenei világról – tekergetné a rádiót. Ez pedig zavaró a cél szempontjából, mert az éles váltások állandóan kizökkentenek.
Ez a kollázsszerűen bemutatott popipari hulladék még akár érdekes is lehetne, de nem hiszem, hogy Skrillex titokban egy vaporwave megashow-val járja a világot. Sokkal inkább egy rossz ízlésű, ügyetlen dj ő, aki néhány húzósabb számával beletalált a zeitgeistba, azóta is ezen a sikeren lovagol, és mosolyogva tolja elénk hatalmas zsúrkocsikon a gigantikus szarhalmokat.
Kálmán Attila
fotók: Lékó Tamás
íme bő 12 - ugyan rosszul szóló -, de jellemző perc a fellépésből:
