Michael Kiwanuka megint az utolsó pillanatban mondta le Sziget-koncertjét

2014.08.14. 11:58, rerecorder

Michael-in-bedroom-with-guitar4-LOW-RES.jpg

Mondjuk, azt, hogy nincs szerencsénk. Michael Kiwanuka egy kitűnő soulos-folkos dalszerző-előadó, 2011-ben tűnt fel, 2012-ban megnyerte a BBC Sound Of 2012-at, mint legnagyobb reménység, kiadott egy klassz lemezt, még interjút is készítettünk vele, a korona pedig az lett volna nekünk, hogy 2013-ban fellép a Szigeten. Koncertjét azonban 2013-ban az utolsó pillanatban lemondta. Sebaj, a Sziget 2014-ben is meghívta, de idén sem láthatjuk.

A Sziget.hu oldalán olvasható a szomorú közlemény: "Tavaly a meghirdetett koncertje napjának hajnalán érkezett a hír, hogy Michael Kiwanuka – egészségügyi problémákra hivatkozva – lemondta a szigetes koncertjét. Idén kísértetiesen hasonló a helyzet. Csütörtök van, mint tavaly, Kiwanuka koncert lenne az A38 színpadon, mint tavaly, és érkezett egy levél, hogy egészségügyi problémák miatt a brit soul énekes nem tudja vállalni a koncertjét. Mint tavaly. A szervezők a hiányt sajnos már nem tudják betölteni, de mivel ő nyitotta volna az A38 mai napi programját, az összes többi program időpontja változatlan."

Kiwanuka otthon maradt, jobbulást neki: 

https://recorder.blog.hu/2014/08/14/michael_kiwanuka_megint_az_utolso_pillanatban_mondta_le_sziget-koncertjet
Michael Kiwanuka megint az utolsó pillanatban mondta le Sziget-koncertjét

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr76602841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.