edm.jpg

Miközben az elektronikus tánczene úgy általában továbbra is rétegműfajnak számít, az elnevezést kisajátító EDM (Electronic Dance Music) röpke néhány év alatt popzene lett, amely világszerte átalakította a kereskedelmi rádiók zenei arculatát és a fesztiválbizniszt egyaránt. Ami pedig még ennél is abszurdabb, hogy az egész Amerikából indult, ahol egészen addig a tánczene semmibe vett műfaj volt. Rövid EDM-történet.

SteveDahl.jpgAz EDM-robbanás megértéséhez vissza kell menni egészen a hetvenes évek második felébe, a diszkókorszakig. A mai elektronikus tánczene őse, a diszkó néhány évig tarolt Amerikában, a szórakozóhelyeken, a rádióban, a tévében, mindenhol ez a zene szólt, ami elkerülhetetlenül oda vezetett, hogy az emberek torkig lettek vele. A diszkóellenes hangulat fokozódott, és a Disco Demolition Nightként elhíresült chicagói lemezégetős incidensben kulminálódott 1979 nyarán, amely után a diszkó visszaszorult oda, ahonnan feltört – az undergroundba. A diszkó túlpörgetett felemelkedését követő bukása pedig kihatott a tánczenék további sorsága – gyakorlatilag eltűnt a radarról. Amerikában jött létre a nyolcvanas évek derekán a house és a techno, az elektronikus tánczene két alappillére, amelyekről szülőhazájában szinte nem is tudtak, miközben az óceán másik oldalán nem győzték ünnepelni az amerikai dj-ket és producereket, akiknek a munkássága nélkül Angliában nem köszöntött volna be a rave-korszak a nyolcvanas évek legvégén és nem alakult volna ki a kilencvenes évek első felére az a virágzó tánczenei kultúra, ami az egész világ számára mintául szolgált. Közben Amerikában volt egy rövid villanása a tánczenének a kilencvenes évek elején, amikor slágeres-popos vokális house-számok (Gypsy Woman, Finally, Show Me Love) bevették a slágerlistákat. Amerikában ezekre azt mondták dance, egy kategóriába sorolva a eurodance-szel és a tempósabb, táncorientált R&B-vel (sőt hiphoppal), a tánczene mainstream koncepciójába pedig nem igen fért bele más.

prodigy1997.jpgEzen a kereten tágított valamennyit az 1996-97-ben kirobbant electronica „forradalom”. Akkoriban Amerikában épp stagnált a zene, a kritikusok és a közönség is vágyott valami frissre, felvillanyozóra, és ezt a brit tánczenében találták meg. Pontosabban azokat a brit tánczenei előadókat kapták fel, akik beleillettek a hagyományos zenekari formátumba és/vagy eladhatók voltak a rock/alternatív közönségnek, mint a Prodigy, a Chemical Brothers, az Underworld vagy Fatboy Slim. A Prodigy The Fat Of The Land albuma vezette a Billboard albumlistáját, az viszont beszédes, hogy a Breathe már csak a modern rock listán regisztrált. Az „electronica” felindulás utat törhetett volna az underground elektronikus tánczenéknek, ám ehelyett egy elszalasztott lehetőség maradt, mivel a kezdeti lelkesedés ellenére a lemezipar és a média sem tudott igazán mit kezdeni vele, értsd szélesebb kör számára eladhatóvá tenni. Aztán ahogy beütött a nu-metal, az elektronikus tánczene „nagy pillanatának” is vége szakadt és ismét mellőzött státuszba került, akárcsak az electronica kifejezés (bár biztos, ami biztos, a Grammy döntőbizottsága ezt csak idén változtatta meg electronic-ra), miközben egyébként Amerikában már évek óta dübörögtek a többezres rave partik (a kilencvenes évek végének amerikai rave-kultúrájáról ha máshonnan nem, a Nyomás! vagy a Trend cím filmekből lehet képet kapni).

Skrillex-014.jpgNagyjából egy évtizednek kellett eltelnie, hogy elkezdődjön a felvezetése annak, amit ma EDM-ként ismerünk. És itt nem árt tisztázni, mit is értsünk EDM alatt. Ugyan soha nem volt önálló stílus, az EDM alapvetően az elektronikus tánczenék egy bizonyos válfaját jelölte, és valójában jelöli még ma is, dacára annak, hogy – számunkra – döbbenetes módon Amerikában ezzel a három betűvel intéznek el mindent, ami elektronikus tánczene (lehet berzenkedni, hogy a Wikipedián az EDM szócikk első fele tulajdonképpen egy tánczenetörténeti gyorstalpaló, de ha az amerikaiak ezzel végre megtanulják amit eddig ignoráltak, ám legyen). Nem, az EDM gyakorlatilag mindössze a hatásvadász, fogyasztható, nagyot szóló, de üres tömegtánczenék szinonimája – amilyenből persze sokfajta van. Ennek a zenei vonulatnak a közvetlen előzményei is több szálon futottak, hogy aztán jól összegabalyodjanak. A kétezres évek második felében tört utat magának a blogokon keresztül az elektró (vagy újelektró), ami a rock/metál zúzását injektálta az elektronikus tánczenébe, és ezzel párhuzamosan a dubstepnek is kialakult egy hasonlóan „metálos” ága, a filthstep (később brostep), amire Amerikában ugyancsak ráflesseltek a metálosok és az alterok – köztük egy bizonyos Sonny Moore is, a From First To Last screamo zenekar énekese, aki 2007-ben nyergelt át az elektronikus tánczenére, előbb Twipz, majd 2008-tól a hasonlóan értelmetlen, de jól hangzó Skrillex néven.

deadmau5youredm.jpgAz elektró és a dubstep mellett jelentős hatással volt/van a mai EDM-zenékre, illetve oda sorolható a trance (Armin van Buuren, ugye), a vijjogós-hápogós hangokat kimaxoló Dutch house (pl. Afrojack, Hardwell), a Swedish House Mafia-féle stadionhouse, illetve a „lakodalmas” szintihangokat is bátran használó electro-house (amelynek egyik kiindulópontja Benny Benassitól a Satisfaction 2002-ből). A legnépszerűbb EDM-előadók – Deadmau5, Porter Robinson, Martin Garrix, Knife Party, Steve Aoki, Kakade, Zedd, sorolhatnánk – ezekben a zsánerekben nyomulnak, vagy ezek elemeit vegyítik. Na és David Guetta? Nem kérdés, ő a kommersz EDM császára, aki már 2009-ben (amikor az EDM kifejezés még nem is forgott közszájon) magához ragadta ezt a címet popsztárok közreműködésével készült világslágereivel (When Love Takes Over, Sexy Bitch, Memories), egyúttal előkészítette a terepet – bevette a rádiókat – és mutatta az utat a fiatalok, Avicii és a többiek számára. Guetta és Avicii ma már maguk is popsztárok, általuk pedig az EDM popzene lett, miközben a pop is EDM-esedett (elég csak Rihannára gondolni). Guettát szokás a play-gomb nyomogató szemfényvesztők élén emlegetni, akik szégyent hoznak a dj-kultúrára. Ez kétségtelenül jogos, ugyanakkor azt látni kell – de persze elfogadni nem feltétlenül –, hogy az EDM-kultúra alapvetően a show-ról, a spektákulumról, a cirkuszról szól, ahol a zene csak a – minden pillanatában begyakorolt, kiszámított – produkció egy része, a másik (gyakran hangsúlyosabb) összetevő a vizuális körítés a fényektől a vetítéseken át a színpadi díszletekig.

edm EDC-Cover.jpgA dj pedig itt már nem a zenei összeállításért felel – az legtöbbször előre össze van állítva –, hanem egyfajta porondmesterként fogja össze a saját előadását. Az EDM top nevei egymást licitálják túl, hogy ki áll elő komolyabb show-val, az ámuló közönség pedig nem azon kattog, hogy az a bumfordi egérmaszkot viselő figura a színpadon vajon tényleg ott keveri-e össze a zenéket (Deadmau5 készséggel elismerte, hogy szokott kamuzni, az érvelése az, hogy ő már a számok megírásával megtette a dolgát). Az EDM artistok fellépéseinél már csak az EDM fesztiválok (a legnagyobbak: Hard, Ultra, Electric Daisy Carneval) volumene komolyabb – gigantikus méretű színpadok, elképesztő stage dekorációk, formabontó vizuálok, és többszázezer ember, aki leginkább nem a zene miatt van ott, hanem a hangulatért, az élményért, hogy csapassa a bulit. Ismerősen hangzik? Az EDM fesztiválok népszerűsége ma már a hagyományos fesztiválokéval vetekszik, és közben nincs fesztivál EDM headliner nélkül. Hogy mennyire a csúcson van az EDM, azt jelzi, hogy idén felerősödtek az EDM közelgő végét jósoló hangok – ha zeneileg ki is pukkadt, kommerciális értelemben még biztosnak látszik a jövője.

Címkék: magazin trend edm rec024
https://recorder.blog.hu/2014/08/13/minden_egyforman_tanczene_kis_edmologia
Minden egyformán tánczene - kis EDMológia

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr106600809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.