Premier! Verőköltő: Fajfenntartás EP

2014.08.11. 14:00, Frontrecorder

verokolto.jpg

A múlt héten mutatkozott be nálunk a Verőköltő eklekto-artrock zenekar, amely készülő harmadik nagylemeze előtt ma jelenteti meg fennállása első kislemezét. A Recorderen debütáló Fajfenntartás EP dalai egy koncepció köré épülnek - a lét nagy kérdéseit boncolgatják -, ehhez az ötletet egy éjszakai fürdőzés utáni beszélgetés adta.

fajfenntartascover.jpgA zenekar korábban nem gondolt arra, hogy kislemezt készítsen, ám a szövegek tematikája most ezt a formátumot kívánta meg. Mint Gressai Ferdinánd, a verőköltő énekes-gitáros-szintis szövegírója mondja, "a koncepció olyan, ami nem elég egy egész nagylemezhez, de tök jó kislemezt lehet belőle csinálni. Nem akarunk olyan EP-t csinálni, amiről egy, vagy több szám átvándorol egy nagylemezre, nem látjuk értelmét a dalok tologatásának. Mindig igyekszünk olyan lemezeket létrehozni, amik egy egészként értelmezhetőek. A Fajfenntartás EP teljes mértékben egy konceptlemez.” A koncepcióhoz pedig egy filozófiai eszmecsere szolgáltatta az alapot. "Arról beszélgettünk, hogy rajtunk kívül is elég sok zenekar témái közé fészkelte be magát be az űr és az evolúciós dolgok mostanában. A Fajfenntartás EP főként az egzisztencializmusból jön, az erről való gondolkodásunk" - meséli Ferdinánd. "Amikor Egerszalókon éjszakai fürdőztünk, valahogy kialakult egy vita, amiben én arra voltam kíváncsi, hogy milyen érvek szólnak az egzisztencializmus mellett, így kénytelen voltam képviselni azt az álláspontot, miszerint mi valójában biorobotok vagyunk és az, amit akarunk, a szervezetünk diktálja, tehát nincsen szabad akaratunk.” Mindez nagyon erős ellenérzést váltott ki Kocsis Szilveszterből, a csapat basszusgitáros-szintetizátorosából: "Értettem, amiről Ferdi beszél, de azt éreztem, hogy ez totál ellentmond a gyerekkoromnak. Jöttek persze az érvek, a beszélgetés után pedig az alakult ki bennünk, hogy igen, ezzel a kérdéssel valószínűleg soha az életben nem foglalkoztam volna ilyen behatóan, ha akkor nem beszélgetünk róla.” A vitát végül azzal zárták le, hogy a mai tudásunk alapján nem lehet eldönteni, van-e szabad akarat. "Akkor kezdtem erről dalokat írni, így született meg a Fajfenntartás EP” – árulja el Ferdinánd.

Az egészen popos-dallamos formába csomagolt dalok tehát nem foglalnak állást, inkább a gondolatébresztést szolgálják az emberi lét kicsinységéről és végességéről, a szabad akaratról és az evolúcióról. A kislemezen helyet kapott mindhárom dal egy-egy elektronikus továbbgondolása is: a Szabad akarat dubstepes remixéért Banyek felel, Az ismert világegyetem footworkös verzióját Vanis10 jegyzi, míg a Elméletek az egyszerű szerves molekulák keletkezéséről instrumentális átdolgozásaa Stay Blunted munkája, ez utóbbi eredetijében egyébként Imre Réka is énekel.

A Fajfenntartás EP bemutatója augusztus 30-án, a Hunniában lesz, a Célegyenes – Nyárbúcsúztató minifeszt részeként (és ezen a koncerten búcsúzik a zenekar obosa, Gressai Mánuel, aki egy évre Ausztráliába utazik), az online premierje pedig itt és most  - íme tehát a Verőköltő új, hatszámos kislemeze:

Címkék: premier ep verőköltő
https://recorder.blog.hu/2014/08/11/premier_verokolto_fajfenntartas_ep
Premier! Verőköltő: Fajfenntartás EP
süti beállítások módosítása