Warp tour – A 25 éves Warp kiadó története

2014.08.07. 14:13, rerecorder

Warp-logo-1000px-w-border-space.jpg

Idén ünnepli negyedszázados fennállását az angol Warp Records – sőt, ma 25 éve, hogy 1989. augusztus 7-én megjelent az egyik meghatározó független kiadó első kiadványa, a Forgemasters-féle Track With No Name. A Warp jóval több, mint fontos lemezcég: túl azon, hogy erős brandként online zeneáruház és filmgyártó vállalat is tartozik hozzá, a neve egy külön minőséget is jelöl.

Lemezboltól kiadó

Nem egy olyan fontos, nagy múltra visszatekintő brit független kiadót lehet mondani, amelyet egy bizonyos, viszonylag jól behatárolható zenei területtel azonosítunk, még ha a spektruma annál jóval szélesebb is. Ha Mute, akkor szintipop és indusztriál, ha 4AD, akkor éteri indiepop és noise pop, ha Creation, akkor shoegaze és britpop, ha pedig Warp, akkor a mai napig ez villan be automatikusan: IDM. Pedig a Warp már jó ideje nyitott más műfajokra is, ám ha szigorúan vesszük, történelmi szerepet mégis az IDM bölcsőjeként töltött be a kilencvenes évek első felében. Ami azért is érdekes, mert eredetileg nem éppen intelligens tánczenék kiadására alakult, hanem azzal az egyszerű céllal, hogy falrengető partizenével lássa el a rave-eket. (Érdekes párhuzam, hogy a Warppal egyébként egyidős XL Recordings szintén tánczenei labelnek indult, és lett a kilencvenes évek eleji brit rave-színtér egyik fő bástyájából Adele otthona.) Sőt, tulajdonképpen nem is kiadónak indult, hanem lemezboltnak – csakúgy, mint mondjuk a Rough Trade.

mitchellbeckett.JPGKét „indie srác”, Steve Beckett (a képen jobbra) és Rob Mitchell (a képen balra) 1987-ben fogott egy kis független lemezbolt üzemeltetésébe Sheffieldben FON néven, az ugyanezen a néven működő lemezstúdióval egy épületben. A FON volt az első profi stúdió Sheffieldben, a Chakk indusztriálfunk zenekar basszusgitárosa, később a Moloko alapítója, Mark Brydon építette 1985-ben abból az előlegből, amit az MCA kiadótótól kaptak (a kiadó egy évvel később dobta őket, fel is oszlottak nem sokkal később), és hamar a város zenei életének egyik központja lett, a lemezbolttal együtt. A FON Records két alkalmazottja ugyan a gitárzenékből jött (egy punkzenekarban még játszottak is együtt), de fogékonyak voltak minden újra – miután egy barátjuk bevitt nekik pár amerikai house-lemezt, úgy döntöttek, kell egy import tánczenei szekció a boltban. Ez nyerő ötletnek bizonyult, a legfrissebb chicagói house- és detroiti techno-lemezeket minden héten hosszú sor várta epedve és egy óra alatt elkapkodták a készletet. Beckették beletenyereltek valamibe, hiszen az acid house akkoriban ütött be igazán Angliában, Manchesterből kiindulva meghódította Londont, de nem hagyta hidegen Sheffieldet sem, ahol – egy acélvároshoz hűen – a keményebb hangzásokat kultiválták a lemezvásárlók és a dj-k, producerek egyaránt.

AZ ANGLIAI ACID HOUSE-ROBBANÁST ITT IDÉZTÜK VISSZA.

Bejön a blíp, blíp

forgemasters.jpgA house és a techno is iparvárosból ered, a lelk(ület)i rokonság így adott volt, ehhez jött még Sheffield jelentős elektronikus és indusztriál zenei úttörőinek hatása (a Human League-tól a Cabaret Voltaire-ig), a kettő együtt egy sajátos, iparian rideg, minimalista hangzást eredményezett, amit egy idő után bleep techno néven is emlegettek, a zenékben használt éles bippegő hangok után. A bleep közvetlen előzménye a FON stúdió házi hangmérnök-producere, Rob Gordon egy helyi nehézipari üzemről elnevezett Forgemasters formációja volt, a Track With No Name című 1989-es trekkjével. Beckett és Mitchell úgy döntöttek, kiadják a számot, vállalkozói támogatást vettek fel rá, kinyomtak belőle 500 példányt white labelen, majd egy kölcsönkapott autóval maguk vitték ki a lemezboltokba. A cím nélküli számmal egyben útjára indult a Warp kiadó, Beckett, Mitchell és Gordon partnerségeként. Rögtön a második megjelenésük kisebb kereskedelmi sikert aratott: a Nightmares On Wax Dextrous című számából 30 ezer példány kelt el és a slágerlistán bejutott a legjobb 75-be (a dj-producer George Evelyn stúdióprojektje azóta is a Warpnál van). A Beckett-Mitchell-páros eddig a pontig csak hobbiként kezelte a kiadót, de itt úgy határoztak, a teljes kapacitásukat ráfordítják (közben a lemezboltot is átkeresztelték Warpra, 1997-ig működött). A harmadik kiadványuk, a Sweet Exorcisttól, azaz a Cabaret Voltaire-alapító Richard H. Kirk és DJ Parrott (később The All Seeing I) duójától a Testone kirobbantotta a bleep-őrületet, addigra John Peel antennája is befogta a Warpot, és részben biztosan az ő támogatásának köszönhető, hogy 1990 júliusában a kiadó két kislemeze is bejutott a top20-ba: az LFO-tól az LFO , amelynek klipjét amúgy Jarvis Cocker rendezte (jellemző az akkori, formaságokkal nem törődő viszonyokra, hogy a leedsi duóval a szerződést a demókazetta papírtokjának aláírásával szentesítették) és a Tricky Disco Tricky Disco-ja (a később Technoheadként az I Wanna Be A Hippy-vel halhatatlanná lett házaspár duó egy korai "ovitechno" zenéje).

Az igazi indie

lfoalbumcover.jpgA Warp tehát szárnyalt – még azt a poént is megengedhették maguknak, hogy Pete Tonggal, a BBC Radio 1 tánczenei atyaúristenével elhitették, a bleep után a clonk (amúgy egy új Sweet Exorcist-szám címe) lesz a következő trend –, egy rossz döntés miatt azonban nem profitálhattak abból, hogy ilyen kelendőek a lemezeik: botor módon ugyanis hagyták, hogy a Rhythm King nevű, akkor éppen a csúcson lévő tánczenei label csőbe húzza őket és olyan társkiadási szerződést írtak alá, hogy mindössze 10 000 fontért cserébe gyakorlatilag búcsút inthettek az akkor már százezres lemezeladásokból származó bevételeknek. A szerencsétlen helyzetből Daniel Miller, a Mute alapítója (és a Rhythm King működésének kvázi finanszírozója) mentette ki a Warpot azzal, hogy kivásárolta az amúgy is botrányos működésű londoni kiadóból (pontosabban annak Outer Rhythm nevű fiók labeléből). A Warpnál tanultak a dologból: azóta is önálló és teljesen független entitásként működik. Ám az koránt sem biztos, hogy ma is létezne, vagy ekkora nimbusza lenne, ha megmaradnak a klubokba szánt, rövid szavatosságú 12”-eseket ontó kiadónak. Beckették viszont – Miller útmutatásaira is hallgatva – felismerték, hogy ha különbözni akarnak a többi hasonló labeltől, szemléletet kell váltaniuk. 1991-ben kiadták az első albumot, az LFO Frequencies című warehouse techno lemezét, amely egyöntetűen pozitív kritikai fogadtatásra talált (megérdemelten: ott a helye minden idők legjobb elektronikus tánczenei klasszikusai között), a Warp pedig átfordult előadókban és albumokban gondolkodó lemezcégbe (ugyanebben az évben Rob Gordon összeveszett a társaival és kiszállt).

Zene a fejnek: IDM

aicover.jpgKözben a zenei fókuszuk is elmozdult, a kevésbé táncorientált, kísérletezőbb és inkább a fejnek szóló irányokba. Beckett 1992-ben össze is állított egy albumot ilyen hallgatós elektronikus zenékből Artificial Intelligence címmel, rajta többek közt az Autechre, Speedy J, Alex Paterson (The Orb) és Dice Man (Aphex Twin) felvételeivel. A következő években aztán a Warp elkötelezte magát az „electronic listening music” mellett, amelynek ’93-ban új nevet adott egy amerikai email levelezőlista, az IDM list: intelligent dance music – és ez lett az elektronikus zenei „irányzat”, ami bejött az indie/alternatív közönségnek is. 1994-ben az Artificial Intelligence II lezárta ezt a korszakot (amivel a Warp is hathatósan duzzasztotta az amerikai „electronica”-hullámot), Beckett a saját bevallása szerint nem akart beleragadni ebbe a skatulyába (sem). A kilencvenes évek derekától gyakorlatilag folyamatosan szélesedik-színesedik a kiadó palettája – mérföldkőnek számító leigazolások: 1994-ben Aphex Twin, 1998-ban a Boards Of Canada, 2004-ben, a kiadó gitárzenei nekibuzdulása idején a Maximo Park, ami kicsapta a biztosítékot a Warp-puristáknál –, amelybe tényleg minden belefér az experimentális rocktól (Battles) a trapig (TNGHT).

A Warp-család

A 2000 óta Londonban székelő Warp – csakúgy mint előadóinak többsége – nem köthető egy stílushoz sem, miközben a Warp önmagában egyfajta stílus lett, vagy inkább minőség – „ez olyan warpos zene”, szoktuk mondani mi is olyan előremutató, innovatív zenékre, amik egyszerre experimentálisak és fogyaszthatók. Mindez nem így lenne Beckett nélkül, aki Rob Mitchell 2001-es halála óta egyedül viszi a céget. Az ő ízlése, szimata és integritása a kulcsa ennek a bizonyos Warp-minőségnek, amelynek éppúgy elengedhetetlen része a vizualitás (a Designers Republic ikonikus, mély lila színű korai egyenborítóitól a zseniális, formabontó klipekig), mint a jövőbelátó üzleti gyakorlat (a Warp már a kilencvenes évek közepén felismerte az internet jelentőségét és kezdte el online csatornákon és közösségeken keresztül is értékesíteni a kiadványait). A Warp közben új lábakat növesztett – a Warp Films elismert filmgyártó cég, ott készült Shane Meadows nagyszerű Ez itt Anglia című filmje, a Bleep pedig több száz független kiadó katalógusát kínáló online zenebolt, extraként mail order szolgáltatással –, és ugyan az elmúlt tíz évben a zenei fejlődést befolyásoló hatása csökkent, stabilan őrzi státuszát a legjelentősebb független kiadók között. És huszonöt éve tartja magát legfőbb elvéhez, a teljes szabadsághoz, amit nem csak a leszerződött előadóknak garantál, de kiadóként maga a Warp is élvez.

A Warp szeptember 20-án egy nagyszabású esttel Krakkóban ünnepli az ezüstjubileumát, infók itt.

Forrai Krisztián


itt a Warp saját YouTube-csatornájának playlistje, további merüléshez: 

https://recorder.blog.hu/2014/08/07/warp_tour_a_25_eves_warp_kiado_tortenete
Warp tour – A 25 éves Warp kiadó története

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr576581255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.