A hőség miatt lehet, hogy örökre elillant az új Blur-lemez

2014.07.30. 17:20, Frontrecorder

damonalbarn.jpg

Damon Albarn már februárban utalt rá, hogy a több mint egy éve terítéken lévő új Blur-lemez megjelenése még jócskán elhúzódhat, egy friss interjúban viszont még tovább rombolja a reményeket: most úgy látja, nem is biztos, hogy valaha elkészül. Hogy miért? A nagy meleg miatt! "Sebaj", cserébe itt egy újabb Albarn-mellékprojekt, ezúttal szólóban.

Albarn az NME-nek adott interjút, amelyben természetesen a Blur lassan mitikus státuszba emelkedő esetleges visszatérő albumáról is esett szó. Azt már eddig is tudtuk, hogy a zenekar Hong Kongban felvett 15 dalt, ám mint most kiderült, ezeket nem sikerült ott és akkor befejezni, és Albarn szerint - bár ő nagyon rajta lenne, de - kevés az esélye annak, hogy utólag rá tud hangolódni az anyagra. Egészen pontosan ezt mondta: "A bosszantó az egészben, hogy ha képes lettem volna megírni a szövegeket, akkor be is tudtuk volna fejezni a lemezt. De előfordul, hogy ha elsőre nem megy, akkor utána elszáll az ihlet, és most már nem igazán tudom, miről is énekelhetnék. Született pedig néhány remek dal, de elképzelhető, hogy ez is olyan lemez lesz, ami soha nem jelenik meg." Damon, most szórakozol velünk? De ez még nem minden, azt is megindokolta, hogy mitől szállt el az ihlete a hongkongi session alatt: "Túl sokat kellett utazni a szállásunk és a felvételek helyszíne között, plusz nagy volt a meleg. Azt hiszem, ezért nem tudtunk végezni a munkával." Ez most komoly? Jó, persze, amúgy megértjük, az alkotói folyamat érzékeny, illékony dolog, csak hát ez akkor is olyan, mintha a bolondját járatná velünk. Mindenesetre, erről akkor ennyit.

Az viszont nem tréfa, bár vicces, hogy Albarn a múlt héten Japánban androidok előtt adta elő Everyday Robots című első szólóalbumának (lásd kritikánkat) pár dalát. Sajnos az eseményről videó nem készült, csak ez a képes beszámoló. De hogy ne maradjunk új Albarn-hangzóanyag nélkül, íme az új Luc Besson-filmhez, a Scarlett Johansson és Morgan Freeman főszereplésével készült Lucy című, nálunk augusztus 7-én a mozikba kerülő akció sci-fihez írt betétdala:

 

 

Címkék: damon albarn blur
https://recorder.blog.hu/2014/07/30/a_hoseg_miatt_lehet_hogy_orokre_elillant_az_uj_blur-lemez
A hőség miatt lehet, hogy örökre elillant az új Blur-lemez

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr776559443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása