Globálradar - Kiesza

2014.07.29. 15:48, Frontrecorder

kiesza.jpg

Vajon ki lesz az, aki átveszi Sophie Ellis-Bextortól a különleges szépségű dance-pop királynőknek járó trónt – ez a kérdés már kínzott bennünket egy ideje. Aztán idén feltűnt a kanadai Kiesza, mint kiderült, korántsem a semmiből.

kieszalove.jpgIndulás: 2013

Honnan: Calgary

Stílus: SteamPop (ezt ő találta ki, de lopjuk)

Kiadó: Lokal Legend

Olyan, mint egy kilencvenes évekbeli fekete house-díva mai fehér megfelelője

Történet: Ha egy előadó biója túl unalmas, jön a pr-osztály, hogy kiszínezze. Nos, Kiesza esetében ez nem hogy szükségtelen volt, de az ő élettörténete már annyira színes, hogy az szinte túlzás. Az apai ágon norvég származású Kiesa Rae Ellestad első zenei táplálékát édesanyjától kapta, aki egyrészt fanatikus Michael Jackson-rajongó volt, másrészt odavolt a jó torkú dance-dívákért, mint amilyen Robin S. A zene azonban egy ideig még a háttérben maradt, mert túl sok izgalmasabb dolog is akadt: például a sztepptáncolás, a színjátszás, a balett (amit 15 évesen, egy térdsérülés miatt kényszerült abbahagyni), a hegymászás, a harcművészetek, vagy éppen nagy árbocos hajókkal szelni a tenger hullámait (16 évesen), illetve beállni a haditengerészethez (17 évesen) a tartalékos állományba és ott egyebek mellett kitanulni a kódfejtés rejtelmeit. (Később egy szépségkirálynő választáson is elindult, de ez tényleg mellékes.) Saját bevallása szerint mindenbe spontán elhatározásból kezd bele, és aztán 200%-kal csinálja. A zenei pályája is tulajdonképpen hirtelen - érzelmi - felindulásból indult: az első dalát édesanyja porosodó gitárján írta 18 évesen, rögtön miután megtudta, hogy a szülei válnak. A friss szerzeménnyel átment a szomszédokhoz, hogy megmutassa nekik, és épp ott volt vendégségben az egyik folkzenei rádióműsor házigazdája, akinek annyira megtetszett a dal, hogy rávette az újdonsült dalszerző-énekesnőt, adja elő nála élő adásban, közönség előtt. Ez az első fellépése olyan jól sikerült, hogy Kiesza eldöntötte, onnantól a zenélésre koncentrál. Először egy egyetemi előkészítőn folytatott zenei tanulmányokat (éneklést, gitározást, billentyűzés), majd ösztöndíjat kapott a híres-neves Berklee Egyetemre. Itt aztán rengetegféle hatás érte, minden műfajban kipróbálta magát, közben az érdeklődése lassan, de biztosan a modernebb, táncosabb hangzások felé fordult. Rami Samir Afuni személyében megtalálta a számára ideális producer társat is, akivel tavaly nyáron, repülőgép indulás előtt néhány órával vették fel a Hideaway című dalt, Kiesza belépőjét a globális popporondra. Ez a fajta tökéletesre polírozott, kilencvenes évekre visszakacsintó pop-house ma sikerre van ítélve: és lőn, a dal (amelynek borítója és klipje is Kiesza munkája) idén áprilisban vezette a brit slágerlistát.

Megjelenések: eddig két single idén: Hideaway és Giant My Heart, a bemutatkozó albuma idén várható

Mellékprojektek: tavaly énekesként közreműködött a norvég Donkeyboy egy dalában (Triggerfinger), illetve - Kiesza Szösi néven - a Los Angeles-i producer, Savage Roots dubstep trekkjében (Savaged). Idén a Fendi divatcég őt választotta a Color Block napszemüvegvonala reklámarcának (saját divatmárkát is tervez indítani, SteamPop néven).

Szexepil: a pajkos hangzású neve, a What Is Love-feldolgozása, de mindenekelőtt a szerteágazó kreativitása

Legnagyobb eredmény, elismerés:a brit number one

Radarjel-erősség: esélyes a pop-house királynője címre


Kiesza utcán táncolós videója a Hideaway-hez:


és a Giant My Heart nyitottságot hirdető klipje a bulizó travikkal: 


Kiesza élőben, ráadásul egy Leonard Cohen-dal feldolgozásával:


illetve egy saját dalával:


a Fendi Color Block reklámfilmjében:

https://recorder.blog.hu/2014/07/29/globalradar_kiesza
Globálradar - Kiesza

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr326556721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása