Sokkal többre értékelem a hatvanas-hetvenes évek zenéit – Móricz Tamás „Tomanek”

2014.07.27. 16:47, rerecorder

lpk1.jpg

Tomanek a Tilos Rádió brazil zenei szakértője, 13. éve futó állandó műsora, a Bossa bom dia hétfőnként szól – naná, hogy vinylekről. Tomanek ugyanis vinyljunkie is, az ország egyik legkomolyabb brazil zenei gyűjteményével rendelkezik. Brazilradar fókusztémánk lezárásaként, íme LP Kollektor rovatunk legújabb cikke - nyárias zenék és lemezezés.

Móricz Tamás is végigjárta a zenerajongás kötelező lépcsőit (gyerekkori zongorázgatás, nagyszülők komolyzenei, édesapja dzsesszalbumainak hallgatása, aztán kazettacserék, cd-másolások, ahogyan kell), a Tangó cd-bolt és mint szinte mindenkinek, a Wave voltak a kapudrogjai: „az utóbbi közelében, a Sas utcában volt egy nagyüzemi CD-író bolt is, a fénymásolókról nem is beszélve, így máig kellemes nosztalgia fog el akkor, amikor meglátom, hogy egy-egy barátomnál is hegyekben állnak az olyan biztonsági másolatok, amelyek borítója egy, az eredeti kiadványéval megegyező árnyalatú, színes papírra lett fénymásolva.” A zenerajongás és -gyűjtés a Pecsás bolhapiacon kezdett komollyá válni: „mindig is szerettem antikváriumokba járni és a használt könyvek között turkálni és keresgélni. Aztán amikor egyszer eltévedtem a Pecsás bolhapiacra és ott ugyanazt a tevékenységet elkezdtem a lemezes ládákban is művelni, akkor rájöttem, hogy az még jobban tetszik. Hogy mennyi félrenyúlásom volt még akkoriban! „Érdekesen néz ki ez a borító, 100 Ft-ért megéri kipróbálni!” Na persze. (nevet)

lpk3.jpgEzután jött a haveri albérletekben való koca dj-zés, majd műsorvezetés a Tiloson és a lemezvásárlás megállíthatatlan folyama. Egy korai bécsi túrán döbbent rá, hogy sokkal jobban élvezi a régi lemezeket kutatni, mint a friss, drága megjelenéseket lapozgatni. „Máig az a helyzet nálam, sőt, az utóbbi években csak még tovább fajult, hogy sokkal többre értékelem a hatvanas-hetvenes évekbeli zenéket tartalmazó, használt lemezeket, mint az újakat.”

Zenei fejlődésében egy meglepő album játszott kulcsszerepet. „Már édesapám lemezei között is a Polish Jazz kiadványokat vagy a korai Santana-lemezeket bírtam igazán, így az említett Tangóban és Wave-ben is azokhoz hasonló vonalakon kezdtem el bővíteni a látókörömet, persze a kötelező, zúzósabb rock-metal-punk tinikörök lefutása, Faith No More, Therapy?, Dream Theater, Paradise Lost, mindenféle punk zenekarok és a számomra érdekesebb újdonságok, US3, Asian Dub Foundation, Massive Attack behúzása mellett. A „gyökerekhez” a legelborultabb, utolsó gimis és első főiskolai évek derekán az Incognito Jazz Funk című albuma kanyarított vissza. Mai fejjel hallgatva persze már nem olyan izgalmas, de akkor életmentő volt hallgatni a pozitív, dallamos és ritmusos, életvidám zenét a nyomasztó és depresszív, metál-rock-punk zúzdás világfájdalma után.”

Tomanek zongoratanulmányait követően folytatta a hobbizenélést, viszont hangszert váltott. „Egyre jobban rápörögtem a perkázásra – először csak asztalokon, a combomon és egyéb alkalmi helyeken, később már darbukán, bongón és kongán is. Ez a szerelem azóta is tart, bár akárcsak a zongorán, ebben sem vagyok kifejezetten ügyes.

Ez már eléggé közel visz bennünket a fő tárgyunk, a brazil zenék felé, de hogy pontosan mi volt az igazi indukátor, arra Tamás sem nagyon emlékszik: „nem tudnám pontosan megmondani, hogy leginkább mi indított meg a brazil zenék irányába, de néhány dolgot fel tudok sorolni, ami segített. Főiskolai tanulmányaim finisénél eltöltöttem három hetet Lisszabonban és a környékén néhány barátommal, ahol nagyon megtetszett a város és a portugál emberek tempója, az ottani környezet hangulata. Egy igen kedves portugál barátnőm is volt egy kis ideig – miután egyszer felszedett a szép emlékű Süss fel napban (nevet) –, őt hallgatva szintén megállapítottam magamban azt, hogy kedvelem és szépnek találom a nyelvüket. Szép lassan ráálltam az ország zenéire. Legjobban a kifinomult és harmonikus brazil zenét bírom. Nem csak lassan hullámzó, melankolikus, hanem gyorsan lüktető, energikus formában is, ami akár az egyik legegyszerűbb, dob-bőgő-zongora triós felállásban is tetten érhető: Zimbo Trio, Tenorio Jr., Milton Banana, Dom um Romao vagy Sergio Mendes korai dolgaiban. Ha ez még szép női (Astrud Gilberto, Quarteto em Cy, Joyce, Vanessa de Mata) vagy férfi vokállal is kiegészül (Vinicius de Moraes, Jorge Ben, Joao Gilberto, Jackson do Pandeiro), akkor engem már megvett a produkció.”

lpk2.jpg


Magyarországról persze nem könnyű brazil lemezeket gyűjteni, „elég ritkán látok érdemeseket”, de egy picit nyugatabbra, Bécsben vagy Berlinben már jobb a helyzet, így a brazil zenék gyűjtője járja a bécsi lemezbörzéket, vagy kihasználja a nyolc hetes berlini munkahelyi kiküldetést és ilyenkor vásárol be. „Az easy listening / latin / brazil ládákban néha 3, de gyakrabban 5-6 eurókért egész komoly dolgokat is lehet találni, amelyekre persze még 10-20% kedvezményt is ki lehet csikarni a legtöbb boltban, ha nem csak 1-2 lemezt vesz az ember. Szeretem ezeket a ládákat, mindig nagy öröm számomra azokban turkálni.”

lpk4.jpgA lemezgyűjtés szenvedélyére Tomaneknek ez a magyarázata: "sosem tartottam magamat különösebben audiofil beállítottságúnak, de azért egyre inkább érzem azt, hogy mennyivel jobban esik meghallgatni egy lemezt, mint egy CD-t vagy egy 256 vagy 320 kbps-os mp3-at - a tűimet is gyakrabban cserélem már, mint korábban tettem. A CD formátum gyakorlatilag teljesen vesztett nálam, maximum már csak egy-egy barátot támogatok meg azzal, hogy megveszem a CD-jét, ha megjelent, és gyakorlatilag már használható lejátszóm sincs otthon a laptopon kívül, de a digitális formátum nagyon praktikus ahhoz, hogy megismerjek és beszerezzek olyan dolgokat, amelyekre máshogy esélyem sem lenne. Aztán persze azok közül a kedvencek mind felkerülnek a folyamatosan bővülő, és végtelenül hosszú, „lemezen beszerzendő” wantlist-emre. A nagyobb méretnek és gyönyörű borítóknak meg mindig is nagy rajongója voltam. Azok a CTI-os, Verve-ös, Blue Note-os vagy lengyel jazzes borítók, Bob Ciano, Robert és Barbara Flynn, Reid Miles vagy Marek Karewicz munkáival... Kevés nagyobb öröm van annál, mint amikor az ember felrak egy jó jazz lemezt a lejátszóra, majd az ízléses, gatefold borítót kihajtva elolvassa az informatív liner notes-ot és egyéb szövegeket rajta. Egyébként máig a nagylemezek rajongója vagyok, és a kicsi, hétincsesek terén komoly elmaradásaim vannak, azokból csak a legjobbakat igyekszem beszerezni. Meg amikor korlázotott időm van túrásra egy nagyobb lemezboltban vagy például a bécsi börze óriási hangárjában, akkor általában a kicsi lemezek húzzák a rövidebbet, és az azok közötti böngészésre nem jut idő. Gyűjtőszellem révén azzal is megvan évekre a program, hogy minden egyes kedvenc ikontól minden egyes albumot be akarok szerezni, ahogy minden jó sorozatból is az összes jó részt, és így tovább... Egyszer vettem egy nyaralás alatt véletlenül megcsípett faro-i lemezbörzén három duplalemez brazil kiadványt (A Arte Maior de Elis Regina és ~ de Chico Buarque, valamint egy másik, A Arte de című sorozat Vinicius de Moraes munkásságát bemutató darabját), majd néhány évvel később az utóbbi sorozat Jorge Ben-es kiadványát is a szintén Algarve-ben, Portugália déli tartományában található Portimaoban, egyébként egy régiségüzletben néhány bútort félrepakolva, és egy fél ládányi, nagyon gyenge és rossz állapotban levő lemezt végiglapozva, majd a láda végén rábukkanva arra a kincsre. Az említettek munkásságát egyre behatóbban megismerve és a lemezeket figyelmesen meghallgatva rájöttem, hogy az említett sorozatok kiadványai igen alaposak, és nem spórolnak a legjobb darabokkal, amikor 8-10 kiadványról válogatnak azokra a dupla lemezekre. Úgyhogy azóta az utóbbiból beszereztem innen-onnan - Budapestől Bécsen át Berlinig, vagy például egy macedón lemezárussal a discogs-on cserélve – Baden Powell, Antonio Carlos Jobim, a Quarteto em Cy és az MPB-4 munkásságának legjavát bemutató, kétlemezes kiadványokat is."

Kedvenc hazai lemezbolt
A budapesti boltok közül hangulatra legjobban talán a Newportot szeretem az Oktogon közelében, Bálint Ferivel, de a Rock in Boxot is bírom a Paulay Ede utcában. És a Nyugati aluljárós Eiffel antikvárium előtt is szeretném leróni a tiszteletemet. Igaz, hogy borzasztó és ezerszer látott lemezeket kell átlapozni ahhoz, hogy találjon ott az ember jóságokat, de egyrészt elég szép tempóval forognak ott a lemezek, másrészt az felbecsülhetetlen értékű előnyük, hogy minden nap, szombat-vasárnap is nyitva vannak este 9-ig. Az egyik dolog, amiben fejlődhetnének az itthoni lemezboltok az ez. A szétdolgozott napok/hetek után esik a legjobban az embernek a túrás, de persze olyankor is van a legkevesebb ideje arra, hogy elérjen egy boltot a napi zárása előtt. A másik pedig a helyiségek kialakítása. Az még hagyján, hogy van egy csomó olyan kis bolt, ahol egy fél méter széles sávban kell megpróbálnod megnézni, hogy milyen lemezek vannak keresztben, olyan sűrűséggel betolva egy polcra, hogy meg sem tudod mozgatni őket, de az, hogy számtalan boltban még egy lemezjátszó sincs... Bemész Laci bácsi lemezboltjába és megörülsz neki, hogy mennyi lemez - köztük milyen sok jó - van ott, és még hely is van arra, hogy lapozz köztük, de utána nem tudsz belehallgatni egyikbe sem. Ahhoz azért elég rendesen meg vannak árazva, hogy csak úgy vakon megvedd őket. Ahogy az egyébiránt szimpatikus Média Pontban is el tudnék képzelni egy lemezjátszót. 

Kedvenc külföldi lemezbolt
Berlinben elég sok kedvenc boltom lett. Mindegyikben van lemezhallgatási lehetőség és szinte mindegyik legalább 8-ig nyitva van, szombatonként is. Talán a The Recordstore Berlin nevű hely tetszett a legjobban.

Legdrágább lemezvétel
A Barbaro első lemezét 10 ezer forintért vettem meg. Többnyire már 3-5 ezer forint fölé sem szeretek eljutni, de azért 20-25 eurós vételekből még becsúszott néhány.

Legjobban eladott lemez
Egy orosz easy listening lemezt (Alexey Mazhukovék albumát) 300 Ft-ért vettem meg a Concerto 50%-os végkiárusításán, amit néhány héttel később – a többi Concerto-s vételemet fedezve – 43 euróért adtam el a Discogs-on, amúgy egy orosz embernek. Meg egy-másfél hónapja kitúrtam Berlinben egy bolt alagsori raktárából, a bizományosi áruk között egy nagyon leharcolt és annyira nem is jó török válogatáslemezt 5 euróért, majd néhány héttel később eladtam 52 euróért a Discogs-on – egy töröknek.


A legjobb sztori persze főtémánkhoz kötődik: „Brazíliába sajnos még nem sikerült eljutnom, de egy nagyobb beszerzést már egyszer sikerült onnan összehoznom. Évekkel ezelőtt írt nekem egy levelet egy számomra addig ismeretlen, kultúrantropológus srác, hogy ő Brazíliában él, de hamarosan hazalátogat és látta a Tilos Rádió hallgatói levlistáján, hogy pörgök a brazil lemezekre, és szívesen beszerez és hazahoz számomra néhányat. És a leveléhez csatolta egy használtlemezes bolt kínálatát .txt-ként, ami még úgy, olyan formátumban is 1-2 MB volt... Eltöltöttem azzal a listával egy igen hosszú éjjelt, míg sikerült olyan 20-30 lemezre leszűkítenem a kívánságlistámat, majd visszaküldtem a srácnak. Ő meg teljesen segítőkész és barátságos módon beszerezte mindegyik lemezt, maximum 650 Ft-os átlagáron és elhozta, majd utána körülbelül csak egy sört fogadott el érte a Tűzraktérben. A Tilos Rádió hallgatói a legjobbak a világon.”

Tomanek a rádiós műsorvezetésen túl viszonylag ritkán dj-zik itthon, de az éves Tilos Maratonokon természetesen ő is ott van a lemezjátszók mögött. Máskor azonban már csak nagyon ritkásan: "hosszabb távú álmaim között szerepelnek olyan szórakozóhelyek és kocsmák, ahol a helyszínen állandó jelleggel van két üzembe helyezett lemezjátszó, egy keverő és hangfalak. Onnantól kezdve már lehet tárgyalni arról, hogy milyen feltételekkel menjen oda lemezezni az ember egy-egy bulira, de az a minimálisan teljesítendő, kiindulási alap. Jó sport ez a lemezgyűjtés és cipelés az arra fogékonyak számára, de már csak egy vagy kettő olyan DJ-zés is becsukhatja a kaput a lemezek nyíltkörű lejátszása és válogatása előtt, amikor még a felszerelés beszerzésével és cipelésével is kell foglalkozni. Akkor már inkább csak otthon játszom, magamnak és a barátaim számára. Meg persze a Tilosban."

lejegyezte: Dömötör Endre
fotók: Lékó Tamás

és akkor egy focicsapatnyi dal - válogatás Tomanek szerkesztésében:

Lo Borges és Fernando Brant óriási számokat szereztek – eredetileg leginkább Milton Nascimento számára -, itt van például a Beatles dalszerzőpárosának dedikált darab a Zimbo Trio feldolgozásában, alátámasztva az említett dob-bőgő-zongora(-stb) harmóniás dolgokat: 


Különböző d’n’b és nujazz formációk is előszeretettel mintáztak régi 
brazil előadóktól, de ezúttal jöjjön az eredeti darab is, egy tényleg klasszikus triós felállásban (Tenorio Jr.): 


Üres város (Milton Banana): 


Még egy Fernando Brant – Milton Nascimento szerzemény, jó rabszolgái (Dom um Romao feldolgozása): 


Sergio Mendes-ék egy az átlagosnál ritkábban előforduló albuma – amit 
a feltöltő is értékelt és megtisztelt a felvételében: 


Lots of fish in the stream there / Lots of time just to dream there / 
Golden sun in the valley / Take me to Aruanda” – Astrud at her best: 


A „C-ben játszó vokálkvartett”, a bahiai Quarteto em Cy (Cybele, 
Cylene, Cynara és Cyva): 


Vanessa de Mata: 


Egy könnyed afroszamba, avagy a viharisten dala (Vinicius de Moraes 
énekel, Baden Powell gitározik és a Quarteto em Cy vokálozik): 


Gandharva "lemeztáskájában" már szerepelt egy feldolgozása, legyen itt 
az eredeti is (Jorge Ben): 


Egy a forró-mester Jackson do Pandeiro jobbnál jobb számai közül: 


https://recorder.blog.hu/2014/07/27/sokkal_tobbre_ertekelem_a_hatvanas-hetvenes_evek_zeneit_moricz_tamas_tomanek
Sokkal többre értékelem a hatvanas-hetvenes évek zenéit – Móricz Tamás „Tomanek”

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr306548931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.