Amikor elmotorozol – A Guided By Voices színe-java: a Bee Thousand és az Alien Lanes albumok erényei

2014.07.26. 16:16, rerecorder

guided-by-voices-640x330.jpg

Idén húsz éve startolt az a kétlemezes periódus, amely során a Guided By Voices szűk másfélórába sűrített bele annyi jó zenét, amennyi másoknak egy egész karrier alatt sem sikerül. Ám annak ellenére, hogy az 1994-es Bee Thousand és az 1995-ös Alien Lanes nagyságához ma már kevés kétség fér, nem is olyan egyszerű pontosan rátapintani arra, mit lehet annyira imádni ebben a két indierock-korongban. Persze bármekkora is a kihívás, mi megpróbálkozunk azzal, hogy Phil Spector, a Beach Boys és a Milói Vénusz érintésével kísérletet tegyünk az igazság felfedezésére.

gbv 2.jpgA Guided By Voices nem zenekar, hanem egy gép. Akár egy önműködő nyomda, sorra ontja magából a terméket függetlenül attól, hogy az jó vagy egyenesen borzalmas; hogy dallamos vagy kevésbé az; és hogy kidolgozott vagy baltával széthasított állapotban van. “Nem fogunk csak azért nem kiadni egy lemezt, mert az nem olyan színvonalas, mint az előzőek” – foglalt össze valami hasonlót egy interjúban az együttest vezető Robert Pollard, ennél a mentalitásnál pedig semmi sem jellemzi jobban a formáció esszenciáját: jelentettek ők már meg zseniálisat és szart; zajosat és poposat; illetve összeszedettet és csapzottat is, a csapat produktív szertelenségében pedig elsősorban nem az a megdöbbentő, hogy a szerkezet mennyi tintát képes kipréselni magából, hanem az, hogy a festék néha-néha milyen koherens, megindító és szép alakokban tud elrendeződni.


ROCKTÖRI SOROZATUNK KORÁBBI LECKÉI: MICHAEL JACKSON, AGENT ORANGE, SLINT ÉS SOKAN MÁSOK.


gbv_5301.jpg
Mivel a ’Voices szerzeményei alapvető ismérveik alapján nagyjából teljesen ugyanolyanok, nehéz megmondani, mitől lesz éppen jó, avagy rossz a zenekar. Ugyanis mind a frizbinek való, mind pedig a kegytárgyszámba menő korongjai közel azonos összetételűek: szemcsésen pattogó vintage gitár; alagutak visszhangját imitáló, szemét vokálok; fantáziátlanul sistergő, zsákhangzású dobok, és minden, ami ahhoz kell, hogy bemutassuk, ha ilyen kevés erőfeszítéssel ilyen erős érzelmi hatást lehet elérni, akkor a modern stúdiótechnika létezése teljesen fölösleges. Azonban bár az alapkoncepció általában keveset változik, mégis óriási különbség van aközött, hogy az ember végigugrándozza, sírja és mosolyogja az Alien Lanes minden egyes percét és aközött, hogy viszonylag friss Class Clown Spots A UFO során jó, ha kétszer felkapja a fejét. A két lemezen ugyanaz a zenekar szerepel, ugyanazzal a munkamódszerrel és ugyanazokkal a célokkal, de hogy mi az, ami az egyikben megvan, a másikban nincs, azt pontosan megállapítani nem igazán lehet.

Guided-By-Voices-Bee-Thousand.jpgAz egyik lehetséges magyarázat nem más, mint a részek összege: másképp sosem történhetett volna, hogy egy csapat középszerű amerikai hobbiszintű, alapvető hangrögzítésre is alkalmatlan eszközökkel felvett zajongása valami megmagyarázhatatlan erő (tehetség? mágia? szerencse?) hatására nem pár trágyamód szóló, szedett-vedett rockszám, hanem egy rakás, a világmindenséget felölelő, szívszaggatóan epikus tragédia; néhány pityeregtető, dallamos óda, és a hosszúra nyúlt tinédzserlét orvosolhatatlan lélekfájdalma legyen az eredmény. És míg azt viszonylag biztos könnyen be lehet lőni, hogy a csapat milyen torzítópedálra taposott rá; vagy hogy mikrofon gyanánt miféle használhatatlan vacakot vett igénybe, addig azt, hogy ez mit birizgált meg egy komplett korosztály szívbillentyűin, legalább olyan nehéz megérteni, mint azokat, akik szerint a Bors őrmester a Beatles legjobb lemeze. De tényleg, könyörgöm: a Pavement legalább be tudta fejezni a dalait, amikor pedig kiderült, hogy mégsem, akkor azt a rajongók egy olyan lökött mellékvágánynak tekintették, amiről majd idővel visszatalálnak a helyes útra. A Guided By Voicest viszont évtizedek óta kizárólag Wowee Zowee-kat csinál – unalomtól teli, dactól ittas csapongásokat, amelyekben a saját értékítélet és lankadatlan kedv a mérvadó, és amiből egy-egy olyan monolit jött létre, amely legalább annyira jellemző volt a korára, mint a görkori vagy a Nickelodeon.

gbv alien-lanes.jpgAz 1983-ban alakult Guided By Voices amúgy 1987-ben adta ki első nagylemezét, aztán sokszor évente több megjelenéssel, a 2004-es feloszlásig 16 albumot szórt ki, majd a 2010-es újraindulása óta újabb hatot. Körül lehet még határolni néhány olyan tényezőt, melyek jelentősen befolyásolták a formáció útját, és amik nélkül valószínűleg az aranykornak tartott 1993-1997-es periódus is határozottan eseménytelenebbül nézett volna ki. Közülük az egyik, a brit dalszerzők kötelékéből jeles bizonyítvánnyal a Voices-be visszaérkező Tobin Sprout volt, aki az ő szabályos, dallamos szerzeményeivel olyan összetevőkkel lágyította az alapvetően a 80-as évek független zajkultúrájában gyökerező alaphatásokat, mint mondjuk a Byrds vagy a Simon & Garfunkel. Őt egészítette ki a szakaszvezető-énekes Robert Pollard, a valódi Gyár, akinek állítólag több ezer kompozíció viseli a keze nyomát, és aki a csapat legnagyobb motivációs ereje és egyetlen kirobbanthatatlan tagja is egyben. Ő a tipikus amerikai dalkovács, aki a feedbacket és a zsigeri kifejezésmódot többre tartja, mint a precízen kiegyensúlyozott melódiákat, és aki e marcona stílusával pótolja ki a szelídséget ott, ahol kell: a Motor Away például egyszerre olyan keservesen lélekszántó és himnikus is, hogy legszívesebben egy nagyot rúgnál a semmibe, miközben úgy zeng a fejedben refrén, mint a Wouldn’t It Be Nice polifóniája. A két zenész szimbiózisa így egy kvázi-transzatlanti, se-veled-se-nélküled típusú nagy együttműködéshez nyújt alapot, amin nem csak a banda legjobb anyagai, hanem a 2010 óta tartó reunió is alapul.

gbv live.jpgAzonban bármennyire is kitöltik egymást, és bármennyire is klappol minden ahhoz, hogy egy tökéletes szerzői kapcsolat létesüljön, bizony megvan bennük a kegyetlen mészárlóhajlam is, ami annyira a csapat sajátja: sok dal felénél ugyanis mintha eszükbe jutna, hogy ez a rocksztáros dolog nem is fekszik annyira, és ezért halántékon szúrják az egészet, hadd vérezzen csak el. A lemezeken így sok az átvezető, rengeteg a kósza hang és persze annak a jele is, hogy a zenészek úgy tesznek az egészre, ahogy csak lehet. Szemmel láthatóan nem szeretik a százhúsz percnél hosszabb erőfeszítéseket, és sokszor nem fektetnek nagyobb energiát egy dalba annál, mint ami minimum szükséges ahhoz, hogy az dalként kategorizálható legyen. Ezt pedig nagyon kukacoskodva betudhatjuk valami fellengzős redukáló/lecsupaszító művészeti törekvésnek; hogy ideológiai indíttatású az, hogy a számok úgy szóljanak, hogy Phil Spector lelője magát őket hallgatva, azonban nem – a fiúk egyszerűen úgy voltak vele, hogy ami nekik bejön egy sörrel a kézben a kanapén egy pársávos magnón, akkor az másoknak is bejön majd. És bár a Guided By Voices  megjelenését megelőző 35-40 évben ezt a gondolkodásmódot vasvillával üldözte volna az inkvizíció, 1994 és 1995 között nagyon is helyénvaló attitűd volt, a múltkor már tárgyalt összgenerációs semmittevéshullám egy újabb mellékágát produkálva ezzel, amit szabálytalan és rapszodikus formája miatt nyilván nehezebb volt lenyelni, ám aminek még ennek tudatában is bőven megvoltak a maga egyedülálló csodái.

Guided-by-Voices-by-Beowu-004.jpgBár a felszínen úgy tűnhet, hogy egy szó sem esett a Bee Thousand és az Alien Lanes lemezekről, ez valójában nem igaz: mivel a fentiekben a GBV zenéjének pozitívumait szerettük volna felfedni, és mivel a GBV pozitívumai e két anyagon érzékelhetők leginkább, a cikk értelemszerűen ezen lemezek dicsőítéséről szólt. És bár nem mondtuk, hogy nincs két olyan lemez a 90-es évek független rockjában, mint ezek, nyugodtan mondhattuk volna. Bennük ugyanis úgy egyesül a Wire vagy Captain Beefheart szeszélyessége, hogy az érintőlegesen a Hüsker Dübe vagy épp Paul McCartney-ba is beleszaladt, és ami úgy próbálja bekebelezni a nagy amerikai heroizmust, hogy közben ütvefúróval igyekszik Bruce Springsteen-slágereket írni. És noha a sok torz miniköltemény, egyperces szösszenet és kompakt himnusz alapján kicsit olyan az összkép, mintha a Milói Vénuszt néznénk. Azonban hiába hiányzik két keze is a szobornak, gondoljunk arra, hogy ha az szépen, tökéletesre lenne kifaragva, feleannyi embert se érdekelne. Ezt fejben tartva élvezzük úgy a két legjobb Guided By Voices-korongot, ahogy kell – csonkán és szétverve, a szilánkokból összeragasztva valami olyat, amit máshol lehet, hogy nem találnánk meg.

Judák Bence


az 1994-es Bee Thousand teljes egészében: 


az 1995-ös Alien Lanes teljes egészében: 


az 1994-es I Am A Scientist klipje: 


egy fanvideo az 1995-ös Motor Away kislemezhez: 


egy klassz klip a zenekar újraalakulása óta - Keep It In Motion


és egy teljes koncert a csúcsidőszakból, 1996-ból, Oklahoma Cityből: 

https://recorder.blog.hu/2014/07/26/amikor_elmotorozol_a_guided_by_voices_szine-java_a_bee_thousand_es_az_alien_lanes_albumok_erenyei
Amikor elmotorozol – A Guided By Voices színe-java: a Bee Thousand és az Alien Lanes albumok erényei
süti beállítások módosítása