Heti Top 5: teljesen kihalt zenekarok

2014.07.20. 22:47, Frontrecorder

ramonesdead.jpg

A heti listán kivételesen tíz helyett fele annyi a nominált - szerencsére. Ugyanis Tommy Ramone múlt pénteken bekövetkezett halála kapcsán annak jártunk utána, hány olyan zenekar van, amelynek ma már egyetlen alapító tagja sem él, és hosszas kutatás után is alig találtunk ilyenre példát.

The Jimi Hendrix Experience

A legendás gitáros 1970-ben csatlakozott a 27-esek klubjához, ugyancsak legendás kísérőzenekarából a basszusgitáros Noel Redding 2003. május 11-én, 57 évesen hunyt el májzsugorodás szövődményeként bekövetkezett vérzésben, a dobos Mitch Mitchellt pedig öt nappal az Experience Hendrix Tour elnevezésű koncertsorozat vége után, álmában érte a halál 2008. november 12-én, 61 éves korában. Mindkét zenész halála a túlzott alkoholfogyasztásra vezethető vissza. (Billy Cox, aki Redding után volt a zenekar basszerosa Hendrix haláláig még él, a mai napig aktívan zenél.)

HENDRIX LONDONI ÉVEIRŐL FILM KÉSZÜLT, ANDRÉ 3000 JÁTSSZA BENNE A GITÁROST.

T. Rex

Marc Bolan két héttel harmincadik születésnapja előtt, 1977. szeptember 16-án szenvedett halálos autóbalesetet. Zenésztársa a Tyrannosaurus Rexben, az ütőhangszeres Steve Took 1980. október 27-én halt meg a lakásában, a hivatalos jelentés szerint megfulladt, miután leszippantott egy koktélcseresznyét, de a lakótársa szerint előtte mindketten morfiummal lőtték be magukat. Tookot Mickey Finn váltotta Bolan oldalán, immár a T. Rex nevű formációban, amely szintén duóként indult, csak később érkeztek további kísérőzenészek. Finn 1975-ben szállt ki, miután gyakorlatilag teljesen háttérbe szorult, ezután session zenészként dolgozott 2003. január 11-én bekövetkezett haláláig. 55 éves volt, alkohol okozta májelégtelenségben hunyt el 

McFadden and Whitehead

A Philedelphia soul két mesterembere, Gene McFadden és John Whitehead számos remek dalt írt másoknak (mint az Archie Bell & The Drells, Harold Melvin & The Blue Notes, az O'Jays, Teddy Pendergrass), 1977-ben aztán elindították a maguk közös zenekarát. Legnagyobb slágerük az 1979-es Ain't No Stoppin Us Now. Whitehead 55 évesen gyilkosság áldozata lett 2004. május 11-én, philadelphiai otthona előtt az utcán lőtték le tévedésből. McFadden 2006. január 27-én, 57 éves korában hunyt el, máj- és tüdőrák következtében.

London Boys

A Németországban élő angolok alkotta eurobeat duó a nyolcvanas évek legvégén ért el sikereket (a Requiem, a London Nights és a Harlem Desire című dalokkal), majd néhány év vergődés után 1995-ben feloszlottak. A tagok, Edem Ephraim és a jamaicai születésű Dennis Fuller 1996 január 21-én épp Ausztriába igyekeztek síelni, amikor halálos autóbalesetet szenvedtek. Mindketten 36 évesek voltak. 

Damian Dame

Jobbára teljesen ismeretlen amerikai new jack swing duó, amely 1991-ben jelentette meg első albumát a frissen indult LaFace Records-nál, majd még mielőtt a karrierjük igazán beindult volna, 1994. június 27-én a páros lény tagja, Debra Jean Hurd autóbalesetben szörnyethalt. Damian, azaz Bruce Edward Broadus napra pontosan két évvel később, 1996. június 27-én hunyt el vastagbélrákban.

Címkék: heti top 10
https://recorder.blog.hu/2014/07/20/heti_top_5_teljesen_kihalt_zenekarok
Heti Top 5: teljesen kihalt zenekarok
süti beállítások módosítása