Akik napról napra megélik – Favela On Blast

2014.07.11. 12:38, rerecorder

favela on blast 2.jpg

Diplo - aki július 12-én, szombaton lép fel a Balaton Soundon - nem csak saját maga számára fedezte fel a brazil baile funkot, és nem csak zenéjén keresztül tárta a világ elé, de dokumentumfilmet is forgatott a műfajról. Klág Dávid írása.

favela on blast.jpgWesley Pentznél hirtelen nem tudok fehérebb nevű embert mondani, így meg különösen vicces, hogy karrierjének oroszlánrésze abból állt, hogy különböző, kevésbé fejlett kultúrák és közösségek zenéjét nyúlta le és prezentálta Diplo néven producerként, lemezkiadóként és a Major Lazer harmadik világbeli gesamtkunstwerk egyik feleként (de persze nyilván lehet úgy is nézni, hogy segített mindezt ismertté tenni). Ezért aztán kissé meglepő, hogy a Favela On Blast társrendezőjeként egy rövid nyitónarrációt kivéve teljesen háttérbe tolja magát, hogy a riói nyomornegyedek agresszív, repetitív, primitív és a végtelenségig táncolható zenéjéről, azaz a baile funkról azok beszéljenek, akik azt csinálják, hallgatják vagy napról napra megélik.


A BRAZIL ELEKTRONIKUS TÁNCZENE TÖRTÉNETÉT ITT FOGLALTUK ÖSSZE.

Persze pont Diplo volt az, akinek a kolonialista munkája megengedhette, hogy egyáltalán filmet forgathasson a baile funkról, aminek az indie tánczene egy nagyon-nagyon, de tényleg nagyon rövid ideig a fogságába került. A kétezres évek közepén rögtön egymás után megjelent két válogatás a miami bassból és a hiphopból mutálódott műfajról (Favela Booty Beats és More Favela Booty Beats), aztán pont Diplo szerződtette a Bonde Do Rolê nevű baile funk triót (a 2007-es With Lasers bemutatkozó lemez még ma is jó móka, sőt a 2012-es Tropical/Bacanal című folytatás sem rossz), hogy aztán a műfajt a jamaikai digital dancehallal összekutyulva megcsinálja a Major Lazert. Mire a Favela On Blast című doksi elkészült, már pár fokkal kevésbé érdekelte a világot a baile funk, de szerencsére ez a filmen egyáltalán nem látszik.


ITT MEG KONKRÉTAN A BRAZIL TÁNCOK TÖRTÉNETÉT - FONTOS SZEREPBEN A BAILE FUNKKAL.

Mert a Favela On Blast tényleg tisztességesen végigjárja a funk útját, ahogy az ütött-kopott számítógépektől eljut a brutálisan nagy veretésnek kinéző utcai bulikba, onnan pedig szépen lassan beszivárogjon a gazdag emberek világába is. Diplo és rendezőtársa, több tucat szobazenésszel, DJ-vel, MC-vel és átlagemberrel beszélgettek a saját témájukról, úgyhogy szerencsére a filmjük nem úgy néz ki, mint egy turista útifilmje, hanem mint egy tisztességes dokumentumfilm.

Favela On Blast
(Mad Decent / Bananeira Filmes)
rendezte: Diplo & Leandro HBL
82 perc
2008


a Favela On Blast hivatalos trailere: 


itt további részletek a filmből: 


itt pedig a Bonde Do Rolê ellenállhatatlan csúcsslágere: 

https://recorder.blog.hu/2014/07/11/akik_naprol_napra_megelik_favela_on_blast
Akik napról napra megélik – Favela On Blast

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr306495757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása