Zenés állatkerti este a világhódító Romengóval

2014.07.08. 13:30, rerecorder

Romengo1.fotoFarkasAndras_1.jpg

Már Pátkai Rozina lemeztáska-interjújánál is szóba került az Zenés Állatkerti Esték-koncertsorozat, de megint szóba kerül, mert a világot éppen meghódító, a World Music Charts Europe élmezőnyében tanyázó - és idén tíz éves - Romengo zenekar adja a következő koncertet.

Az autentikus cigányzenét játszó Romengo a Gryllus kiadónál idén jelentette meg - a 2010-es Kétháné folytatásaként - második nagylemezét Nagyecsed-Budapest címmel. Mint már ebből is sejthető, az öttagú, Lakatos Mónika énekével szárnyaló együttes a zenészek származási helye között húz hidat az albummal: a szatmári zene központjának számító nagyecsedi dallamvilág ismét elementárisan hallható egy nemzetközileg is nagyon jól fogadott lemezen. A világ zenéit hónapról-hónapra, szakemberek ítéletei alapján összegző World Music Charts Europe listán a 8. helyen kezdett és még júniusban is a Top 20-ban szerepelt. A Dresch Mihály szaxofonos, fuhunos vendégjátékával készült anyag élőben is hallható lesz július 9-én, szerdán a Budapest ZOO Zenés Állatkerti Esték-koncertsorozatában - a Varázshegynél.

ízelítő az új Romengo-lemezből: 

Címkék: romengo
https://recorder.blog.hu/2014/07/08/zenes_allatkerti_este_a_vilaghodito_romengoval
Zenés állatkerti este a világhódító Romengóval

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr596484421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása