Mi, idén jön egy új Pink Floyd-album?!

2014.07.07. 12:20, subrecorder

In+Profile+Pink+Floyd+yRH7sOTNWszl.jpg

1994-ben jelent meg a Pink Floyd eddigi utolsó stúdiólemeze, a The Division Bell, aminek idei évfordulóját, úgy néz ki, hogy David Gilmourék nem feltétlenül csak ennek az albumnak az újrakiadásával ünnepelnének meg, hanem októberben egy új, de legalábbis eddig nem hallott szerzeményekből álló kiadvánnyal is. Az elmúlt két évtized első Pink Floyd-lemezének készültét Gilmour felesége jelentette be Twitter-oldalán.

Polly Samson, David Gilmour gitáros-énekes, szintén énekes - sőt Pink Floyd-társszerző - felesége tette ki lazán Twitterre a következőt: "Amúgy Pink Floyd-album jelenik meg idén októberben, The Endless River lesz a címe. 1994-es stúdiófelvételek képezik az alapját, ez Richard Wright hattyúdala, és nagyon gyönyörű." Richard Wright billentyűs 2008-ban hunyt el, rákos megbetegedésben, a Pink Floyd alapító tagja volt, de már a nyolcvanas évek eleje óta csak fizetett sessionzenészként volt Pink Floyd-közreműködő, így az említett felvételeken is csak ebben a státusban lehetett jelen, ahogy a zenekar eddigi két utolsó stúdióalbumán is. Bár szerzőként sem mindig volt feltüntetve, de több klasszikus Pink Floyd-dalban működött közre ilyen értelemben is.

A The Division Bell stúdiómunkálatai alatt kezdődtek azok a felvételek, amik az új lemez alapjait képezik. Eredetileg egy instrumentális mellékprojektnek indult az egész, amiről Nick Mason dobos még beszélt is anno, és The Big Spliff címen futott. Aztán valahogy elfelejtődött az egész, de most kiderült, hogy Gilmour és Mason sokat dolgozott az utóbbi időben ezeken az anyagokon. Az eredeti elképzelés egy teljesen instrumentális albumról szólt, de Durga McBroom-Hudson (a Pink Floyd vokalistája a 80-as évek óta) Facebookon egy fotóval illusztrált állítása szerint tavaly decemberben több éneksávot rögzített Gilmourral, aki később saját maga is még tovább dolgozott a dalok vokális részén. 


MIT CSINÁLT A PINK FLOYD A 80-AS ÉVEKBEN? TÖBBEK KÖZÖTT ERRŐL ÍRUNK EBBEN A CIKKÜNKBEN.

Természetesen azonnal elkezdődtek a vad spekulációk, a legnagyobb kérdés az, hogy vajon Roger Waters szerepel-e az Endless Riveren? Az alapító tag, Waters az 1983-as The Final Cut után hagyta el a zenekart (vagyis inkább önkényesen feloszlatta, de a többiek - pontosan ketten: David Gilmour és Nick Mason, hiszen Richard Wright ekkor már nem volt hivatalos tag - nem törődtek vele és perben szerezték vissza a nevet), azóta szólóelőadóként a világ egyik leghíresebb showját (The Wall) utaztatja. Waters természetesen a kiadás előtt álló Pink Floyd-lemez eredeti, 1994-es munkálataiban sem vett részt és a későbbi finomhangolások során sem volt ott a stúdióban. Ugyan a 2005-ös Live 8-en még egyszer utoljára együtt játszott a klasszikus felállás, de ez minden résztvevő szerint egyszeri alkalom volt csupán (aztán 2011-ben még egyszer egy színpadon álltak a még élő tagok). Szóval, hogy pontosan mi vár most ránk, azt nem tudni (kiadatlan instrumentális dalok tupírozott verziói, vagy lesznek új számok is?), mindenesetre ezzel a névvel még mindig heves várakozást lehet generálni.


ez az ambient felvételt a Pink Floyd 1994-es koncertjei előtt játszották és eredetileg ez is a The Big Spliffhez készült:


ez pedig a The Division Bell, teljes egészében:

https://recorder.blog.hu/2014/07/07/mellesleg_iden_oktoberben_jon_egy_uj_pink_floyd-album
Mi, idén jön egy új Pink Floyd-album?!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr436481069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása