"Nem múzeum, mobilappal is lehet fröccsöt rendelni" - Harcsa Veronika-interjú

2014.07.02. 14:54, subrecorder

harcsa veronika.jpg

(X) Harcsa Veronika évről-évre egyre népszerűbb és egyre fontosabb előadó - sok más mellett a jazzben is -, így a legkevésbé sem meglepő, hogy az idén július 25-én kezdődő Művészetek Völgyében ő lesz a névadója, illetve házigazdája, udvarhölgye is a jazz műfajának helyet adó helyszínnek. Az énekesnőt nemcsak a Harcsa Veronika Udvarról, hanem tervekről és sikerről is kérdeztük, valamint arról, hogy miért tart egy hagyományőrző fesztivált modernnek és mainak.

- Milyen különlegességre számíthatunk tőled a Művészetek Völgyében?

- A szervezők a korábban udvargazda nélkül működő jazz udvar háziasszonyi szerepére kértek fel, ennek a műsorát állítottam össze. Minden este két koncerttel várjuk a látogatókat, de hétvégente lesznek live actek is, napközben tartunk interaktív workshopokat, a délutáni programokért pedig a Magyar Írószövetség felel. Emellett lesznek finom ételek, italok és zöld gyep a heverészéshez.

harcsa-veronika1.JPG
- Elárulhatsz már pár fellépőt, akik a te udvarodban fognak játszani Kapolcson?

- Elhívtam a kedvenc magyar zenekaraimat a Qualitonstól Morningdeerig, Szőke Nikolettától Ávéd János és Fassang László közös zenekaráig, de lesznek külföldi fellépők is. A korlátozott anyagi lehetőségek miatt külföldről olyan zenekarokat tudtunk elhívni, akikkel korábbi együttműködések nyomán volt személyes kapcsolatom. Így fog fellépni a Bin-Jip vendégeként Erik Truffaz, a szombati táncért a Club des Belugas és Brenda Boykin felel majd, a zárónapon pedig fellép a belga Lezuaso, akiket brüsszeli tanulmányaim során ismertem meg. Ők egy nemrég született vokális projekt, akik gitárral és élő elektronikával adják majd elő experimentális szirénpop dalaikat. A műsor összeállításakor igyekeztem megtalálni az egyensúlyt, hogy legyenek ismertebb nevek, akik odavonzzák a közönséget, de még kevéssé ismert, ám annál izgalmasabb előadók is. Jó érzés lenne, ha általam fedeznének fel új zenekarokat a kapolcsi fesztiválozók, remélem lesznek is elég kíváncsiak ahhoz, hogy ne csak a jól ismert nevekre jöjjenek be az udvaromba.


- Te magad vendégként ott leszel a fellépők között?

- Persze, a völgybéli udvarvezetéshez hozzátartozik, hogy a házigazda maga is fellép. Lesz Lámpafény koncert a quartetemmel és Lackfi Jánossal, duókoncert Gyémánt Bálinttal és Bin-Jip is, Erik Truffaz vendégszereplésével. A meghívott zenekarok közül is többen jelezték, hogy ha már ott vagyok, álljak be egy-két dalra, így beugrom majd énekelni a Smárton Trióval, a Random Trippel, a Karaván Famíliával is. Szerintem végül minden este színpadon leszek majd így vagy úgy.


- Milyen workshopokra lehet számítani? Főleg jazz-, illetve zenei témájúakra?

- A workshopokat kifejezetten úgy állítjuk össze, hogy nem zenészek számára is érdekesek legyenek, és nem is csak zenei témák lesznek. Kazai Ági énekes-énektanár barátnőmmel alakítjuk ki a tematikát, de bevonunk több, az udvaromban fellépő művészt is. Lesz foglalkozás, ami a szabad improvizációról, a közös éneklésről szól, de lesz, amit a Hősök Tere Kezdeményezés képviselői tartanak a társadalmi egymásra figyelésről, illetve Morningdeer Kriszti jelezte, hogy szívesen beszélne a zenehallgatásról, Tóth Evelin pedig a saját hang megtalálásáról, konkrét és átvitt értelemben. Remélem, a workshopok jó alkalmat nyújtanak majd arra, hogy az
udvarom több legyen szimpla koncerthelyszínnél, hogy komplex közösségi élményt kapjanak az arra járók.

 
- Szerinted mi a különlegessége a Művészetek Völgyének? Mi a helyszín, illetve a programok legfőbb vonzereje?

4127131119074935_muveszetek_volgye_2014_wide.jpg- Az emberközeliség és a természet közelsége. A Káli-medence az ország legszebb helyei közé tartozik, Kapolcs különleges fekvésű, festői helyszín. Emellett a Művészetek Völgye színes, kulturálisan értékes programot nyújt, és fontos része a hagyományápolás. De senki ne gondoljon múzeumra, nagyon is élő és mai fesztivál ez, ami modern kontextusba helyezi a hagyományt. Az udvaromban például mobilappal is lehet majd fröccsöt rendelni.


- Máshol is találkozhatunk veled a Völgyben, vagy teljesen lefoglal majd a saját udvarodban a kurátorkodás?

- Valószínű, hogy az idő nagy részében az udvaromban kell majd lennem, de mindenképpen végig fogom látogatni a többi helyszínt is. A Blue sPot udvarban esténként van jam session, ott biztos beszállok majd egyszer-egyszer, de a Művészetek Völgyében amúgy is elég sok spontán dolog történik, ki tudja, kikkel találom majd magam egy színpadon.


- Mostanában mintha a Bin-Jipben többet lehetne rólad hallani, mint szólóelőadóként. Tudatos a váltás?

- A quartetemmel valóban keveset koncertezem, mert velük nincs aktuális repertoárunk, az utolsó lemez 2011-ben jelent meg. Viszont a Bin-Jip mellett Gyémánt Bálinttal októberben mutattunk be egy akusztikus duólemezt, a Lifelovert, és ezzel nagy örömünkre az ország legjobb koncerttermeiben léphettünk fel a MÜPA nagytermétől a pécsi Kodály Központig. A Lifelover márciusban Nyugat-Európában is megjelent a berlini Traumton kiadónál, ezt a szálat megragadva ősztől félig Berlinben fogok lakni. A Bin-Jippel december 21-én fogjuk bemutatni az új lemezünket a MÜPA-ban, ez most valóban a legaktuálisabb, nem véletlen, hogy erről hallani most a legtöbbet.


harcsa veronika2.jpg- Ha már
Lifelover: ennek a lemeznek milyen a visszhangja?

- Szerencsére nagyon jó, áttörésként éljük meg, hogy sikerült Nyugat-Európában is megjelentetni, és a német zenei sajtóban elég sokat írtak is róla, jó kritikákat kapott olyan médiumokban is, mint a Spiegel, vagy a Jazzthing. Most kezdünk el dolgozni a második duólemezen, egyelőre a legnagyobb feladat a koncepció megtalálása. Az első duólemez tapasztalatai nyomán szeretnénk a hangzáson, a produceri szemléleten faragni.


- 2011-ben nagy sikert aratott a versfeldolgozó-lemezed. Tervezel még ilyet?

- Igen, nagy élmény volt a Lámpafény készítése, ennek is lesz folytatása. Ősszel felvettünk egy Kassák-lemezt Pándi Balázzsal, Márkos Alberttel és Benkő Róberttel, ennek az utómunkája még folyik, októberben mutatjuk be a projektet.


interjú: Mika László


http://www.muveszetekvolgye.hu/hu
https://www.facebook.com/muveszetekvolgye

A fesztivál mobil appjait itt és itt lehet letölteni.



Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint közös lemezének címadó dala:


a Bin-Jip pár hete a Balcony TV-nél is járt:

https://recorder.blog.hu/2014/07/02/_nem_muzeum_mobilappal_is_lehet_froccsot_rendelni_harcsa_veronika-interju
"Nem múzeum, mobilappal is lehet fröccsöt rendelni" - Harcsa Veronika-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr266435657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.