tricky_southrukkas.jpg

Tricky húsz éves karrierje során szinte soha nem pihent, legutóbbi albuma tavaly jött ki (False Idols), most pedig bejelentette, hogy szeptemberben hallhatjuk is a következőt, melynek címe az előadó eredeti neve, Adrian Thaws lesz. Az erről megosztott dal, a Nicotine Love sötét klubzenei világot mutat.

A 90-es évek triphop robbanásából felszínre kerültek közül kevés előadó mondhatja el magáról, hogy aktuális tudott maradni, talán csak maga a stílus legnépszerűbbje, a Portishead és az itt tárgyalt brit Tricky. És míg mondjuk a Portishead két klasszikus lemezén kívül csak egy anyagot jelentetett meg (Third - igaz, ez teljesen újrarajzolta az egész műfajt és bőven túl is mutatott azon), addig Tricky bemutatkozása óta folyamatosan szállítja az albumokat. Karrierje elején a Massive Attack-ben kezdte, aztán inkább a szólóelőadói úton indult tovább, első saját néven kiadott lemeze, a Maxinquaye már rögtön az NME Év Albuma is lett 1995-ben. Ezt még pár remek anyag követte, de a 2000-es évek elejére mintha Tricky elfogyott volna, az ekkor kiadott albumai meg sem közelítették a klasszikusok színvonalát. Tavaly aztán már saját kiadójánál, a False Idols-nál jelentette meg hasonló című tizedik lemezét, ami egy izgalmasabb dalcsokor lett. Reméljük, hogy a már most bejelentett folytatás nem erről lemaradt számokat takar, hanem hogy Tricky ismét a kreatív csúcsán van. 


IDÉN MÁJUSBAN TRICKY MEGOSZTOTT EGY 5 DALOS SZERETETCSOMAGOT IS, INGYEN - CSAK ÚGY.

A Nicotine Love-ot hallgatva azonnal feltűnik, hogy ez egy sokkal táncolhatóbb, klubokba illő darab, korábbi munkáihoz képest. Az előadóra jellemző sötétség persze nem oszlott el, de ezt a dalt már bármelyik filmben el tudjuk képzelni, amiben lepusztult külvárosi raktárépületben tartanak illegális rave bulit, vámpíroknak. Maga Thaws is ezt mondta a lemezről: "Ez az én klub/hiphop albumom. Alig párszor hallottam, hogy egy klubban játszották volna a saját zenémet, pedig 14 éves korom óta járok ilyen helyekre, itt nőttem fel. Nem arról vagyok híres, hogy klubzenét írok, de ezen a lemezen most lesz pár ilyen dal. Legalábbis én ezt gondolom klubzenének." A bejelentéshez csatolt sajtóközlemény kiemeli azt is, hogy a lemezt minél hangosabban kell hallgatni. A Nicotine Love-ban egyébként Francesca Belmonte énekel, amint több dalban is az albumon, de közreműködőként feltűnik még Nneka, Mykki Blanco és Tirzah is. Az Adrian Thaws című lemez szeptember 8-án jelenik meg, előtte Tricky-t élőben is megnézhetjük a Pohoda fesztiválon, ami magyar rajongóknak kifejezetten ajánlott, hiszen tavalyi, Zöld Pardonos koncertjét ugye végül lemondta. 


Tricky új dala, a Nicotine Love (Thaws a róla készült fotók körülbelül háromnegyedén biztosan dohányzik):


az új Tricky-lemez borítója, amin a füstmotívum visszatérő elem a 2001-es Blowback és a 2010-es Mixed Race után:

f56cc956.jpg

Címkék: tricky
https://recorder.blog.hu/2014/07/01/tricky_uj_dalaval_klubodat_irt_a_nikotinhoz
Tricky új dalával klubódát írt a nikotinhoz

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr346463275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása