18+ Görög félistenek meztelenkednek egészen Othon klipjében

2014.06.27. 18:29, rerecorder

othon.jpg

A görög származású, de többnyire az Egyesült Királyságban alkotó Othon Mataragas több név alatt is dolgozott már, legújabb projektjét - a tobozmirigyről elnevezett, harmadik szemként is emlegetett Pinealt - a napokban mutatta be élőben Marc Almond és Ernesto Tomasisni társaságában, mi pedig a hozzá kapcsolódó videót mutatjuk be - művészi meztelenség és világok közti átjárás következik.

Othon a David Tibet által alapított Durtro kiadónál is adott már ki lemezt, koncertezett a Current 93-vel, Marc Almonddal, de legnagyobb sikerét az olasz származású, szintén Angliában alkotó Ernesto Tomasisnivel közös koncertjeivel érte el, ugyanakkor komponált már zenét Derek Jarman- és Bruce LaBruce-filmekhez is. Legújabb lemezéhez, a héten megjelent Pinealhoz - amelyen amúgy Marc Almond ismét vendégszerepel - az egyik, Tomasini operisztikus, túlvilági énekével rögzített dalhoz készült klip. Tomasini Klaus Nomihoz hasonló természetességgel jár át az elektronikus zenéből az operába, a két ritkán találkozó műfajjal jellemezhető a Dawn Yet To Come című szerzemény is. A Londonban, Párizsban, Bahián forgatott videóban is az átjárás a fő téma, különböző alapelemek, anyagok között próbálnak áttörni a szereplők, Othon pedig egy jókora kígyóval táncol meztelenül. Nem ő az egyetlen csupasz férfi a klipben, tetovált görög félistenek játszanak meztelenül élőszobrot ebben a szabadon értelmezhető, de mégiscsak nehezen megfejthető videóban.

a Dawn Yet To Come klipje: 

Címkék: klip othon korhatáros
https://recorder.blog.hu/2014/06/27/18_gorog_felistenek_meztelenkednek_egeszen_othon_klipjeben
18+ Görög félistenek meztelenkednek egészen Othon klipjében
süti beállítások módosítása