Mindig és mindenhol szól a zene – Brazíliai gyorstalpaló (2. rész)

2014.06.26. 19:39, rerecorder

brazil-flag-brick-wall.jpg

Brazília és zene a legfrissebb – huszonharmadik – Recorder magazin fókusztémája, naná, hogy a focivébé miatt. Történeti áttekintésünk első része általában a brazil zene, a szamba és a choro történetével foglalkozott, most a bossa nova, a tropicália és a forró következik, Weyer Balázs, a téma szakértőjének vezetésében.

Bossa nova

Antonio-Carlos-Jobim-Instituto-Antonio-Carlos-Jobim_1.jpgSok vita van arról, hogy a bossa nova népzenei gyökerű-e vagy sem. Jó néhány érv szól amellett, hogy nem: egyrészt nem „a nép”, hanem a fehér városi felső középosztály zenéjeként indult (aztán ez később némileg megváltozott), másrészt pontosan ismerjük a születése pillanatát és helyét: 1958 nyarán, a zeneszerző Antonio Carlos Jobim és az énekes-gitáros Joao Gilberto első találkozása volt ez az alkalom. (Az első publikált felvétel azonban Elizete Cardoso-é, aki egy héttel előbb vette lemezre a Chega de Saudade című számot, amely Jobim és Gilberto első közös száma volt, de Gilberto lemeze kicsit később jött ki (ez egyébként a világ egyik legjobb lemeze). Az is igaz viszont, hogy a bossa nova népzenei gyökerű annyiban, hogy alapritmusa lelassított szamba. De nem is a tempó a lényeg: úgy mondanám, hogy a bossa nova introvertált szamba, míg a szamba maga definíció szerint extrovertált.

A legnagyobb bossa nova-dalok zeneszerzője Antonio Carlos Jobim volt, szövegírója pedig a Jobimnál és Gilbertonál jóval idősebb költő és diplomata (nem sokkal korábban még római brazil nagykövet) Vinicius de Moraes. Gilberto sehol sincs szerzőként feltüntetve, pedig meg kell adnunk neki, hogy nélküle a bossa nova nem létezne. A bossa nova varázsát adó lassan hullámzó szinkópás ritmust ugyanis az ő gitárjátéka tette a műfajhoz és ő az introvertált énekesi szerep eredője is. A bossa nova nem jöhetett volna létre pár évtizeddel korábban, ugyanis a jó minőségű mikrofonok és hangosítás feltalálása előtt egy énekesnek muszáj volt hangosnak lennie, hogy hallani lehessen őt. Joao Gilberto azonban jóformán suttogva énekel, így az egész intonáció és a dinamika átalakult – részben ettől hatott a bossa nova annyira újnak.


A BOSSA NOVÁRÓL MÁR ÍRTUNK EGY KÜLÖN CIKKET IS - BŐSÉGES ZENEI VÁLOGATÁSSAL.

A bossa nova eleinte kimondottan apolitikus, felső-középosztálybeli műfaj volt, e réteg problémáival és életkérdéseivel. Ebben az időben kezdődött a karrierje Amerikában, ahová dzsessz-zenészek vitték és ezen keresztül jutott el aztán a világ minden minőségi hoteljének bárjába és a sétahajók szalonzenekarainak repertoárjába. Jobim is ebben az időben futott be amerikai-hollywoodi karriert. Az 1964-es katonai hatalomátvétel után azonban ez megváltozott: az apolitikusnak, veszélytelennek tartott, ezért az állam által is támogatott bossa nova elkezdett cuki helyett dühös lenni: a zene megmaradt finoman visszahúzódónak, de a szövegek direkten vagy poétikusabban politizáltak, elégedetlenséget, tehetetlenséget, szabadságvágyat fejeztek ki. Ekkor lépett ki a bossa nova a riói elitkerületekből és vált szélesebb körök zenéjévé. Jellemző, hogy a hatvanas évek végének lázadó zenészei, a Tropicalismo mozgalom tagjai (türelem, róluk is mindjárt) a katonai diktatúra elmúltával sokan fordultak a bossa nova felé.

A legnagyobbak:

joao-gilberto_1.jpgJoao Gilberto – énekes-gitáros, állócsillag a szó minden értelmében. 1958 óta ugyanazt csinálja, kitérők nélkül, de állandó minőségben, biztos katarzis-teremtő kézzel. Szinte betegesen introvertált, emberkerülő, a nyilvánosságban ritkán mutatkozó zenész, aki ennek ellenére a brazil zenészek generációinak megkérdőjelezhetetlen közös apafigurája és bálványa.

Antonio Carlos Jobim – elsősorban zeneszerző és zongorista, de pályája egyes szakaszaiban (elsősorban Gilbertoval való szakításuk után) énekes is. Ő szerezte a bossa nova irodalom klasszikus korszakának legnagyobb darabjait. A hatvanas évektől sokat csapongott, amerikai karrierjét hatásvadász, elkurvult és különlegesen jó lemezek egyaránt színesítik, később is csapongott a szimfonikus próbálkozások, a remekművek és a hozzá kevésbé méltó színvonalú dolgok között. Gilberto ellentéte, szociális-hedonista alkat, néha a művészi elkötelezettség rovására. Sokat azért nem hibázott.

Vinicius de Moraes – A Jobim/Gilberto dalok szövegírója, költője. Később, már idős emberként maga is énekelni kezdett, lemezeket adott ki, többek között Toquinhoval és a fado portugál istennőjével, Amalia Rodriguessel is.

Nara Leao – a politikus bossa nova egyik legnagyobb, korán elhunyt, de nagyon termékeny alakja.

Chico Buarque – Szintén a hatvanas évek második felében indult politizáló bossa nova egyik nagy alakja, de ő ma is aktív és nagyhatású sztár. Hatvan fölött regényeket kezdett írni, ezek közül a második a zseniális Budapest című, amelyben a brazil főhős egy reptéri tranzitszállóban a Duna TV-t nézve beleszeret a magyar nyelvbe és Budapestre költözik. A könyvből sokkal kevésbé zseniális film is készült. Nagy Fluminense-szurkoló.

A BRAZIL FOCI ÉS A BRAZIL ZENE KAPCSOLÓDÁSÁNAK ÉKES PÉLDÁIT ITT GYŰJTÖTTÜK EGYBE.

Tropicalismo (Tropicália)

TomZe.jpg


Inkább mozgalom, mint műfaj, de a hatása miatt érdemes külön említeni. Mindössze néhány évig tartott, de mindent megváltoztatott. A katonai rezsim és az ellene tiltakozó, a 68-as mozgalmak és a Beatles Sgt. Pepper’s-lemeze által inspirált fiatalok hozták létre. Avantgárd szövegek, a rock and roll, az experimentális zene és a bossa nova keverékéből építkező zene, hippi-kommuna jellegű felszín. A lázadás jelképe az elektromos gitár használata volt, elsőként a brazil történelemben, amelyet – számomra nem egyértelmű, hogy törvénnyel vagy csak informálisan – tiltott a katonai junta. Két frontemberét, Caetano Velosot és Gilberto Gilt bebörtönözték, majd azzal a feltétellel engedték szabadon, ha külföldre távoznak. Kicsit különc, kevésbé aktivista társuk, Tom Zé belső emigrációba vonult, a lányok, Gal Costa, Maria Bethania (aki Caetano Veloso testvére), Nara Leao némi szünet után szólókarrierbe kezdtek, a kollektívához tartozó, de önálló zenekarként működő Os Mutantes feloszlott. Néhány év száműzetés után tértek vissza, a kollektíva szinte minden tagja aktív ma is, és egyre jobbak.

 A TROPICÁLIA TÖRTÉNETÉVEL ITT FOGLALKOZTUNK KÜLÖN IS. 

A legnagyobbak:

caetano-veloso.jpgCaetano Veloso – Nagyon gazdag, néhány szeszélyes mélyponttól eltekintve kiemelkedő életmű gazdája. A brazil singer/songwriter műfaj legnagyobbja, inkább értelmiségi sztár (egy időben minden Almodóvar-filmben szerepelt tőle betétdal), de néhány nagy slágere és szappanopera-főcímzenéje révén minden háztartásban is ott van.

Gilberto Gil – Eklektikusabb és politikai értelemben aktivistább művész Velosonál. Több együttműködés másokkal, több vargabetű, több stílusváltás és alkalmanként politikai szerep (kulturális miniszter és államtitkár is volt, tartományi és országos szinten is).

Tom Zé – A legeredetibb előadó, nem hasonlít senkire, rá hasonlítani pedig képtelenség. Mindig egy hajszállal más következik, mint amire számítanál. Abszolút különc, a hetvenes-nyolcvanas években majdnem tíz évre felhagyott a zenéléssel és benzinkutasként, vidéken visszavonulva élt. Hangszereit többnyire maga barkácsolja vagy szerszámokat, háztartási eszközöket is használ hangszerként. Mindezt úgy, hogy minden húzása radikális, váratlan, mégis közönségbarát.

Forró

luis g.jpgA forró a vidéki, falusi népünnepélyek mulatós zenéje, az ország északkeleti részéből. A Festa Juninia, a Szent János napja köré szerveződő júniusi bulisorozat műfaja (ez néprajzilag a mi Szentivánéjünknek, a nyári napfordulónknak felel meg). Ma már messze nem csak ehhez kapcsolódik és nem csak a Nordeste-hez (ez az ország északkeleti része, ami abból is látszik, hogy az elnevezés azt jelenti: Észak-Kelet). A hagyományos felállás trió: billentyűs harmonika, triangulum, dob. Szemben a szambával elég erotikus, összekapaszkodós tánc társul hozzá, ezért kedvelt bulizene. Hagyományos formájában is él még, az ország minden részén kedvelt a városi értelmiségtől a vidéki parasztságig, de már régen beszivárgott a popzenébe és az elektronikusba is.

A legnagyobb:

Luiz Gonzaga – a forró szinte minden nagy slágerét ő szerezte, még ma is mindenhol hallani ezeket újabb és újabb feldolgozásokban (az ikonikus forró-dal az Asa Branca, amit 1947-ben írt). Ő tette regionális folklórból országosan ismertté a forrót. Ösztönös zseni és elképesztő karakter, mindig karikírozott vidékies jelmezben, fején katonai csákóval jelent meg.

Ahogy ígértem is, egy csomó stílus, irányzat és régió kimaradt. Ilyenkor siet a segítségünkre a hatvanas-hetvenes évek fordulóján mesterségesen kreált kategória, az MPB (Música Popular Brasileira). Ez egy ernyőműfaj, arra találták ki, hogy minden beleférjen, ami popzene, de karakteresen brazil (tehát nem amerikai) – a katonai hatalomátvétel után ez a rezsim kulturális protekcionista politikájának része volt. Az MPB-t 1965-ban rendezett táncdalfesztivál, a Festival de Música Popular Brasileiraután kezdték el használni (ahol egyébként Elis Regina – szintén legenda – nyert). Itt most legalább megemlíthetem Jorge Ben nevét, aki szintén az egyik legnagyobb, de egyik ismertetett műfajba sem fért bele.

Így viszont ebben benne van minden, amiről már írtam és az is, amiről csak szerettem volna, de már nem fér ide.

Weyer Balázs


Elizete Cardoso és a Chega de Saudade


Jobim és a Gilberto-pár közös alaplemeze Getz-cel: 


Nara Leao és az O Barquinho


Chico Buarque és a Construcao


a Tropicália alaplemeze, a Tropicália ou Panis et Circensis


a forró alapdala, az Asa Branca Gonzagától: 


Jorge Ben és a Carolina Bela


és egy dal egy MPB-kulcslemezről - Novos Baianostól a Preta Pretinha

https://recorder.blog.hu/2014/06/26/mindig_es_mindenhol_szol_a_zene_braziliai_gyorstalpalo_2_resz
Mindig és mindenhol szól a zene – Brazíliai gyorstalpaló (2. rész)
süti beállítások módosítása