Karen O idén végre szólólemezt jelentet meg!

2014.06.26. 09:26, subrecorder

Karen-O.jpg

A Yeah Yeah Yeahs frontnőjétől már régóta gondoljuk, hogy szólóelőadói ambíciói is vannak és úgy tűnik, igazunk lett. Idén szeptemberben végre megjelenik az első Karen O-album, személyes, szerelmes dalokkal. 

A tavalyi nagy Yeah Yeah Yeahs-visszatérés, azaz a Mosquito album nem sikerült valami fényesen, de ettől még nem lehet elfelejteni a zenekar első három lemezét, amelyek ha újra nem is írták az art-, indierock szabályait, azért igen meghatározóak voltak ez előző évtizedben. Ha mással nem is, de a Maps és a Heads Will Roll című számokkal biztosan beírták magukat a könnyűzenei történelemkönyvekbe, ezek simán ott vannak a 2000-es évek legjobb dalai közt. Azonban Karen O, a zenekar frontembere és énekesnője az utóbbi években már nem csak zenekarával foglalatoskodott, előbb akkori párjának, Spike Jonze-nak a Where The Wild Things Are című félanimációs filmjéhez írt zenét, majd tavaly Oscar-jelölésig jutó dalt szerzett a szintén Jonze által jegyzett Herhöz. A The Moon Songot aztán a díjátadó gálán elő is adta, mégpedig Ezra Koenig, Vampire Weekend-vezérrel. 


KAREN O PÁR HÓNAPJA BOB MARLEY-T IS ÉNEKELT, EGY IGEN JÓ DISZKÓS FELDOLGOZÁSBAN.

Sejthető volt, hogy ezek a mellékprojektek mind egy rendes szólóalbum irányába vezetnek, most ez be is bizonyosodott. A Crush Songs című album Julian Casablancas, Strokes-frontember kiadójánál, a Cult Recordsnál fog megjelenni (mellesleg Casablancas is a napokban jelentette be, hogy érkezik második szólólemeze). Karen O ezt írja az albumról: "27 éves koromra nagyon sokat csalódtam. Nem tudtam, képes leszek-e még valaha szerelembe esni. Ezeket a dalokat abban az időben írtam és rögzítettem, teljesen egyedül. Az album igazából ennek a szerelem utáni küzdelemnek a soundtrackje. Ha valaki más most folytatja le ezt a csatát, akkor remélem, hogy ezek a számok rezonálnak majd az érzéseivel." Tehát nem elképzelhetetlen, hogy a Moon Songhoz hasonló gyengéd, akusztikus hangszerelésű szerzeményekre lehet majd számítani. A Crush Songs először csak limitált példányszámú vinyl-kiadásban fog megjelenni, Karen saját készítésű rajzaival, és kézzel írt dalszövegekkel. Miután ezek elfogytak (aligha lesz hosszú idő), lehet majd csak megvásárolni digitálisan és CD formátumban. Dalt az énekesnő még nem osztott meg az albumról, lent a borítót tudjuk megmutatni.

A lemezkiadó, azaz Casablancas is csinált egy kis hype-ot az anyagnak: "nagyon izgatott, szerencsés és büszke vagyok, hogy egy ilyen klasszikus albumhoz lehet közöm, egész nap hallgatni akarom, annyira jó!" - mondta a Strokes-énekes. Ha a sajtóanyag alapján a 2005-2006 körüli időszakra tesszük a dalok keletkezését, akkor érdemes megemlíteni, hogy 2006 decemberében már kiszivárgott a netre egy KO At Home című háromnegyed órás demó (lent mutatjuk a teljes anyagot), amin akusztikus gitáros, harmonikás, csörgős, szomorkás dalocskák sorakoznak, azon sem lennénk meglepve, ha a debütlemez mutatna ezzel némi átfedést.

Érdekesség: a Crush Songs szeptember 9-én fog megjelenni, ugyanazon a napon, amikor a Death From Above 1979 kultduó és az Interpol visszatérő lemezei is. Aznap lesz mit hallgatnunk, az biztos. 


Az első Karen O-szólólemez, a Crush Songs borítója:

karen-o-crush-songs.jpg


a The Moon Song előadása az Oscar-díjátadó gálán:


ez pedig a 2006-ban kiszivárgott KO At Home demó: 

https://recorder.blog.hu/2014/06/26/karen_o_iden_vegre_szololemezt_jelentet_meg_kesz
Karen O idén végre szólólemezt jelentet meg!
süti beállítások módosítása