Budapesten koncertezik a Blondie!

2014.06.25. 13:12, Frontrecorder

blondie_1.jpg

Jobb későn, mint soha: megalakulása után negyven évvel végre Magyarországra is eljut a Blondie zenekar, amely szeptember 9-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.

A zenekart a gitáros Chris Stein és (volt élettársa) az énekesnő Debbie Harry alapították 1974-ben, de a Blondie nevet csak a következő évben vették fel. A New York-i punk / art rock / new wave közegből néhány év alatt a világ egyik legnépszerűbb popzenekarává nőtték ki magukat, 1982-ig sűrű egymásutánban szállították a zeneileg eklektikus, vibráló energiájú albumokat és rajta a ma már klasszikus slágereket - soroljuk? Soroljuk: Denis, Hanging On The Telephone, Heart Of Glass, Union City Blue, Atomic, Rapture és persze a Call Me, hogy tényleg csak a legnagyobbakat említsük.A Blondie 1982 és 1997 között szünetelt, újjáalakulás óta viszont töretlen, sőt, nyugodtan mondhatjuk, fiatalos lendülettel működik (sokkoló tény: minden idők egyik legjobb rockcsaja, Debbie Harry már 68 éves). Idén május közepén jelent meg a fennállásuk  40. évfordulóját ünneplő Blondie 4(0) Ever című dupla kiadvány, melynek egyik lemeze egy új dalokat tartalmazó stúdiólemez (a Ghosts Of Download a sorban a tizedik) , a másik pedig a legnagyobb slágereik újra felvett verzióiból összeállított Greatest Hits Deluxe Redux válogatás. A dupla lemez, és a negyvenéves jubileum apropóján zajló világ körüli turnéja érinti hazánkat is: a Blondie szeptember 9-én, kedden este a Papp László Budapest Sportarénában adja első magyarországi fellépését. A zenekarban a három eredeti tag - Chris Stein, Debbie Harry és a dobos Clem Burke - mellett jelenleg Tommy Kessler gitáros, Leigh Foxx basszusgitáros és a billentyűs Matt Katz-Bohen játszik.

AZ ÚJ BLONDIE-LEMEZRŐL, AZ ÚJJÁALAKULÁS ÓTA ELTELT IDŐSZAKRÓL ÉS A NEGYVEN ÉV LEGJOBB PILLANATAIRÓL CHRIS STEIN MESÉLT NEKÜNK.

A Blondie koncertjére jegyek június 26-án 10 órától kaphatók a ww.livenation.hu oldalon keresztül.


az új lemezről biztosan előkerül majd ez a dal, persze sajnos a benne közreműködő Beth Ditto nélkül, ahogy ezen a londoni koncerten is:


ugyancsak az új lemezről egy dal, az I Want To Drag You Around lyric videója:


és a legnagyobb Blondie-sláger, a Call Me egy 2012-es fellépésről:

Címkék: blondie
https://recorder.blog.hu/2014/06/25/budapesten_koncertezik_a_blondie
Budapesten koncertezik a Blondie!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr776414163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.