rod_2.jpg

A Run Over Dogs zenekar idén február-márciusban sikeres európai turnét abszolvált, a koncertkörúton szerzett élményeket itt a Recorderen összegezték írásban, illetve a videoblogjukon dokumentálták a külföldi fellépések előtti-alatti-utáni történéseket. Sőt, a leforgatott videoanyagokból pluszban kijött még egy klip is, amit a From The Venn Street To East Putney című dalukhoz vágtak össze, és nálunk látható először.

Habár a dal címe Londonra utal, ahol a Run Over Dogs három koncertet is adott három különböző klubban, nem a turné ihletésére született, hanem korábban, még a zenekar Noxious Foodies című tavalyi bemutatkozó albumára. Mint a frontember, Czeglédi Szabolcs mondja, " a dal maga egy Dél-Nyugat-Londonban kezdődő és végződő éjszakáról szól, amint a Venn Street Records nevű zsúfolt szórakozóhelyről egy egészen furcsa útvonalon, részeg angol lányokban botladozva East Putney városrészbe érkeztünk. Bár maga a szám már 2013-ban elkészült, és egy könnyed dalként szerepel az első lemezünkön, az idei 15 állomásos európai turnénk során úgy éreztük, megérdemelne egy klipet. A rengeteg videóból így nem csak egy több részes sorozat, de egy új, eddig nem látott jelenetekből álló videoklip is kikerekedett. Ezúton is szeretnénk megköszönni a közreműködést Nagy Balázsnak, aki hajlandó volt egy hónapot velünk összezárva eltölteni, és dokumentálni az első külföldi turnénkat!"

A Run Over Dogs a tervek szerint júliusban kezd dolgozni a következő, 3-4 számos kislemezén, mely előreláthatólag szeptemberben jelenik meg, és "tutira dögös anyag" lesz Szabolcs szerint. Valamikor az ősz folyamán egy komolyabb klip is várható a srácoktól, akiket élőben legközelebb most pénteken a Fishing On Orfű fesztiválon lehet látni, nem élőben pedig az itt debütáló turnéklipben.

https://recorder.blog.hu/2014/06/19/klippremier_run_over_dogs_from_the_venn_street_to_east_putney
Klippremier! Run Over Dogs: From The Venn Street To East Putney

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr906385537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása