Terepszemle – Beszámoló a londoni Field Day Festivalról, 2014.06.08.

2014.06.18. 16:52, rerecorder

the horrors.jpg

2007 óta minden évben megrendezésre kerül az észak-kelet-londoni Viktória parkban a Field Day Festival, amely mi másról is szólna, mint a különböző nemzetek ételeiről, alkoholos italokról és persze remek koncertekről (legalábbis így reklámozzák). A legtöbb fesztivállal ellentétben, itt nem a legnagyobb nevekre utaznak a szervezők, hanem előnyben részesítik az éppen feltörekvő zenészeket/zenekarokat, de persze bőven szerepelnek ismertebb nevek is a programban. Az idén két naposra bővült fesztivál headlinere a Metronomy és a Pixies volt. Csonka Mátyás beszámolója.

A második napra sikerült idén eljutnom, amelyen ugyan lényegesen kevesebb fellépő volt, mint a nyitónapon, de számomra sokkal izgalmasabb neveket tartogatott, úgymint a Horrors vagy a Temples, de ezekről majd később. Hosszabb metrózás és egy kis séta után jutottam el London észak-keleti csücskébe, Hackneybe, ahol egyből elkapott a fesztiválhangulat a helyszínre tartó tömegtől. Valószínűleg áldhatták az eget a szervezők, hogy pont a hétvégén köszöntött be a kánikula (25 °C itt már annak számít), úgyhogy a legtöbb itteni eseménnyel ellentétben elmaradt a sárdagonya, helyette garantált barnulás volt, mivel a főszínpad a nappal szemben helyezkedett el. Nem túlzottan nagy területet foglalt el a fesztivál, így könnyedén el lehetett jutni az egyik színpadtól a másikig.

field day.jpg

Már délután háromkor az Eat Your Own Ears elnevezésű nagyszínpad előtt a The Wytches fellépését lehetett hallgatni. Nyárvégén első lemezükkel jelentkező trióról továbbra is az a véleményem, hogy egy piszkosul jó horror-garázsrock zenekart alkotnak, de látszott rajtuk, hogy még szokniuk kell a fesztiválok nagyobb színpadjait, hiszen eléggé szégyenlősen játszottak. Utánuk jött a Tame Impala testvérzenekara a Pond, amelyet az említett zenekar egykori basszusgitárosa Nick Allbrook vezet, mint énekes-gitáros. Jay Wattson (dob) és Cam Avery (jelenlegi TI-basszer) is a Pond állandó tagja. A szinte évente új lemezzel jelentkező kollektívának volt miből összeválogatnia a számlistáját, bár rengeteg új dalt is játszottak, ám a lényeg az, hogy hatalmas fesztiválhangulatot csináltak, kiváló zenészek egytől egyig.

pond.jpgKésőbb az év egyik legizgalmasabb új produkciója a Temples négyese következett, akiknek első lemeze a Sun Structures idén februárban jelent meg, a dalok többségét természetesen erről játszották. Külsőre úgy néztek ki, mint akik egyenesen a 60-es évekből szöktek meg, de hát pszichedelikus darabjaikhoz mi más is illene. Látszott, hogy rövid idő alatt nagy népszerűségre tettek szert az angol fiatalok között, hiszen szinte megőrült értük a tömeg – mondjuk azért egy-két mosolyt bedobhattak volna, mert hihetetlen fapofával álltak végig a koncert alatt. Egyből a Colours To Life-fal kezdek, amely személyes kedvencem, majd a Shelter Song-gal zártak, ami eddigi legnagyobb slágerüknek számít. Pár szám erejéig átnéztem a Shacklewell Arms nevű sátorába a Drenge koncertjére is, de a nagy tömeg miatt nem jutottam be, úgyhogy csak kintről hallgattam pár szerzeményt a Loveless-testvérek produkciójából, amely valószínűleg egy romos kis klubban sokkal otthonosabban működött volna.

horrors 2.jpgA nap fénypontja (legalábbis számomra) az éppen friss lemezes The Horrors volt, akikhez már többszörös is volt otthon szerencsénk, de még nem a Luminous szerzeményeivel (arra decemberben kerül majd sor). Szinte rossz volt ránézni a frontemberre Badwan Farrisre, aki a hőség ellenére is képes volt bőrdzsekiben végigénekelni a koncertet – és ha már nála tartunk:  ideje lenne valami hangszert nyomni a kezébe, hiszen szinte minden második számuk legalább 8-10 perces hosszúságú, amelyek instrumentális részeiben egyszerűen nem tud mit kezdeni magával a színpadon és eléggé zavaró tud lenni egy idő után. Hogy a zenére is kitérjek: egyaránt játszottak korábbi lemezeikről – a Strange House kivételével –, sajnos most a Sea Within A Sea átírt változata annyira nem működött, kár érte. Azonban így élőben jött át leginkább, hogy mennyire popos lett az új albumuk, szinte már táncolhatóak voltak a számok, ráadásul a szövegeket is sokkal könnyebben lehetett érteni, mint korábban. Mindenesetre továbbra is az egyik legjobb koncertzenekarnak tartom őket, bár ebben lehet benne van az elfogultságom is.

Utánuk rögtön rohantam a Future Islands sátoros fellépésére, hogy élőben is lássam Gerrit Welmers híres, magnetizáló hatású előadását (amit David Letterman Show-ban tett széles körben ismertté). Sajnos a sátor újra teljesen megtelt, úgyhogy csak kintről szemléltem az eseményeket. Hát, valószínűleg Gerritnél többször senki nem fuckingozott az egész hétvégén, mindenesetre hihetetlenül sokat kommunikált a közönséggel – ettől is egy nagyon szimpatikus frontember. A hangulat remek lehetett benn, persze leginkább az idei Singles című lemezük dalaira tomboltak az emberek (csak az igazi hipszterek ismerték őket korábban is, haha), mindenesetre otthon egy A38-as koncerten szívesen újra megnézném őket közelebbről is.

Csonka Mátyás

https://recorder.blog.hu/2014/06/18/terepszemle_beszamolo_a_londoni_field_day_festivalrol_london_2014_06
Terepszemle – Beszámoló a londoni Field Day Festivalról, 2014.06.08.

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr566356233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása