Meghallgatható Aphex Twin húsz éve elfekvő albuma

2014.06.17. 17:45, Frontrecorder

rdj.jpg

Mint arról beszámoltunk, áprilisban előkerült egy tesztpéldánya annak az albumnak, amit Aphex Twin, jobban mondva Richard D. James rögzített Causttic Window néven. Az 1994-re datált, soha ki nem adott, mindössze néhány példányban létező nagylemezanyagot a We Are The Music Makers rajongói szájt szerezte meg, majd Kickstarter-kampányt indított, hogy legalább egy szűk kör hivatalosan is birtokolhassa az "elveszett" albumot digitális formátumban. A kampány jócskán sikerrel zárult, a lemez pedig természetesen már kikerült a YouTube-ra, így bárki meghallgathatja - ami persze nem ér fel azzal, mint magunknál tudni az Apehx Twin-legenda egy különleges darabját.

Az Aphex Twin és a kiadója, a Rephlex jóváhagyásával lefolyt közösségfinanszírozó kampányba több mint négyezren szálltak be, azaz ennyien fizettek minimum 16 dollárt azért, hogy utána legálisan letölthessék a Caustic Window-albumot. A kereskedelmi fogalomba soha nem került lemezen - amelynek létezéséről 1999 óta lehet tudni - 16 szám van, ebből két trekk (Phlaps, Cunt) látott napvilágot korábban válogatásokon, az utolsó kettő pedig nem zene, hanem "telefonbetyárkodás". A Kickstarteren összesen 67 424 dollár jött össze, ez a pénz (mínusz a digitális maszterelés és a disztribúció költségei) Aphex Twint és a Rephlexet illeti. Az előkerült vinyl tesztpéldányt pedig épp elárverezik az eBay-en; jelenleg 6200 dollárnál tart, még hat napig lehet licitálni ráAz eladásból származó összeget elosztják a Rephlex, a kickstarteres befizetők és egy még meg nem nevezett jótékonysági szervezet között.

Aki az olvasóink közül netán befizetett erre a lemezritkaságra, annak nagy fel, a többieknek viszont marad a potyázás; alább meghallgatható a teljes, mindmáig kiadatlan Caustic Window-album, amely zeneileg Aphex Twin két Selected Ambient Works-gyűjteményéhez áll a legközelebb:

https://recorder.blog.hu/2014/06/17/meghallgathato_aphex_twin_husz_eve_elfekvo_albuma
Meghallgatható Aphex Twin húsz éve elfekvő albuma

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr556313182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.