Te vagy a dal – Az építészetről táncolás művészete

2014.06.15. 17:31, rerecorder

ArthurPhillipscreditBarbiReed.jpg

Hogyan lehet írásban megfogni a zenét? Zenéről írni tényleg olyan képtelen és hiábavaló próbálkozás, mint az építészetről táncolni? Arthur Phillips Te vagy a dal című regénye nemcsak, hogy teljesíti ezt a feladatot – mindezt bámulatosan összetetten és átfogóan teszi. Könyv és pop fókusztémánk zárócikke a ma záródó Margó Irodalmi Fesztivál és a holnap véget érő 85. Ünnepi Könyvhét mellé.

phillips te vagy a dal_1.jpgA magyar olvasó közönség egyik titkos kedvenc kortárs amerikai szerzője Arthur Phillips, ezt pedig, ha más nem, elősegíti az a tény, hogy a szerző két évet élt Budapesten a kilencvenes évek elején. Bemutatkozó és legnagyobb sikert aratott regényében, a magyar fővárosban játszódó Prágában Phillips úgy ír a neki két évig otthont adó városról, hogy az embernek honvágya támad a saját szülővárosa után, még akkor is, ha éppenséggel ott tartózkodik. Phillips az egyik legmaibb szerző: könyveiben tökéletes arányban keveredik a telibe találó témaválasztás, a pszichológiai mélység, az érzékenység és az ügyes tollforgatás. Útkeresése során volt jazzzenész és reklámszövegíró, de az út végén a regényírásban talált magára. Ez az útkeresés és az önelemző tendenciák érződnek a könyveiben, az írásai egyfajta terápiás eszközként hatnak, amelyekben élesen kirajzolódnak a családi konfliktusok nyomán kialakuló személyes válságok. Akár a Viktoriánus-kori szellemjárta díszletek közé helyezett, a gyereket démonként molesztáló szülők közti ellentétről van szó (Angelika), akár a Shakespeare-rajongás háttere előtt megelevenedő  kórosan szoros apa-lány viszonyról (The Tragedy of Arthur), Phillips briliánsan teljesít. Nem csoda, ha az olyan lapok, mint a Washington Post, vagy a New York Times Amerika egyik legjobb aktuális írójának kiáltották ki.

A Te vagy a dalban is azzal a rá jellemző érzékenységgel nyúl a zene témájához, amitől működni tud a zenéről írás. A sztori főhőse a negyvenes évei elején járó reklámfilmrendező Julian, aki életének minden jelentős pillanatához tud egy dalt rendelni, és aki traumák sorozata után beleszeret egy nála jóval fiatalabb ír énekesnőbe. A 2009-ben megjelent könyv kapcsán maga Phillips is írt egy esszét, amiben a zenéről írás misztériumát fejtegeti. Ebben le is szögezi azt az alaptételt, miszerint lehet zenéről írni, de csak ha a szerző és az olvasó birtokol egy közös szókincs és élményhalmazt, vagyis az olvasó ismeri az adott zenéket, de legfőképp: a zenehallgatás közben tapasztalt élmények és az általuk kiváltott érzések is ismerősek neki.

A Te vagy a dal olyan módon és olyan elemekből építi fel a zenehallgatás és zeneszeretet élményét, amelyek annak ellenére ismerősek és működnek, hogy a könyv középpontjában álló előadó, Cait O’Dwyer és zenéje fiktív. Ez kezdődik az előadóba véletlenül botlással, ami –  túlzás nélkül – mindent megváltoztat:

„havazott, Julian ki sem dugta volna az orrát, csak hát elfogyott a vécépapír”

Ezt követi a közeg atmoszférájának felvillantása, ami terepet biztosít a későbbi varázslat megszületéséhez

„a zenekar előadta az archetipikus hangoló rituálét: a gitár fémaljzatát csiklandozó jackdugó zizegése, mielőtt a helyére kattan; a pergőt állítgató dobos jambikus 1-2 – szünet – 1-2-i; a rendkívül vicces belsős poénok  a basszusgitáros és a dobos között; az erőltetett haverság ami megkülönbözteti az embereket a szalag két oldalán”.

Aztán jön az énekescsaj személyének felskiccelése:

„bőrcsizmája orrával megbökte a műsort, amit a padlóra ragasztottak  és azt búgta a gitárosának, légyszi fakezű, játsszál rendesen”.

Ott van még az előadók listája, akiknek hatását Julian felfedezni véli a lány művészetében:

„Billie, Ella, Janis, Alanis, Sinéad, Patti Smith, Edie Brickell, Annie Lennox, valószínűleg letagadná Madonnát, Stevie Nickset és Belinda Carlisle-t, de a tényeken ezt mit sem változtat”.

Mindezt a lényeg, a zene hatása koronázza meg:

„Julian bedugta iPodját a stúdió cuccába és fizikai megkönnyebbülést érzett, ahogy a nap ostobaságát céltudat írta felül”.

Ezek az összetevők egyenesen vezetnek el a ráakadás pillanatához, Phillips pedig egészen  pontosan fogja meg ezt a különleges momentumot:

„Nem hitte, hogy a lány valóban érti őt, vagy segíteni szeretne neki, de amikor a dal hatott – benyomásokat gyűjtött, szűrt, tömörített és adott vissza, az a csodálatos ajándékérzés fogta el, hogy a fejhallgató egy különleges kétirányú kapcsolat az ő elméje és a hang között, aminek így tehát tudnia kell őróla.”

A regény szövege elsősorban olyan módon fogja meg a zenehallgatás élményét, hogy az általa kiváltott hatásokat írja körbe. Az egyik ilyen a zenének az időgép-szerű kvalitása, vagyis az a képessége,  hogy azt meghallva visszarepítheti a hallgatót egy olyan múltbeli pillanatba, amelyhez az adott dal kötődik. Ha elég erős az asszociáció, egy dal felvillanthat egy múltbeli helyzetet, atmoszférát, az abban megélt érzéseket, sőt – ahogy a regény címe is rámutat – a szeretett személlyé is tud válni. Ez történik Julian apjával is, akinek traumáktól sújtott élete (előbb  a fél látbát vesztette el a háborúban, aztán később a feleségét) fénypontja az volt, mikor egyazon estén megnézhette élőben imádata tárgyát, Billie Holidayt, és találkozott jövőbeni feleségével, gyerekei anyjával, élete szerelmével. Ez az asszociáció később alapjában határozza meg, nemcsak az apa, hanem a fia életét is. Julian, apja Billie Holiday imádatának bűvöletében felnőve azon morfondírozik, hogy apja az ominózus este bootlegjét hallgatva, vajon

„újra élvezi-e az illanó érzést, hogy van felesége, lába, jövője?”

Az apa és fia kapcsolatát – amely a zene mindent átitató jelenléte ellenére is a könyv központi magvát adja –  az érzelmek indirekt kifejezése és kommunikálása, vagyis a zenéről való beszélgetés határozza meg. Ezzel Phillips a zenehallgatás másik benefitjét mutatja be. Julian, akit szintén személyes tragédiák sora sújt, az érzések direkt kommunikálására képtelenül, dalokon keresztül próbálja felesége felé kifejezni az érzéseit. Egy dal hangulata, dalszövegei és atmoszférája egy adott érzelmi állapotot tükröznek, amivel egy pillanat alatt azonosulni tud az, akit hasonló érzések feszítenek. Ha pedig valaki kódolni tudja egy dal érzelmi szimbólumrendszerét, akkor azon keresztül akár még be is tud lépni egy másik ember érzelmi állapotába.

„Felteszek neked egy dalt. Carltonra gondoltam és eszembe jutott egy dal, ami arra emlékeztetett, mikor találkoztunk, és..”

Ez azonban ritka képesség, és olyan szintű empátiát igényel, amellyel nem biztos, hogy sokan rendelkeznek. Nem csoda,ha Julian, aki a meg nem élt fájdalmaktól eltompulva, érzések direkt kifejezésére képtelenül téblábol a világban, pillanatok alatt elvész a fiatal énekesnő megértéstől átitatott zenéjében (Phillips géniusz módon az In the Service of all Blue Men címet találta ki a lány debütáló lemezének) és ott talál a vigasz illúziójára.

TheSongIsYou.jpgJulian, aki nyugtalanítóan kezdi ismételni apja sorsának bizonyos elemeit, végül rátalál arra az arany középútra, amely Phillips egyik fő mondanivalója a könyvben. Míg az apa a múlthoz kötő zenében elmerüléssel a zenét egyfajta drogként használja, Julian megtöri ezt a kört és a zenéhez másféle módon, egyfajta terápiás eszközként nyúl. A könyv egyik csúcsjelenete, mikor  az eltompult Julian egy utcán látott jelenet, a közeledő vihar és a fülébe dugott iPodról szóló dal kombinációjának hatására hirtelen kapcsolatba kerül a tudatalattiba leszorított trauma fájdalmával. A letaglózó érzések megélése, bármilyen fájdalmas, egyben gyógyító is, ezzel Phillips a zenehallgatás újabb jótékony hatását illusztrálja. Egy komplex érzelmi állapot közepén nehéz tisztán látni, de ha egy dal kifejezi nekünk az érzést, máris könnyebb beazonosítani és kreatívan kezdeni vele valamit.

Mindezen kívül ami Phillips regényét kiemelkedővé, átfogóvá és maivá teszi, az az apa-fiú kapcsolatot övező problémák lélekbe találó feltárása, a traumafeldolgozás katarzisa, a zene mögött esetenként megbújó illúzió bemutatása és a telekommunikációs kütyükön lógó 21. századi generáció bizarr kapcsolódási formáinak felvázolása. A főszerep persze a zenéé és a regény szövege, amely ezt a médiumot minden oldalról kóstolgatja, pontosan azzal ér el hatást, amivel maga a zene is tenni tudja ugyanezt:  teremt egy varázsos, jóleső közeget, amelynek bizonyos elemei kísérteties, néha kissé felfoghatatlan módon ismerősek, amelyek személyes emlékfoszlányokat villantanak fel a hallgatóban, ezzel fogva meg őt. A könyv visszafogott, melankolikus, tompa fájdalommal teleszőtt, érzékeny világa nem biztos, hogy mindenkiből ugyanazt a hatást váltja ki, mint ahogy ugyanaz a dal sem biztos, hogy ugyanazokat az érzéseket kelti két különböző hallgatóban. De akinek ismerős ez a világ, az jólesően fog elmerülni a Te vagy a dal borongósan szeretnivaló atmoszférájában.

Katona Eszter

https://recorder.blog.hu/2014/06/15/te_vagy_a_dal_az_epiteszetrol_tancolas_muveszete
Te vagy a dal – Az építészetről táncolás művészete

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr396303788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.