Fapados streamingszolgáltatás az Amazontól

2014.06.14. 14:50, BizRecorder

amazon-prime-site.jpg

Hivatalos, látványos bejelentés ugyan nem történt, de a jelek szerint a héten elindult az Amazon Prime Music, a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi cégének zenei streamingszolgáltatása, amely több téren is eltér a konkurenciától. Sőt, nem is igazán szállt be a streamingpiaci versenybe, mégis annak komoly tényezője lehet.

Az Amazon esetleges streamingpiaci belépéséről lassan egy éve szólnak hol intenzívebben, hol kevésbé intenzíven a pletykák, melyek aztán idén tavasszal, a Fire TV névre keresztelt set-top box bejelentésével egy időben erősödtek fel igazán. A most minden különösebb csinnadratta nélkül elindított szolgáltatás üzleti modellje pedig pontosan az, amelyről a hírek korábban szóltak: kizárólag azok számára elérhető - ingyenesen -, akik előfizetői az Amazon Prime prémium szolgáltatásnak, amely a zenei tartalmak hozzáadásával immáron évi 99 dollárba kerül. Ez azt is jelenti, hogy önmagában, különálló egységként nem jelenik meg a streamingszolgáltatás és a dalok streamelési lehetősége, a felhasználóknak maguknak kell gyűjteményeket összeállítaniuk ahhoz, hogy aztán meghallgathassák, amit szeretnének.

Az Amazon Prime Music tehát nem akar önálló szolgáltatás lenni és önálló szolgáltatásként versenyezni. Mindez talán jobb is, ugyanis könnyen és rögtön kiszúrható hiányosságai vannak, elsősorban tartalmi téren. A kínálat ugyanis csupán egymillió dalból áll, ami a vezető streamingszolgáltatók 20-30 milliós adatbázisához képest megmosolyogtatóan kevés. A legnagyobb hiányzó a Universal, amellyel az Amazon egyelőre nem tudott megállapodni, és melynek következtében olyan előadók hiányoznak a katalógusból, mint a Bon Jovi, Elvis Presley, Stevie Wonder, a Tom Petty & The Heartbreakers és a U2, vagy a mai sztárok közül Jay-Z, Kanye West, Katy Perry, Lady Gaga. Ez a tátongó tartalmi űr visszavezethető ahhoz, ami az Amazon és a kiadók között tárgyalásokról kiszivárgott, és amelyek alapján az Amazon a független kiadók számára 5, az összes major kiadó számára pedig évi 25 millió dollárt ajánlott fel, melyen az egyes kiadók a lejátszott dalok arányában osztozhatnának. Mindezt megfejelve az Amazon gyakorlatilag ultimátumot adott a kiadóknak: amennyiben nem egyeznek bele a felajánlott feltételekbe, úgy nem lesz megállapodás - nos, a Universal esetében ez a taktika úgy tűnik nem jött be.

De ez Amazon megközelítése is eltér az ismert és piacvezető streamingszolgáltatások által alkalmazottól. Az Amazon ugyanis egy inkább a Beats Music-ra hasonlító, szakemberek által összeállított lejátszási listákat ajánló, elsősorban a régebbi. ún. back catalogue tartalmakra épülő szolgáltatás, amely szándékosan nem a slágerekre koncentrál.

A Prime Music megjelenésével egy időben egyébként az Amazon integrálta zenei szolgáltatásait az Amazon Music márkanév alá, így mostantól az MP3 letöltés, a felhőalapú szolgáltatás és streamingszolgáltatás együtt, egy helyen lesz elérhető. Ez a hatalmas e-commerce gépezet, amelybe most a Prime Music-ot integrálták önmagában is hatalmas felhajtóerő, másrészt a Prime-nak magának - meg nem erősített hírek szerint - már jelenleg is mintegy 20 millió előfizetője van, és számukra a Prime Music ingyenes lesz, ráadásul reklámok és külön előfizetési díj nélkül. Mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy a streamingszolgáltatásokkal maximum egy árban levő, ellenben azoknál lényegesen többet nyújtó csomagot kap majd az előfizető - az az előfizető, aki ez esetben nem csupán a zenerajongók, hanem a filmek, sorozatok vagy éppen könyvek kedvelők közül is kikerülhet

Végeredményben teljesen más megközelítést alkalmazva az Amazon könnyen a streamingpiac élén találhatja majd magát!


Pléh Dániel

Címkék: amazon
https://recorder.blog.hu/2014/06/14/fapados_streamingszolgaltatas_az_amazontol
Fapados streamingszolgáltatás az Amazontól

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr336299612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása