Mostantól ez lesz a te Indie-d – A műfajindító C86 válogatáskazetta

2014.06.01. 13:29, rerecorder

c86-front.jpg

Egy 1986-ban – a korszak legolvasottabb zenei hetilapjának (New Musical Express) ingyenes mellékleteként, a korszak népszerű formátumán – kazettán kiadott 22 számos válogatás most jócskán túlbővített változatban újra megjelenik – elég sok pénzért és a korszak nem túl népszerű zenei hordozóján, tripla cd-n. Milyen ironikus, nem? A két focicsapatnyi sikertelen zenekart tartalmazó kompiláció addig soha (na jó, a garage-psych rock Nuggets-t leszámítva) nem okozott ekkora felhajtást és hatást, mint a C86. Ha meg igazán belegondolunk, azóta se.

Június 9-én tripla cd-n (persze nyilván digitálisan is), 72 dalra bővített változatban, közte négy kiadatlan szerzeménnyel a Cherry Red kiadó gondozásában újra megjelenik a legendás NME-kazetta, a C86 (a teljes dallista itt látható). Nem ez lesz persze az első újrakiadása, 1987-ben – tulajdonképpen váratlanul nagy sikere miatt – megjelent vinylen is, sőt 2006-ban készült egy dupla cd-s válogatás (CD86: 48 Tracks From The Birth Of Indie Pop) is a korszak dalaiból (Bob Stanley, Saint Etienne-tag és zenetörténész állította össze több, de nem az összes számmal az eredeti kiadványról és még több korabeli obskúrus szerzeménnyel – közte néhány középszerű felvétellel is). Ha valami tripla cd-s újrakiadásig jut, az sokat jelent. Például azt, hogy teljesen megérdemelten emlékezik rá az utókor, mert nagyhatású kiadvány.

c86-side2.jpgA legtöbbek szerint egyszerűen az indie-zene origója. Mármint ahogy évtizedekig értettük a szó mögött azt a fajta gitárzenét. Na persze az indie már jóval ezt megelőzően működött jelzőként, illett Buzzcocks-ostól a teljes DIY-punkmozgalomra, aztán az ezek nyomában született meghatározó hetvenes évek végi, nyolcvanas évek első felét uraló független lemezcégekre, de a szűkített terminus technicus ehhez a kiadványhoz fűződik. Az NME, ahogy a korabeli brit lapok többsége, alkalmanként csomagolt kazettát friss számaihoz, ezzel is növelve a keresletet a magazin iránt. Az első emlékezetes, még inkább eklektikus NME-féle gyűjteményes korrajz-anyag (a kazetták játékidejét jelző C45, C60, C90-nel és az adott évszámmal játszó) C81 volt, a C86 pedig, a 22-es katalógusszáma ellenére a 23. ilyen kiadvány volt a hetilapnál. A hagyományos friss lemezkiadós megjelenések promóciója helyett a lap szerkesztői közül Neil Taylor, Adrian Thrills és Roy Carr lényegében azzal a szándékkal állították ezt össze, hogy a nem túl nagy hangú, de mégiscsak szemmel láthatóan nyomuló friss, és többé-kevésbé zeneileg is összeilleszthető aktuális zenekarokat bemutassák. Illetve, hogy jelezzék, a lapnál ekkoriban uralkodó soul, R&B, valamint nagyon feljövő hiphop mellett a gitárzene, köszöni, továbbra is egészséges fejlődésnek örvend. A C86 tökéletesen elkapta azt a magazinok közti versenyt is, amely az új tehetségek meg-, az új szubzsánerek kitalálására és általában a miniszínterek felfedezésére irányult.

c86-tracks.jpg


A leginkább jangle popnak hívott, Orange Juice-, Josef K-, Felt-, Smiths-, power pop-, Paisley Underground-gyökerű csilingelő, dallamos gitárzene számos kezdőzenekara mutatkozott be a C86-on (és a hozzá kapcsolódó egyhetes koncertsorozaton), de ennél sokkal fontosabb a miniszínterek összeterelésében, a zenekarok, kiadók megerősödésében, úgy általában a jelenségre való figyelemfelhívásban a szerepe. Jelentős abból a szempontból is, hogy a több női hangszerest, énekest is felvonultató válogatás nyomán nőtt a nők szerepe a korabeli színtereken, kiadóvezetésben, promóteri szerepkörben. És persze lényegében az indie gitárzene máig érvényes (bár persze folyton árnyalódó) meghatározása is innen ered. A C86-ből nőtt ki az anorákos-, a brit twee-, a shoegaze-, és a kilencvenes évek elejéig az összes indiepop-színtér.

Primal+Scream+hampstead+1991-e1302517302406.pngÉs, hogy kikről van szó? A legnagyobb karriert egyértelműen a Primal Scream (balra) futotta be, mely itt egy tökéletes másfél perces Byrds-ízű dallal (Velocity Girl) tette le a garast (bár a zenekar gyorsan elhatárolódott a „hangszereiken játszani se tudó” színtértől, azért e nélkül a dal nélkül a Stone Roses sem úgy történt volna meg, ahogy). Nyomukban az ekkoriban még inkább punkgyökerű zenét játszó The Soup Dragons lihegett (ők nagyjából az évtizedfordulós baggy-ig tartották a lépés(váltásoka)t – nem is sikertelenül, sőt). A Pastels ugyan mindig elhatárolta magát a twee-vonulattól, ám hol ábrándos-álomszerű, hol amatőrre vett, hol zajosabb zenéje határozott előképe például a Pavementnek. A Shop Assistants a Smiths hatására alakult, de sodróbb dalaik shoegaze-, lassabb számaik dreampop-előképnek is beillettek. A nyolcvanas évek második felében indie-listák meghatározói lettek a Half Man Half Biscuit, a Wedding Present és a Mighty Lemon Drops nevű zenekarok. A Half Man Half Biscuit a leginkább rockos és éles nyelvű volt mind közül, John Peel egyik nagy kedvence a korszakból, a másik meg naná, hogy a Wedding Present, amely zenekar a posztpunktól a jangle-ön át a powerpopig kipróbálta magát sok alstílusban és a Primal Screamen kívül a legtöbb maradandó albumot készítette el a kazetta 22 társasága közül (élen az 1987-es George Besttel). Persze Peel a szintén indie No. 1 albummal büszkélkedő Mighty Lemon Dropst is bírta, akiknek pszichedelikus-jangle popos első albuma (Happy Head, 1986) amolyan obskúrus csodalemez.

A HALF MAN HALF BISCUIT MAGYAR UTALÁST IS ELREJTETT AZ EGYIK DALÁBAN.

McCarthy.jpgHárom zenekar az utódjai miatt vált igazán fontossá, bár a Servants-The Wolfhounds-McCarthy triászból leginkább az utóbbi (balra) önmaga jogán is igen erős és maradandó albumokat készített. A későbbi Stereolab-vezető Tim Gane (a McCarthy harmadik, utolsó albumán már a Stereolab másik alaptagja, Laetitia Sadier is szerepelt) és a szélsőbalos Malcolm Eden köré épülő McCarthy fülbemászó dallamokkal ültetett erősen politikus szövegeket a fogékony fejekbe (a Manic Street Preachers nagy rajongójuk), első albumuk (I Am A Wallet, 1987) instant klasszikus. A Servants leginkább arról ismert, hogy itt zenélt a későbbi The Auteurs-alapító Luke Haines, pedig a zenekar karrierje alatt megjelent album (Disinterest, 1989) szintén emlékezetes. A rockosabb Wolfhounds is a viszonylag sikeresebb C86-zenekarok közé tartozott, de a vezető, David Callahan a posztrockos Moonshake-kel jóval eredményesebb volt a kilencvenes években, Matt Deighton gitárost pedig az Oasis turnézenészeként láthattuk viszont. Aztán a sok-sok további előadó között is akadnak még izgalmasak: a remek nevű We’ve Got A Fuzzbox, And We’re Gonna Use It csupacsaj punkzenekar bőven megelőlegezte a riot grrrl-t, az Age Of Chance már ekkor rock-dance crossoverrel tört utat, a MacKenzies pedig minimális életművével is a nyolcvanas évekbeli indie-funk egyik csúcsteljesítményét alkotta meg.

A hamarosan érkező háromlemezes deluxe-kiadás meg aztán pláne hemzseg a sok jó zenekaroktól – nyilvánvaló példaként arra, hogy van mit visszakeresni a korszak indiepopjából, bőven a Smiths-en túl is.


Dömötör Endre


az eredeti C86 válogatáskazetta majdnem teljes anyaga: 


ez pedig a Cherry Red kiadó 48 számos C86 válogatása a YouTube-on: 


az Age Of Chance és a cikk címét inspiráló From Now On, This Will Be Your God

https://recorder.blog.hu/2014/06/01/mostantol_ez_lesz_a_te_indie-d_a_mufajindito_c86_valogataskazetta
Mostantól ez lesz a te Indie-d – A műfajindító C86 válogatáskazetta

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr26245178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.