EP-premier! Csodagyerek: Minden ott van, ahol lennie kell

2014.06.01. 16:00, Frontrecorder

csodagyerek.jpg

Nagyon kúl módját választotta első EP-je promóciójának a Csodagyerek zenekar: áprilisban 15 darab walkman(b)en tették közzé bemutatkozásukat, azzal a kikötéssel, hogy egy bizonyos idő után tovább kell adni egy barátnak, ismerősnek. Miközben a walkmanek épp kézről-kézre járnak, a Minden ott van, ahol lennie kell című anyag most elérhetővé válik egy sokkal inkább bevett csatornán keresztül, azaz online is: a magyar szövegű, szintikkel dúsított lendületes gitárpop dalokból álló EP nálunk hallható először.

A Gyetvai Zsombor énekes-gitáros-billentyűs vezette Csodagyerek március 1-jén debütált a Millió lélegzet című klipdallal, ezt követi a négyszámos bemutatkozó anyaguk. A zenekar (további tagok: Borbás Dániel - gitár, billentyű, Pap Attila - basszusgitár, basszusszintetizátor, Kováts Marci - dob) ennél azért régebb óta működik, több mint két éve kezdtek el együtt dolgozni. "Volt egy nagyon erős koncepció bennünk arról, hogy milyen legyen a dalok megszólalása, a hangszerelés és a mondanivaló" - mondja Zsombor az EP-ről, melynek a keverését és a masteringet Schram Dávid végezte. A zenekarvezető elárulta, hogy fontos számunkra a nosztalgia, ezért jött a walmanes megjelenés ötlete. "A walkmanek mindenkinél annyi időt töltenek el, amennyit az adott ember rászán, ez lehet egy-két óra, vagy akár több nap. A lényeg, hogy egy idő után tovább kell adni valakinek, akinek tetszhet. A walkmaneken van egy matrica az 'instrukciókkal' és egy sorszámmal, ami alapján akár Facebookon is be lehet csekkolni, például 'a 9. Walkman épp Kecskeméten van'" - foglalja össze a lánczenehallgatás "szabályait" a frontember. 

csodagyerekwalkman.jpg

A tagadhatatlanul jópofa ötlet persze nem helyettesíti a "rendes" megjelenést, így ezennel online is meghallgathatók a Csodagyerek szintikre, gitárokra, többszólamú énekre épülő dalai, íme:


a Millió lélegzet klipje:

https://recorder.blog.hu/2014/06/01/ep-premier_csodagyerek_minden_ott_van_ahol_lennie_kell
EP-premier! Csodagyerek: Minden ott van, ahol lennie kell

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr896248619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.