Bill-Haley-and-the-Comets-perform-concert-live1.jpg

Idén májusban (egészen pontosan május 20-án lesz 60 éve, hogy megjelent a Bill Haley & The Comets-féle Rock Around The Clock, azaz a modern popzene origója. A rock and roll az ötvenes években született, de lényegében majdnem minden későbbi műfaj is akkor fogant – nézzünk hát rá az évtizedre a négy jellemző akkori könnyűzenei zsáner, a rock and roll, a country és folk/blues, a rhythm&blues és a kialakulóban lévő klasszikus pop perspektívájából. A huszonkettedik Recorder magazin cikkéből kibővített ötrészes sorozatunk első fejezete a rock and rollé, és egyben kedvcsináló a május 17-i 50s Recorder-bulihoz a Beat On The Bratben.

Az emlékezést elősegítendő minden fontos történelmi eseményhez egy-egy jól megjegyezhető dátumot rendelünk, ami praktikus ugyan, de minden esetben leegyszerűsíti az egyébként sokkal bonyolultabb és összetettebb folyamatokat. Ez alól a popzene elmúlt bő hatvan éve, így a rock and roll sem kivétel. Utóbbi esetében A Dátum 1954. Ekkor vette fel Bill Haley & The Comets a Rock Around The Clockot, amely a rákövetkező évben, a Blackboard Jungle című film betétdalaként a Billboard lista első helyére ugrott. Illetve 1954 volt az év, amikor egy akkor még ismeretlen fiatal srác felénekelte első hivatalos kislemezét a memphisi Sun Recordsnál (1953-ban is felénekelt már egy kislemezt, amit acetátlemezre ki is vágatott, de az még csak egy példányban készült el). Ő volt Elvis Presley, a lemez pedig a That’s All Right, ami ugyan az országos listákra nem került fel, de helyi szinten azért nagyot szólt.

59 Elvis Presley.jpg


Persze a rock and roll, és vele karöltve lényegében az addigiaktól merőben eltérő ifjúsági kultúra nem ennek a pár embernek a felbukkanásával kezdődött, és annak ellenére, hogy az amerikaiak (és pláne a világ) számára ugyan derült égből villámcsapásként hatott, a jellegzetes stílusjegyei valójában már évekkel azt megelőzően kialakultak. A második világháború utáni idillben ma már elképzelhetetlenül szelíd és tematikájában roppant egyszerű vokális dzsessz volt az, ami uralta a slágerlistákat. A jómódban élő középosztály kedvencei voltak az olyan szólóelőadók, mint
Perry Como, Rosemary Clooney vagy épp Doris Day. Mindeközben persze főként a feketék lakta vidékeken és negyedekben már bőven virágoztak a különböző, swingből és bluesból eredeztethető stílusok, mint a boogie-woogie, jump blues, chicago blues, vagy másfelől épp a fehérek által játszott country boogie. Ezeknek a műfajoknak a további keveredésével már a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején létrejött a rhythm&blues-nak az a kemény, táncra ingerlő válfaja, amit egyesek hard R&B-nek vagy a benne sokszor visszatérő kántálás után hoy-hoynak neveztek. Ez utóbbi már jóformán maga volt az, amit később egységesen rock and rollként ismerünk, annak minden jellegzetes jegyével és hangzásával. Ennek a folyamatnak persze ugyanúgy megvolt a maga gazdasági-társadalmi (a déli feketéknek a nagyvárosokba áramlása) és technikai háttere is (új lemezformátumok, új hangszerek megjelenése), amelynek nagyon helyesen könyvtárnyi irodalma van, és mi most nem is érintenénk.


ELVIS PRESLEY KORAI SIKEREI ÉS A POPTÖRTÉNET ELSŐ NAGY VISSZATÉRÉSE 1968-BAN.

fats domino.jpgHogy melyik volt a legelső rock&roll-szám azt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, és nem azért, mert ne lennének meg az adott felvételek, hanem, mert rockzenével foglalkozó szakemberek is eltérő véleményen vannak a témában. Az biztos, hogy az első konkrét előképeket 1947-48 körül kell keresni, a legfontosabb jelöltek pedig (időrendi sorrendben) a következők: Wynonie Harris - Good Rockin’ Tonight (1948), Goree Carter - Rock Awhile (1949) illetve Jackie Brenston & His Delta Cats - Rocket 88 (1951). (Érdekesség: ez utóbbi dal valójában az akkor tizenkilenc éves Ike Turner szerzeménye és felvétele. Jackie Brenston az ő Kings Of Rhythm nevű zenekarának szaxofonistájaként énekelte fel a dalt, amit a kiadó Chess Records végül az ő neve alatt jelentetett meg.)

Akárhogy is, a lényeg, hogy 1952-53 környékére az R&B listák már tele voltak ezzel az új rockin’ sounddal, a legnagyobb slágerek pedig elkezdtek átszivárogni az országos listákra. A kőkemény szegregáció övezte korabeli Amerikában persze a nagy kiadók eleinte nem a főként fekete előadók szerződtetésében, hanem az általuk szerzett dalok “kifehérítésében” látták a potenciális bevételt. Ennek a rövid életű kísérletnek a legsikeresebb alakja Pat Boone volt, aki Fats Domino- (fent) és Little Richard-dalok megszelídített verziójával is a slágerlisták élére került. Ez a tapogatózás azonban csak pár évig tartott. Az ötvenes évek második felében a rock&roll erejével szemben mind az aggódó szülők, mind a kezdetben elzárkózó lemezipari mogulok tehetetlenek voltak.

Rock and roll

carlperkins1.jpg1955-től tehát nem volt megállás az új zene számára, amely addig soha nem látott tempóban söpörte el a pillanatok alatt avittassá vált ártatlan romantikus szólóénekeseket. A rock and roll azonban inkább gyűjtőnévnek tekinthető minden, a bevezetőben említett műfaji keveredésre, és rövid idő alatt ki is alakultak a maga jól elkülöníthető ágai. A főként a country (hillbilly) boogie-ból létrejött a rockabilly hangzás, amelynek középpontjában a már említett, Memphisben üzemelő Sun Records és a körülötte csoportosuló előadók álltak. A kiadó vezetője Sam Philips, aki saját bevallása szerint is a hangzás megszállottja volt. lényegében a korai rock&roll legfontosabb személyének is tekinthető azzal, hogy későbbi legendák sorát fedezte fel, és teremtett nekik stúdiózási lehetőséget. Itt jelentette meg első lemezeit Carl Perkins (fent), Johnny Cash vagy Roy Orbison mellett a már említett Elvis Presley is, aki egy év után az RCA-hoz szerződött. Azonban a befutás előtt álló ismeretlen Elvisért a kifizetett negyvenezer dollár (melynek egy része a Sunt illete) nevetségesen magas összegnek számított akkoriban, de a befektetés rögön megtérült, Presley az RCA-nál vált igazi ikonná, aki már jóformán egy-két év után túllépett a "sima" rockzenész stáción, hogy az új ifjúsági kultúra első igazi világsztárja váljon belőle.

latestNusGVpix.jpgSzerencsére a Sun az ő távozása után is fontos és sikeres tudott maradni, köszönhetően annak, hogy akkoriban még kevesebb stúdiózási lehetőség adódott a befutásra ácsingózó zenészek előtt. Philips stúdiója pedig azok közül is kiemelkedett. Az ugyan egyértelmű, hogy Elvis volt a legnagyobb sztár, de az esszenciális rockabilly előadó címére többen is pályáznak. Az említett Sun Recordsos énekesek mellett például Johnny Burnette, akinek a Rock N’ Roll Trio-val felvett 1956-os lemezét a műfaj egyik alapvetéseként tartják számon - még ha megjelenésekor nem is keltett olyan nagy visszhangot, mint néhány kortársa. Ahhoz ugyanis elengedhetetlen volt az Elvisnél is meglévő imidzs, ami egy másik megkerülhetetlen rockabilly figura Gene Vincent (balra) esetében is nagyon fontos volt. Az ő szintén 1956-os slágere (Be-Bop-A-Lula) ugyancsak alapmű, akárcsak az az évben zenekarával felvett nagylemez (Gene Vincent & His Blue Caps). Meg kell még említeni Vincent jó barátját, a tragikusan korán elhunyt Eddie Cochrant is, akinek legismertebb dalai (Summertime Blues, Somethin’ Else, C’mon Everybody) az egész rock&roll-éra, és egyben a popzene-történelem legnagyobb slágerei között említendők.

További nagyon fontos, az első vonal nyomában loholó rockabilly-előadók voltak még:

Duane Eddy: Esélyes jelölt a “rockzene első gitárhőse” címre, instrumentális dalai és gitárjátéka pedig a surf-rock egyik előfutárává is teszik (Rebel-rouser).

Dale Hawkins: Az egyébként is remek 1957-es első lemezéről is kiemelkedik a Suzie Q című dal, amely máig hihetetlenül frissnek hat, és majd csak a Creedence Clearwater Revival átdolgozásában válik igazi slágerré, megjelenése után tíz évvel.

Ritchie Valens: A rock and roll egyik legnagyobb tehetsége, és egyben az egyik legnagyobb vesztesége, nemcsak remek gitáros és énekes, de egyben remek dalszerző is, legnagyobb slágereit (La Bamba, Donna, Come On Let’s Go) ő maga írja.

Wanda Jackson: A rockzene első királynője, aki country gyökerek után jó barátja (egy ideig pasija), Elvis hatására váltott a rockabillyre. Vad, dögös előadásmódja az egyik legegyedibb előadóvá tette (Hard Headed Woman).

crickets.jpgA különböző műfajok között persze nem voltak olyan éles eltérések, jó példa erre Eddie Cochran C’mon Everybody című dala is, amely már átfedésben áll a rock and roll vadabb, inkább a jump blues-zal közeli rokonságot mutató oldalával, amely a későbbi klasszikus rockzene legközelebbi elődje is. Az ide sorolható előadók (tekintve, hogy sokszor énekes-gitárosok voltak, és zenéjükben a gitár került előtérbe) egyben az első gitárhősöknek is tekinthetőek. Jobb híján az Elvis melletti legnagyobb tinibálványt Buddy Holly-t is ide sorolhatjuk. Holly, aki korszak egyik leginnovatívabb zeneszerzője volt, elképesztő mértékben termelte a saját dalokat. A berobbanást jelentő 1957-es That’ll Be The Day és korai halála közötti tizennyolc hónapban negyven dalt szerzett, amelyeket kezdetben a Crickets nevű együttesével, majd szólóban jelentetett meg. Dalai mellett,“geeky” imidzse is igazán egyedivé, és a későbbi zenész generációk számára hivatkozási ponttá tette. 1959 februárjában bekövekezett haláláról (lezuhant egy repülőgéppel, amelyen rajta kívül Ritchie Valens és J.P. Richardson is utazott) többen is megemlékeztek, ezek közül a legismertebb Don McLean American Pie című dala.

Holly-hoz hasonlóan Chuck Berry (lent jobbra) és Bo Diddley (lent balra) is a legnagyobb hivatkozási ponttá váltak. Mindketten 1955-ben debütáltak a korszak egyik legfontosabb kiadójánál, a Chess Records-nál, kislemezeik (Maybelline; I’m a Man) pedig egyaránt az R&B lista első helyéig jutottak. Diddley széttorzított gitárhangzása, mélyen az autentikus bluesban gyökerezik, a végletekig lecsupaszított dalai végül nem eredményeztek több igazán nagy slágert (zseniális dalt annál többet), de Berrynek ez csak a kezdet volt, és az évtized végéig még számos későbbi úttörő slágerklasszikussal (Roll Over Beethoven, School Day, Sweet Little Sixteen, Johnny B. Goode) szerepelt a slágerlistákon (hogy aztán kiskorú megrontása miatti börtönbüntetése törje derékba karrierjét a hatvanas évek elején).

bo_diddley_1.jpg

Chuck-Berry_1.jpg




FENYŐ MIKLÓS-INTERJÚ, AMIBŐL KIDERÜL, HOGY ELVIS VOLT AZ ELSŐ KONCERTÉLMÉNYE, JERRY LEE LEWISSZAL PEDIG A DROGOKRÓL BESZÉLGETETT.

Little_Richard.jpgA fekete rock and roll előadók közül a legnagyobb sikert mégis Little Richard érte el, aki ’55-ös bemutatkozását követően (Tutti Frutti) több mint tizenöt dallal szerepelt az R&B listán (Long Tally Sally, Slippin' And Slidin', Lucille). Excentrikus előadásmódja rengeteg későbbi énekesre volt hatással (hogy mást ne említsünk, a hatvanas évek elején az akkor még előzenekaraként fellépő Beatlesnek is sokat segített) és az általa is képviselt, a zongorát középpontba helyező, sodró lendületű rhythm&blues a rock and roll erejének egyik legplasztikusabb lenyomata. Richardnál érdemes megjegyezni a korszak egyik legextrémebb előadőját, a színpadon Esquerita néven futó Eskew reeder Jr.-t. Arról, hogy Richard hallotta-e őt először vagy fordítva sajnos nem tudni biztosat, de az tény, hogy Esquerita még talán Little Richard-nál is nagyobb különc lehetett. Részben ez (részben persze a hozzá fel nem érő dalszerzői képessége) is okolható azért, hogy ma csupán egy lábjegyzet a rock&roll történetében.

Jerry-Lee-Lewis-Great-Balls-Of-Fire.jpgHa már különcök. Nem lehet elmenni szó nélkül a Sun Records egy másik korai sztárja, Jerry Lee Lewis mellett sem, akinek 1957-es két klasszikusa (Great Balls Of Fire, Whole Lotta Shakin’ Going On) érdekes hibridként egyszerre három slágerlistán (pop, country, R&B) is tarolt. Lewis karrierjét aztán még Berryénél is nagyobb botrány akasztotta meg, miután kiderült, hogy feleségül vette tizenhárom éves másodunokatestvérét. A korszak zongoraalapú rythm&blues zenéjéről szólva pedig Fats Domino is megkerülhetetlen, aki egyben a rock and roll egyik elődjének is tekinthető azzal, hogy már 1949-ben kiadta első kislemezét, amelynek B-oldala (The Fat Man) nagy sikerű, úttörő szerzemény. Domino-nak ugyan folyamatos jelenléte volt az évtized első felében is, de emblematikus dalait (Blueberry Hill, Blue Monday, I’m Walkin’) a rock and roll berobbanása után szerezte. 

És mindez tényleg csak a jéghegy csúcsa!

(a sorozatot az ötvenes évek popjával folytatjuk)


Csada Gergely

Címkék: magazin 50s rec022
https://recorder.blog.hu/2014/05/14/recorder_presents_the_50s_hatvan_eves_a_rock_roll_1_resz
Recorder presents the 50s – Hatvanéves a rock & roll, 1. rész: rock and roll

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr756166811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása