Texas királyai – A Butthole Surfers és csúcsműve

2014.05.11. 14:15, rerecorder

butthole-surfers2-930x630.jpg

Egy kanál véres takony; némi híg, bűzlő bélsár; egy hatalmas fing; valami állati belsőség és egy nagy adag többnapos, gyomorban érlelt fekete okádék – körülbelül ezt kell magunk elé vetítenünk, hogy a Butthole Surfers képi megfelelőjét kapjuk. A csapat életművének szebbik része ugyanis nem állt többől az emberi gyarlóság, a világ ocsmány barbarizmusa és a jó ízlés által felkérődzött visszataszító genny megörökítésénél, ez a sokszor durva és figyelemfelkeltő attitűd pedig, számos döbbent pillantás mellett persze, elegendő hírnevet is biztosított a formáció számára. A 90-es évek relatív kommerciális sikere azonban a felszínen amennyire tűnt árulásnak, legalább annyira volt igazolása a banda felháborító törekvéseinek: hiszen egy olyan társadalomban, ahol egy Surfers-hez hasonló együttes a tömegmédiában szerepelhet, valami tényleg nagyon, de nagyon nincs rendben. Terítéken a zenekar legjobb lemeze, az 1987-es Locust Abortion Technician.

Butthole+Surfers+PNG.jpgAz Egyesült Államok keleti partjának kreativitásban gazdag függetlenzenei centrumai (L.A., San Francisco, Seattle) mellett a felderítetlen középrészeknek is jutott egy-egy hely az egyre forrósodó D.I.Y. kályhánál: így történhetett, hogy Portland vagy épp Louisville mellett San Antonio is csatlakozott azon városok közé, ahol a logika szerint nem szabadott volna jó indie rocknak lennie, és mégis volt. A texasi forróságban pedig úgy tűnik, az ember ítélőképessége és látásmódja is nagyobb arányban torzul, mint másutt – a Gibby Haynes énekes-gitáros és Paul Leary gitáros-vokalista által 1981-ben alapított Butthole Surfers ugyanis egy olyan, egyedülálló és sajátos értékrendet alakított ki, ami a pop antitéziseként ment szembe az esztétika alaptörvényeivel. Mert bár a könnyűzenében arra szokás törekedni, hogy a szerzemények dalszerű, érthető formában kerüljenek tolmácsolásra, a csapat számai minél kevésbé hasonlítottak egy hagyományosan értékelhető kompozícióra, annál intenzívebb örömöket okoztak, és noha az összkép minden egyes perccel csak egyre gusztustalanabb lett, a pajzán, önostorozó eufória ezzel egyenesen arányosan nőtt.

Butthole-Surfers2.jpgHa ugyanis az alt-rocknak létezik rémálma, akkor minden kétséget kizáróan a Segglyuk Szörfösök az: a produkció röviden összefoglalva olyan, mintha Captain Beefheart nem egyszer őrült volna meg, hanem mondjuk kétszázszor. A zene eredendően így leginkább a Trout Mask Replicára emlékeztet, csak épp a modern korra szabva. Hiszen amíg a beefhertos Van Vliet saját megbuggyanását dokumentálta a koronggal, addig a Surfers tagjai értelmes, gondolkodásra képes emberekként csináltak műalkotást olyan összetevőkből, amit más még a kutyának sem adott volna oda. Nem az a szörnyű elsősorban, hogy a banda a való világtól elidegenedett, sötét/árnyékos gitárzenét játszott egy olyan korban, ami erre fogékony volt, hanem az, hogy a stúdiótechnika alkalmazásával annyira undorító elemeket gyúrt össze egy érthetetlen, nyúlós/ragadós/iszapos fossá, hogy amellett még most is majdnem lehetetlen buzgó imádat nélkül elmenni.


CAPTAIN BEEFHEART 2010-ES HALÁLAKOR EMLÉKEZTÜNK MEG FANTASZTIKUS ÉLETMŰVÉRŐL.


Butthole Surfers.jpg

bs flat_locustabortiontechnician.jpgEredendő természetük miatt a Surfers korai - és legjobb - lemezeit (a szóban forgón kívül: Psychic...Powerless...Another Man's Sac, 1984; Rembrandt Pussyhorse, 1986; Hairway To Steven, 1988) rangsorolni ahhoz hasonlít, mint amikor két vödör szennyvíz közül próbáljuk meg kiválasztani, melyik értékesebb művészileg. A csapat ugyanis kijelölt egy pontot az ép ésszel fel nem fogható pop határán, és minden egyes albummal csak eltávolodott attól a totális őrültség és a mindent felforgató irrealitás felé. Azonban mivel egyrészt a legelső anyagok még nem szakadtak ki annyira a konvenciókból, a későbbi kiadványok pedig már egy egészen más dologról szóltak, a kánon, beleértve minket is, a formáció 1987-es Locust Abortion Technician című munkáját tartja leginkább mérvadónak. Hisz ekkor jött el az a pont, amikor a szúrós gitárzaj és a lesújtóan nyomasztó hangulat formabontó módon találkozott a technológia nyújtotta lehetőségekkel, egy átkozott és kínzó univerzumot hozva létre ezzel.


bs rebrandt back cover.jpgÉs bár a korong túlnyomórészt olyan, hogy legszívesebben kitépnéd a magnóból/cd-/vinyl-játszóból (sőt még az MP3-at is megsemmisítenéd) és soha többé nem hallgatnál utána zenét, a lényeg pont ez – a morbid megbotránkoztatás, a tűrőképességgel való kekeckedés és a világ mocskának megrajzolása, ami nem csak a hallgatók számára nyújt szenvedéssel teli élmény, de a hangszereknek is; mivel másképp biztos nem adnának ki olyan hangokat, mint amilyenek a lemezen szerepelnek. Persze ettől nem lesz rossz vagy értéktelen az egész, csupán gonosz és nagyon-nagyon negatív: a zárószámban például egyenesen sokkoló az a rádiós bevágás, amiben egy szerencsétlen nő számol be egy szexuális támadásról, és bár kiderült, hogy a dolog valójában kamu, számos egyéb, nem feltétlen muzikális extrémitás mellett (két vezető tag által terjesztett, szokatlan betegségek fotóit tartalmazó zine; a meleg Michael Stipe-ot cukkoló teherautó felirat vagy a Rembrandt Pussyhorse korong finoman ízléstelen hátsó borítója) is csak azt bizonyítja, hogy a Surfers úgy volt képes kivívni sokak elismerését, hogy elképesztő módon próbálta taszítani és lealacsonyítani az embert – a művelet pedig a Locust Abortion Technicianön kivételes eredménnyel sikerült.

bs 3.jpgNoha a zenekar őrült vándorcirkusza még egy ideig járta az országot, nemsokára hozzá is elért nagykiadók kilencvenes évek eleji aranyláza. Az 1993-as Independent Worm Saloon nevezetű album például már a Capitolnál készült el a Led Zepes John Paul Jones produceri segédletével. És igaz, hogy banda nem feltétlen a rádióslágerek gyártásában volt a legjobb, azonban nem hibáztathatjuk őket a lehetőségek kihasználásáért, majoros szerződés nélkül ugyanis talán még annyian sem ismernék, mint egyébként. Ez persze nem változtat a tényen, hogy ha a formáció tanulmányozásába kezdünk bele, talán a legjobb, ha a Techniciannel indítunk: hiszen tényleg kevés ilyen, obszcenitásában is kreatív lemez jön szembe velünk még akkor is, amikor a rockzene legsötétebb gödreiben kutakodunk.


Judák Bence


Locust Abortion Technician teljes egészében: 


a Surfers az 1991-es Lollapaloozán: 


a Led Zep basszusgitárossal felvett '93-as lemezről a szalonképes, "klipes szám", a Who Was In My Room Last Night?


a következő, még mindig nagykiadós Electriclarrylandről a Pepper


és egy gyöngyszem 1984-ből, a Butthole Surfers és a Beastie Boys egy The Scott And Gary Show című tévéműsorban, interjúkkal, későbbi visszaemlékezésekkel: 

https://recorder.blog.hu/2014/05/11/texas_kiralyai_a_butthole_surfers_es_csucsmuve
Texas királyai – A Butthole Surfers és csúcsműve

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr916148990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.